Menü

Esztétikusan szórakoztató világvége

Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a videójáték-adaptációk aranykorát éljük, az utóbbi években kritikai és anyagi sikereket is arattak a különféle videójátékokból készült filmek. Gondolhatunk itt a League of Legends-ből készült Arcane-ra, ami animációs filmként a Netflixen aratott nagy sikert, vagy a Super Mario Bros.-ra. Valamint a Last of Us tavaly évi sikere után meg is érkezett egy újabb posztapokaliptikus játék képernyőre adaptálása a Fallout széria, ami egy fokkal még magasabbra teszi a lécet.

Hogyan indul a sztori, és miről szól?

Mivel mással indulhatna egy posztapokaliptikus sorozat, mintsem a világvégével. A Fallout készítői nem is várnak sokáig, olyan sokkoló bevezetőt raknak le elénk az asztalra, ami után nehéz szavakat találni. Az 1950-es évek Amerikájában járunk, egy alternatív világban, ahol a nukleáris technológia feltalálása egy nagyon stílusos futurisztikus társadalom kialakulásához vezetett. Épp ez az atomtechnológia, ami az emberiség vesztét okozza, a történetben az egykor híres színész Cooper Howard (Walton Goggins) épp egy gyerekzsúron szórakoztatja cowboynak öltözve a fiatalokat, amikor is a háttérben fekvő nagyvárosra (atom)bombát dobnak. Aztán még egyet és még egyet, míg el nem pusztul minden. Emberünk pedig túléli a dolgokat, és egy úgynevezett ghúl lesz belőle, de ezt inkább nem részletezném.

Nagyjából 200 évvel később veszi fel a fonalat a történet egy olyan átalakult és veszélyes világrendben, amelyet a Bethesda videójáték-sorozatának játékosai úgy ismerhetnek, mint a saját tenyerüket. A gazdagok a föld alá menekültek egy atombiztos bunkerhálózatba, míg a szegények fennragadtak a radioaktivitásnak és mindenféle mutáns szörnyeteg által okozott veszélynek kitéve. Nézőként a Vault 33 hétköznapjaiba leshetünk bele, egy Lucy MacLean (Ella Purnell) nevű nő szemein keresztül, aki szívesen tölt időt az apjával, családjával a Föld alatti torz idillben. A steril világban közhelyes beszédeket hallgatnak, mondhatni felesleges vezetői pozíciókban cserélgetik egymást az emberek.

Viszont Lucy-nak, mint minden nőnek ebben a világban előbb-utóbb férjhez kell mennie, és itt jön a nagy csavar, amikor a lánykérés közepette martalócok szivárognak be az addig békés bunkerbe, a többséget megölve, hősnőnk apját, a Vault 33 vezetőjét, Hanket (Kyle MacLachlan) pedig elrabolják. Ez az a pont, amikor az amúgy naiv, és kedves Lucynak fel kell merészkednie a felszínre, mivel édesapját szeretné viszont látni. A felszín viszont valami iszonyatosan elvadult lett, mutánsok, ghúlok, és egyéb szörnyetegek járják, na és az itt éldegélő emberek nem éppen vendégszeretőek, és hát főhősnőnkre rengeteg kaland vár a felszíni világban.

Komplex és részletes történet

A Westworldöt korábban jegyző Jonathan Nolan–Lisa Joy párosnak sikerült egy a végletekig komplex, és részletes világot létrehozni, megépíteni. Ugyanis nem a kalandozó Lucy a Fallout egyetlen főszereplője, több nézőpontból is megismerjük ennek a játékadaptációnak a világát, benne rengeteg karakterrel. A vallási fanatikus szektának dolgozó apród, és a kiismerhetetlen Maximus (Aaron Moten), és az élőhalott cowboy, akit csak Ghúl (Ghoul) néven emlegetnek, teljesen más perspektívákat hoznak be. A Walton Goggins által játszott szörnyeteg, aki immár tényleges pisztolyhősként és fejvadászként bukkan fel szórakoztató, és egyben meghatározó eleme is a sorozatnak miután a dermesztő nyitójelenetben az arcába robbant a világ.

Ráadásul a Fallout ezen verziója egy önálló sztorit mesél el a videójáték világán belül, tehát például ellentétben a Last of Us-sal, nem a videójáték történetét/történeteit meséli el az alkotás. A játékot nem ismerőknek talán úgy tűnhet majd, hogy az iszonytatóan pörgős első évad le is lövi az összes lehetséges poént, helyszínt, és fontosabb szereplőt, de szerintem (és úgy, hogy én sem ismerem részletesen a videójátékokat) elmondható, hogy ez bőven nincs így.

Rengeteg történelem, meglátogatható helyszín, a játékokból ismert felderíthető bunkerek, és tucatnyi “szörny” maradt még ebben a történetben. Nem beszélve a mögöttes gonosz nagyvállalatról, mert minden ilyen történetben van egy gonosz nagyvállalat, aki a háttérből irányítja a dolgokat. A sorozat vége pedig nagyjából el is hinti, hogy mire számíthatunk a jövőben. Az biztos, hogy rég nem várhattuk ilyen lelkesedéssel a “világvége újbóli eljövetelét”, és feltétezhető, hogy ez a produkció nem csak egy rövid etapra szól, hanem lehet, hogy már most 5-6 évadnyi történetet el lehetne mesélni.

