Menü
  • Elme és lélek
  • A betegségtudat valós okai

A betegségtudat valós okai

Az egészségszorongás kapcsán fontos kiemelni annak két „végpontját”: amikor a személy nem észleli testi jelzéseit, vagy nem veszi tudomásul azokat, illetve amikor felnagyítja őket olyannyira, hogy akár ennek hatására halálfélelmet is átél.

Szomatizáció esetében helytelenül detektáljuk és dolgozzuk fel a testi érzeteinket, tehát valódi szervi elváltozás nélkül szenved a beteg, míg az ún. pszichoszomatikus betegségek esetében fizikai elváltozás is kimutatható, melynek kialakulásában többek közt pszichés tényezők is szerepet játszanak.

A koronavírus járvány kapcsán talán kivétel nélkül mindenkiben kialakult az a készség, hogy figyelje, monitorozza önmagát és a környezetében élőket. Szinte mindenki tisztában van azzal a tünetlistával, ami a koronavírusra utalhat. Vannak olyanok, akik a járvány kapcsán valós tüneteket produkálnak anélkül, hogy a vírus a szervezetükben kimutatható volna, míg mások legyintenek akár a konkrét tünetekre is, kvázi lábon kihordva a betegséget.

Alapvetően az a hiedelem, meggyőződés irányít minket a mindennapokban, hogy a betegségek minket elkerülnek, ennek következtében gyakran az egyértelmű, betegségre utaló tüneteket is hajlamosak vagyunk elbagatellizálni. Ebből adódik, hogy sokan sajnos csak akkor fordulnak orvoshoz, amikor már tüneteik elviselhetetlenek, a mindennapi életben akadályozzák őket – tehát túl későn. Sokan nem veszik komolyan, vagy tagadják a betegségüket, szorongásuk okán megpróbálnak a tünetekkel együtt élni, próbálják azokat kisebbíteni, elnyomni.

Ez a jelenség gyakori bizonyos pszichiátriai kórképeknél (pl. skizofrénia), krónikus betegségek (pl. daganatos megbetegedések) és szenvedélybetegek esetében is. A változáshoz, gyógyuláshoz az első lépés a belátás, felismerés. Sajnos, ha hiányzik a betegség belátása, ennek további káros következményei lehetnek mind a személyre, mind környezetére vonatkozóan, mindez állapotromláshoz vezethet.

Az ún. hipochondria talán a másik végletként is felfogható. A hipochondria esetében az egyén vagy egy konkrét betegség meglétéhez ragaszkodik, vagy a megbetegedéstől retteg (ami halálfélelemmel társulhat). Ebben az esetben a személy kényszeresen foglalkozik az egészségi állapotával, keresi, kutatja a szervi problémákat, betegségeket, noha tüneteinek legtöbbször szervi oka nincs. Orvosról orvosra jár, folyamatosan a betegségével foglalkozik, kezelések után kutatva. Noha szomatikus tünetek megjelenhetnek, de ezen tünetek a megemelkedett szorongásszint miatt pszichés alapúak.

Látható tehát, hogy mind a tünetek elbagatellizálása, mind a velük való túlzó foglalkozás komoly következményekkel járhat. Fontos tisztában lenni ezekkel a jelenségekkel, ugyanakkor részt venni a szükséges szűrővizsgálatokon is. Ha úgy érezzük, az egészségünkkel kapcsolatos szorongásunk már túlzó formát ölt, érdemes szakemberrel konzultálni.

  • A rovat további cikkei

Érzelmi elhanyagolás – amikor a kapcsolatban nem a veszekedés fáj a legjobban

Sokan úgy gondolják, hogy egy kapcsolat akkor rossz, ha sok a vita vagy a konfliktus. Pedig az egyik legfájdalmasabb probléma gyakran nem a hangos veszekedés, hanem az érzelmi elhanyagolás. Ez alatt azt értjük, amikor az egyik fél hosszabb időn keresztül nem kap elegendő figyelmet, törődést, megértést vagy érzelmi támogatást. A kapcsolat kívülről működőnek tűnhet, mégis mindkét fél egyre magányosabbnak érezheti magát.

Mit csinál egy párkapcsolati coach?

A párkapcsolati coach olyan szakember, aki segít az egyéneknek és a pároknak kapcsolatuk fejlesztésében, a kommunikáció javításában és a konfliktusok hatékony kezelésében. A coaching egy célorientált folyamat, amelynek középpontjában nem a múlt részletes elemzése, hanem a jelenlegi helyzet megértése és a jövőre irányuló megoldások kidolgozása áll.

Hiperaktivitás és képernyőidő – kölcsönösen hatnak egymásra?

A digitális eszközök térnyerésével egyre gyakrabban merül fel a kérdés, hogy a mobiltelefonok és a tabletek milyen hatással vannak a gyerekek viselkedésére. Sokan úgy vélik, hogy az elektronikus készülékek túlzott használata áll a figyelemzavar hátterében, a jelenség azonban ennél jóval összetettebb.

„Ügyes vagy!” – Tényleg jót tesz a sok dicséret?

Szülőként mindannyian szeretnénk a legjobbat adni a gyermekeinknek. Én három gyerek édesanyjaként is nap mint nap átélem azt a helyzetet, amikor ösztönösen azt mondom: „Nagyon ügyes vagy!”, „Te vagy a legjobb!”, vagy „Büszke vagyok rád!”. Sokáig azt gondoltam, hogy minél többször dicsérem őket, annál magabiztosabb, kiegyensúlyozottabb felnőttek lesznek. Az utóbbi évek pszichológiai kutatásai azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy a dicséret önmagában nem csodaszer – sőt, ha nem jól használjuk, akár vissza is üthet.

Miért gondoljuk túl az életünket? Így állítható meg a végtelen agyalás

Egy félreérthető üzenet, egy fontos állásinterjú vagy egy összetett szituáció is elég ahhoz, hogy akár napokon át ugyanazokon a kérdéseken rágódjunk. Az állandó túlgondolás azonban ritkán visz közelebb a megfelelő lépéshez. Miért vagyunk hajlamosak erre, és mit tehetünk azért, hogy ne ragadjunk bele a folyamatos agyalásba?