Menü

Dísztök kisokos

Ahogy egyre jobban közeledik a Halloween napja, úgy jelennek meg a házakban díszítő elemként a különböző dísztökfélék. A nagyáruházaktól a piacig, ma már bárhol beszerezhetjük őket és a felhasználásuk is igen széleskörű. Egyre több helyen helyezik teraszokra, ajtók elé a nagy narancsszínű tököt, máshol a díszes turbántököt kosarakba rakják. Egyre több helyen építenek szüreti mulatságokra hívogató, utcai szobrokat ezekből a termésekből.

Vagy csak egyszerűen a településközpontba szeretnének általa egy kis őszi hangulatot varázsolni. Hiszen ezektől a mulatságos dísztököktől az embernek is jobb kedve kerekedik. Van, aki saját maga készíti az otthoni dekorációt, de akad olyan is, aki inkább megvásárolja készen az alkotást. Ugyan ez mondható el magáról a termésről is. Van, aki maga termeszti minden évben, és van, aki boltban vásárolja meg a neki szimpatikus példányokat. Ha az első opciót választanánk idén, akkor miután összeszedtük a dísztököket, vegyük ki a magjukat, majd szárítsuk meg. Megmosni nem szabad, ugyanis a nedves közegben a tökben lévő védőanyag, védi a magvakat a csírázás spontán megindulásától. A mosást és áztatást tavaszra kell hagyni, a tök vetési idejére.

Milyen dekorációk készíthetők belőle? Akár ajtó kopogató, vagy asztaldísz, de egy sima fonott kosárral is szép lehet. Meghagyhatjuk szimplán úgy a termést, ahogy van, de faraghatunk belőle mécsestartót vagy töklámpást is. Igen a kicsi dísztökökből is lehet ilyen módon kreatívosodni. Sőt festhetünk is rá, bármilyen nekünk tetsző dolgot (pl. mókás arcokat).

Nagyon fontos, hogy kizárólag dekorációnak használjuk őket, mivel emberi fogyasztásra nem alkalmasak. Olyannyira, hogy mérgezést okozhatnak, ugyanis toxikus anyagot tartalmaznak. Mivel a kereskedők gyakran nem különítik el egyértelműen az ehető tökféléket a dísztököktől, fontos, hogy a vásárlók meggyőződjenek az étkezési célra vásárolt termék fogyaszthatóságáról. A tökfélék családjába körülbelül 900 faj tartozik, azonban ezek közül számos nem ehető, csupán díszítés céljából tudjuk felhasználni. Ezek a tökfélék rendkívül keserűek, fogyasztásuk már kis mennyiségben is hányást, hasmenést, kiszáradást, gyomorfájdalmat okoznak.

Tehát nagyon fontos, hogy tájékozódjunk még a vásárlás előtt, arról, hogy a kosarunkba rakott termék fogyasztható-e, vagy csak a lakásunkat díszítheti. Díszítés terén legyünk bátran kreatívak. Ha pedig bármilyen oknál fogva mégsem voltunk körültekintőek a vásárlása terén, és fogyasztottunk a dísztökből, azonnal forduljunk orvoshoz!

Fenntartható vízgazdálkodás a kertben

A klímaváltozás hatásai Magyarországon is egyre inkább érezhetők: hosszabb aszályos időszakok, hirtelen lezúduló csapadék és egyre forróbb nyarak nehezítik a kertészkedést. A víz értékes erőforrás, ezért ma már nemcsak a pénztárcánk, hanem a környezet védelme érdekében is fontos, hogy tudatosan gazdálkodjunk vele.

Természetes védekezés a parlagfű-allergia ellen

Augusztus beköszöntével Magyarországon emberek százezreinek keseríti meg a mindennapjait a parlagfű virágzása. A pollenszezon ilyenkor éri el csúcspontját, és az allergiások számára szinte elkerülhetetlenné válnak a kellemetlen tünetek.

Nyári kertészkedés – mit ültessünk augusztusban, hogy ősszel és tavasszal is bőven teremjen?

Sokan úgy gondolják, hogy augusztusra véget ér a kerti szezon, pedig éppen ellenkezőleg: ez az egyik legfontosabb hónap a veteményesben és a díszkertben is. Bár a nyári hőség még kitart, a nappalok lassan rövidülnek, a talaj azonban továbbra is meleg, ami kiváló feltételeket biztosít számos növény csírázásához és fejlődéséhez.

Mi az a Niann-terápia?

A bőrünk feszessége korunk előrehaladtával egyre romlik, ennek is lehet a következménye a narancsbőr. A Niann-terápia egy remek megoldás lehet erre.

Zsálya – egy illatos fűszernövény a gyógyászatban

Megannyi fűszernövényt ismerünk, termesztünk és használunk, mivel nem csak finomak, hanem egészségesek is. Nézzük, hogy a zsálya mit ad nekünk.