Tökéletes világépítés

A Fallout sorozat legnagyobb bravúrja mindenképp az, hogy képes a világát úgy bemutatni, hogy az se érezze magát kellemetlenül elveszettnek benne, aki semmit nem tud a játékokról, de a rajongóknak sem csak azzal okozhat örömet, hogy tökéletesen használja a játékok mechanikájából megszokott elemeket (a „nukleáris okosórákat”, vagyis a Pip-Boyokat, az ikonikus 10 mm-es pisztolyt, vagy éppen a játék elsősegély-fecskendőjét, a Stimpaket), hanem az összes eddigi Fallouton végigfutó nagy történethez is hozzátesz. Olyan részeit ismerhetjük meg ennek a világnak, amelyek eddig nem szerepeltek a játékokban, de teljesen egybecseng velük.

A sztori a “retrofuturizmust” elvetemült humorral és brutalitással keverő hangulatában mutatja be, hiszen itt minden karakternek van valamilyen torz, beteges lelkivilága, és ideológiája amiben éli a mindennapjait. Mindeközben a sorozat a videójáték társadalom- és gazdaság kritikai élét is sikeresen emeli át, de közben nem tolja túl a sztereotipikus viccelődést sem, ami a videójátékban sokkal nagyobb szerepet kapott.

A Fallout sorozat egyszerre elgondolkodtató és átkozottul szórakoztató, amely autentikusságával, helyszíneivel, és kikacsintásaival a rajongók szívét célozta meg, megvalósításával és az alapanyag remek átültetésével pedig a Bethesda franchise-át nem ismerő nézőket rántja be. Vannak ugyan megválaszolatlan kérdései, logikai következetlenségei, nem minden eleme van maximálisra csiszolva és lassan építkezik, de végig képes lekötni, a hangulatteremtést, és a karikatúraszerű humort pedig végig jól használja. Néhol túlzásba viszi a humort, néhol pedig túl komolyan is veszi magát az alkotás. Viszont ettől függetlenül egyértelműen az egyik legjobb videójátékos feldolgozás, ami valaha készült, de az biztos, hogy a Fallout világát legalább alapvető elemeiben érdemes ismerni, vagy utánajárni, mert a sorozat úgy jóval szórakoztatóbb tud lenni.

Bad Boys - Mindent vagy többet

Michael Bay az első két Bad Boys mozival a 90-es és a 2000-es években is megmutatta, miként kell korhatáros, mégis szórakoztató akció-vígjátékot rendezni. A két főhős, a dumák és a stílus emlékezetessé tették az akkori összképet. 17 évvel később napvilágot látott a Mindörökké rosszfiúk alcímre hallgató, afféle “visszatérés”, immár Bay nélkül. Adil el Arbi és Billal Fallah akkor elkészítették a franchise legsikeresebb darabját, ami után most jött is egy 4. rész, teljesen újult erővel.

A valódi szelíd motorosok kálváriája

A Motorosok egy letűnt korszak tesztoszteronszagú fényképalbumának bűvöletével árulja magát. A színészgárda pazar: a tüneményes Jodie Comer a szerelmes főhősnő, az überkemény Tom Hardy a bandavezér, szexi ösztönember, a vágy tárgya pedig Austin Butler. A rendező Jeff Nichols (Mud, Take shelder) dokumentarista alapossággal mutatja be a valódi „Szelíd motorosokat” azaz egy 60-as évekbeli Chicago-i motorosbanda fénykorát és átfordulását a bűnbe.

A sötétség ébredése – Az akolitus

A Star Wars egyelőre nem tudott elszakadni a Skywalker korszaktól sorozatok szintjén sem, az Andor és az Ahsoka is felidézték azt. A nemrég megjelent Az akolitus a köztársaság fénykorába kalauzolja el a nézőket, és üde színfoltja a Star Wars élőszereplős világának. Kicsit krimi, kicsit fantasy, és persze némi drámával is fűszerezik az alkotást, a kezdés nagyon ígéretes, viszont kérdéses, hogy mit hoz az évad többi része.

Hungarikumnak számít a Csengetett, Mylord?

A Csengetett, Mylord? egy igazi hungarikum lenne? Van, aki szerint igen!
Három év kutatómunka előzte meg Boromisza István A Csengetett, Mylord? Univerzum című kötetének megjelenését, amely a magyar sorozatrajongók körében is méltán népszerű brit televíziós műsor kulisszatitkairól szól. Könyvajánló következik.

A sport és a szerelem hálójában

Kevés komoly témájú romantikus film lát napvilágot manapság, és még ritkábbak a minőségi darabok, a néhány napja megjelent Challengers azonban minőségi romantikus alkotás, és sportfilmnek is bőven megállja a helyét. Romantikus dráma ez, de közben csak nyomokban tartalmaz szerelmet, és messze nem csak egy nőért versengő két férfiról szól. Helyette komoly emberi érzelmekről, drámáról, és a sport mögöttes mozgatórugóiról is beszél.