Menü

Unatkozik a gyerek

"Anya/Apa unatkozom!" - egy olyan mondat, amit szülőként gyakran hallunk. Azonban pszichológusok szerint nem is akkora baj, ha a gyermek unatkozik időnként. Többek között azok miatt az okok miatt sem, amelyről mai cikkünkben lesz szó.

Az elsődleges ok: az unalom jótékonyan hat a kreativitásra.

Miért is? Mert az elménk aktívabb és többet dolgozik, amikor elfoglaltságot keresünk, mint akkor, amikor nincs éppen mit tenni. Számtalan tanulmány kimutatta már, hogy az emberek kreatívabbak, ha unatkoznak, és ez a gyerekekre is igaz. Ha unatkozik a gyerek, akkor fejleszteni kezdi a képzelőerejét.

Az unalom jótékonyan hat a közérzetre.

Kimutatták, hogy az emberek elkezdenek több jelentőséget tulajdonítani azoknak a dolgoknak, amelyeket elértek az életben és azokra is, amelyek előttük állnak. Az unalom lehet a feldolgozás időszaka, ami pszichésen erősebbé tesz.

Az unalom motiválttá tesz.

A szülők nem lehetnek ott a nap minden pillanatában, nem tudják mindig szórakoztatni a gyermeküket. Ezért a gyermeknek meg kell tanulnia saját magát motiválni. Ennek a készségnek az elsajátításában pedig nagy szerepe van annak, ha hagyjuk unatkozni.

Az unalom érdekes? Igen!

Ha a szülő minden idejét azzal tölti, hogy a gyermekét szórakoztassa, akkor nem kell a gyereknek megtanulnia, hogyan szórakoztassa saját magát. Sokkal érdekesebb, ha saját ma alakítja a kikapcsolódását.

Az unalom arra tanít bennünket, hogy találhatunk új módszereket a figyelmünk lekötésére és problémáink megoldására.

Igen, de itt a nyári szünet, ami elég hosszú… Hagyjuk unatkozni a gyereket? Igen!

S hogy mennyit unatkozzon a gyerek nyáron? A pszichológus tanácsa szerint nem kell minden percet betervezni a nyári szünetben, nem kell túlgondolni a programokat, túlszervezni a napokat. Sok pszichológus tanácsa szerint egyáltalán nem szükséges mindig valami konkrét dolgot csinálni. Lehet unatkozni is.

A strukturálatlan idő éppoly fontos, mint a tervezett tevékenységek.

A pszichológus tanácsa szerint a nyár adja a legjobb lehetőséget az improvizációra és a spontán tevékenységekre. Fontos, hogy legyenek tervezett programok, de hagyjunk teret a váratlan kalandoknak is.

A szülő jó esetben felismeri, hogy mikor unatkozik a gyermek „hasznosan”, és mi az, amikor érdemes közbeavatkozni. A „hasznos” unatkozás akkor történik, amikor a kezdeti nyűglődést követően a gyerek átbillen, és elkezd saját ötleteket találni, azonban, ha a gyerekek annyira unatkoznak, hogy veszekedésbe, vitákba, netán verekedésbe torkollik az unalom, akkor közbe kell lépni.

A gyerekeknek szükségük van arra, hogy legyen idejük saját maguknak találni elfoglaltságot, ami fejleszti a kreativitásukat és önállóságukat. A legjobb nyári semmittevésekből kerekednek a legjobb játékok, kalandok és élmények. Ezek a tevékenységek nemcsak szórakoztatóak, hanem hozzájárulnak a gyermek mentális és érzelmi fejlődéséhez is.

Miért érzünk bűntudatot, amikor pihenünk?

Van, aki egy hosszú, fárasztó nap után sem tud egyszerűen leülni. Ha végre lenne egy kis szabadideje, rögtön eszébe jut, hogy még el lehetne mosogatni, válaszolni kellene egy üzenetre, rendet lehetne rakni, dolgozni vagy elintézni valamit. A pihenés pedig nem megnyugvást, hanem furcsa bűntudatot hoz.

Nem a több takarítás a megoldás – 8 szokás, amitől tovább marad tiszta az otthon

A takarítás sokak számára végtelen körforgásnak tűnik: mire végzünk a porszívózással, máris morzsa kerül a padlóra, a konyhapulton újra megjelennek a foltok, a fürdőszobában pedig mintha egyik napról a másikra nyoma sem lenne a korábbi rendnek. Pedig nem feltétlenül kell egyre többet takarítani ahhoz, hogy rendezett és tiszta legyen a lakás.

Miért nem pihentet az alvás, ha megvan a 8 óra?

Sokan úgy gondolják, hogy ha éjszakánként megvan a hét-nyolc óra alvás, akkor reggel kipihenten kellene ébredniük. Mégis gyakori panasz, hogy valaki időben lefekszik, eleget alszik, reggel pedig úgy kel fel, mintha alig pihent volna. Az alvás mennyisége ugyanis önmagában nem minden: az alvás minősége, folyamatossága és az életmódunk is sokat számít.

Mi történik velünk, ha abbahagyjuk a sportolást?

A rendszeres mozgás könnyen háttérbe szorulhat, ha sűrűbbé válnak a mindennapjaink vagy egyszerűen elveszítjük a motivációnkat. Néhány kihagyott edzés még nem feltétlenül jár látványos változással, a hosszabb szünet azonban a testünkön és a közérzetünkön is nyomot hagy.

Whole Diet, a fenntartható és kiegyensúlyozott táplálkozás alapjai

A whole diet, vagyis „teljes étrendi megközelítés” lényege, hogy nem egyetlen tápanyagra, tiltott ételre vagy gyors fogyókúrás szabályra koncentrál, hanem arra, hogyan épül fel összességében a mindennapi táplálkozás. Ez a szemlélet egyre népszerűbb, mert sokan szeretnének fenntarthatóbb és kiegyensúlyozottabb módon étkezni, szélsőséges megszorítások nélkül.