Menü

Az álomfejtésről

Mindenki álmodik. Az álmok rejtélye a mai napig foglalkoztatja a tudósokat, de arra nincs végleges válasz, hogy miért álmodnak az emberek.

A szakemberek véleménye szerint viszont az álmokra szükségünk van, ugyanis elengedhetetlenek a megfelelő szellemi működéshez, a lelki egyensúlyhoz. Van, aki nem emlékszik rá, mit álmodik, s vannak, akik éjszakánként több álmot is látnak. Az álmoknak rengeteg formája létezik: boldog álom, rémálom, visszatérő álom, olyan, amiben nevetségesek vagyunk és olyan is, amiben még gyerekként iskolába járunk, vagy dolgozunk.

Akik az álomfejtéssel foglalkoznak, állítják, hogy az, hogy mennyire emlékszünk az álmunkra, az attól függ, mennyire akarunk tudomást venni arról az üzenetről, amit közvetítenek ezek az álomképek. Mindegyik álom üzenetet hordoz és jelentéssel bír.

Érdekesség, hogy napközben a bal agyféltekét használjuk inkább, míg álmunkban a jobb agyfélteke van hangsúlyban, ez a kreatív felünk, ez az, ami képeket teremt, ami kreatívabb.

Pszichológusok szerint álmainkban előjönnek a feldolgozatlan dolgok, a megoldatlan problémák és mivel álmunkban nem vagyunk korlátok közé szorítva, kötöttségek nélkül létezünk, így előjönnek ezek a történések és álmunkban képesek lehetünk felismerni dolgokat.

A szakemberek szerint azért hasznos álmodni, mert álmunkban elindul egyfajta feldolgozási folyamat, melyet nem kontrollálunk.

Az is gyakori, hogy idősíkok mosódnak össze különböző emberekkel, ebben is a tudattalattink vetíti ki, ami napközben történik velünk. Az álom mindig az álmodóról szól. Az álmodás során emlékezetünk és képzeletünk képei keverednek a valóság elemeivel.

Ha valaki kíváncsi álmainak esetleges jelentésére (nyilván sokan) nekik ajánlom a neten az álomszótár oldalát, ahol rá lehet keresni az adott álomképek jelentésére.

A teljesség igénye nélkül a leggyakoribb motívumok és jelentéseik:

Ablak. Ha ez jelenik meg az álomban, akkor kétféle jelentést hordozhat: ha nyitva van, akkor rettegünk attól, hogy egy titkunk kitudódik. A csukott ablak viszont kíváncsiságot jelenthet.

A cápa közelgő utazást jelent, illetve egy párkapcsolatból való menekülést.

Ha álmunkban dadogunk, akkor az félelmet, dekoncentráltságot mutat, míg a galamb a béke jele, jó hírt hoz, emellett a spiritualitás megtestesítője is.

A gyász egy korszak lezárultát fejezi ki és az újrakezdés iránti vágyra mutat rá, aki pedig hajóval álmodik attól függ mennyire tudjuk irányítani az életünket.

A halál gyakori és ijesztő jelenség az álmunkban, ám ez azt jelenti, hogy valami új kezdődik az életünkben, nem a test halálára, hanem új lehetőségre világít rá.

A kutya az álomban is a hűség jelképe, a valakihez való tartozás vágyát szimbolizálhatja, de ha megharap, azt jelenti, hogy attól félsz, egy barátod, akiben megbízol, becsap.

A macska árulóra hívja fel a figyelmet, valaki elárul minket.

A meztelenség visszatérő álom is lehet, minden esetben azon kell elgondolkodni, hogy vajon igaz, hogy nem érezzük jól magunkat a testünkben, hogy valamiben hátrányt érzünk, zavarban vagyunk, alulmaradunk a többi emberrel szemben bizonyos szituációkban.

A pénz olyan dolgokra figyelmeztet álmunkban, amelyek hiányoznak az életünkből, amiket nem lehet pénzért megvásárolni, például a szeretet és az élmények.

Amikor álmunkban repülünk, az rendszerint egyfajta menekülés, a sírás fájdalmat vagy stresszt jelezhet, a temetés pedig érzelmi változást jelent. Ha a saját temetésedet álmodjuk meg, akkor úgy tartják az álomfejtők, hogy hosszú életünk lesz.

Nem a jóga, hanem az erdő hódít

Van, amikor nem egy edzőterem, nem egy jógamatrac, hanem egyszerűen az erdő jelenti a legjobb kikapcsolódást. A fák között sétálva, a madarak hangját hallgatva és a természet apró részleteire figyelve sokan tapasztalják meg, milyen érzés igazán lelassulni. Az erdőfürdőzés, vagyis a japán eredetű sinrin-joku egyre népszerűbb a világban, és nem véletlenül: a természet közelsége a testi-lelki feltöltődésben is segíthet.

A fájdalom, amelynek nincs határideje – október 15. a perinatális gyász világnapja

Vannak veszteségek, amelyekről nehéz beszélni, amelyekre sokszor nincsenek megfelelő szavak, és amelyek fájdalma évekkel később is ugyanúgy ott élhet a szülők szívében. Október 15-én a perinatális gyász világnapján azokra a gyermekekre emlékezünk, akiknek túl rövid idő jutott ezen a világon, és azokra a családokra, akiknek meg kellett tapasztalniuk a gyermekük elvesztésével járó felfoghatatlan fájdalmat.

5000 lépés az emberkereskedelem áldozataiért – amikor a csendes séta fontos üzenetet hordoz

Vannak problémák, amelyekről könnyebb azt gondolni, hogy messze történnek tőlünk. Az emberkereskedelem sokak fejében még mindig a filmekből ismert, szélsőséges helyzeteket jelenti: bezárt ajtókat, láncokat, erőszakot. A valóság azonban ennél sokkal összetettebb.

Így teszi tönkre a sok mobilozás a nyaki gerincet

Egy üzenet, egy gyors videó, néhány perc közösségi média – aztán máris eltelt fél óra. A telefon ma már szinte mindenhová velünk tart, sokan pedig naponta több órán keresztül nézik a kijelzőt. Ennek azonban nemcsak a szemünk és a figyelmünk láthatja kárát. A helytelen testtartás miatt a nyaki gerincünk is komoly terhelésnek lehet kitéve.

Watson-coaching

A coach szó a mai világban már teljesen mindennapos, de nem mindegy, hogy melyik fajtájáról beszélünk.