Nevelési módszerek, amelyek nem tesznek jót a gyermeknek
- Dátum: 2024.07.21., 09:30
- Udvari Fanni
- képek: pexels.com
- élet, illem, intelligencia, negézségek, nevelés, odafigyelés, oktatás, öröm, pedagógia, szülő
Minden szülő a legjobbat szeretné gyermekének. Nem mindig tudatosítjuk azonban, hogy nem jó mindenáron a „legjobb“ szülőnek lenni, olyannak, aki gyermekének mindent megvásárol, amit az akar, vagy megoldja helyette a problémáit és akárhányszor leesik, mindig felveszi. Az ilyen módszerrel számos fontos leckétől fosztjuk meg gyermekünket, mellyel még gyerekkorában kellene megbirkóznia, amikor a következmények még nem fájnak annyira, mint felnőttkorban.

Annak érdekében, hogy gyermekeink kompetens, felelősségteljes és érett személyiséggé váljanak, olykor hagynunk kell, hogy elessenek és újból felálljanak, de azt is, hogy nehezebbnek tűnő helyzeteket oldjanak meg önállóan. Milyen hibákat követünk el leggyakrabban és hogyan kerülhetjük el ezeket?
A segítség részünkről nagyon korán érkezik
Azt mondják, hogy manapság a szülők helikopterként röpködnek gyermekeik körül és szinte állandóan lesik őket. Amint észrevesznek egy pici gondot, leereszkednek hozzájuk, megoldják azt és ezután ismét figyelőállásba helyezkednek. A gyerekek így megszokják azt, hogy minden probléma egyszerűen, magától megoldódik, anélkül, hogy ők ezért felelősséggel tartoznának. Ezért hagyjuk gyermekeinket, hogy saját problémáikat igyekezzenek saját maguk megoldani. Olykor nehéz távol tartani magunkat, főleg, ha azt látjuk, nehezebben megy nekik a megoldás. De bízzunk bennük és abban, hogy segítségünk nélkül is boldogulnak.
Alaptalanul jutalmazunk
Valamikor népszerűek voltak a „részvételért adott érmek és díjak“, de bebizonyosodott, hogy a gyerekekre nem voltak jó hatással. Amennyiben a szülők a gyerek átlagon aluli eredményeit is kiemelik és eltekintenek rossz viselkedésétől, a gyerek nem lesz képes elviselni a veszteség érzését. Az is lehet, hogy hazudni kezd eredményeit illetően, vagy csalni csupán azért, mert nem képes felvállalni saját sikertelenségét.

Megengedjük azt, amit nem kellene
A gyerekeknek nem kell mindig megkapniuk azt, amit szeretnének. Első csalódásuk hamarosan elmúlik, de az elkényeztetettség és az érzés, hogy erőfeszítések nélkül mindig megkapják azt, amire vágynak, már nem. Tanuljunk meg olykor nemet mondani, még akkor is, ha gyermekünknek legszívesebben a kék eget is lehoznánk. Ne tanítsuk őket arra, hogy a jó jegyekért anyagi jutalmat kapnak. Önmagában a jó jegy kell, hogy jelentse számukra a jutalmat és a sikert. Ha mindenért ajándékot kapnak, nem lesz belső motivációjuk, a siker és az öröm feltétel nélküli érzését pedig egyáltalán nem ismerik meg.
Az intelligencia nem egyenlő az érettséggel
Ha egy gyermek intelligens, ez még nem jelenti azt, hogy érett és felkészült az életre. Figyeljünk viselkedésének egyéb aspektusaira is és ne csak az intelligenciájára koncentráljunk. Jó iránytű ebben az, ha önállósága mértékét összehasonlítjuk kortársainak önállóságával. Amennyiben a többi gyerek önállóbb, mint a sajátja, nevelje nagyobb felelősségvállalásra és bízzon abban, hogy ezzel megbirkózik.
Bort iszunk, vizet prédikálunk

Legjobb tanács a szülők számára: neveljünk példával. Amikor a gyerek látja, hogy szavaink és cselekedeteink összhangban vannak, becsülni fognak minket. Megérti, hogy ha kételkedés nélkül képesek vagyunk nehéz erkölcsi döntések meghozatalára, akkor ő is képes lesz erre. Hagyjuk magunk mögött a gazdagabb, boldogabb és jobb embereket. Gyermekünk követni fogja példánkat.
Gyemekeink nevelésében ugyanazt a szempontot kell szem előtt tartani, mint saját sikeres életünket illetően: tanuljuk meg a jelen örömeivel szemben előnyben részesíteni jövőbeli sikereinket. Ez minden téren érvényes, akár az egészséges táplálkozásról, akár a pénzügyek gazdasági vonatkozásairól, akár a kiváló iskolai és munkahelyi eredmények eléréséről legyen szó.
Mintha a falnak beszélnél? Öt játékos ötlet, hogy a gyerekek valóban meghallják, amit kérsz
Ismerős helyzet, amikor már harmadszor kéred a gyereket, hogy pakolja el a játékait, öltözzön fel, vagy induljon el vacsorázni, de úgy tűnik, mintha meg sem hallaná? Ilyenkor könnyen elfogy a türelem, emelkedik a hangerő, és egy egyszerű kérésből pillanatok alatt vita lehet.
Szabad-e a gyerekeknek a halálról beszélni?
A halálról beszélni soha nem könnyű, különösen akkor, ha gyerekeknek kell elmagyaráznunk, mit jelent elveszíteni valakit, akit szeretünk. Sok szülő ösztönösen óvni szeretné a gyermekét a fájdalmas témáktól, ezért inkább kerüli a beszélgetést, vagy megpróbálja szebb szavakkal körülírni a történteket. Pedig a gyerekeknek is szükségük van arra, hogy megértsék az élet természetes részét, a veszteséget és a gyászt.
Különórák és pihenés – Így marad meg a harmónia
Egyre több gyerek délutánját tölti ki a szervezett foglalkozások sora, a zsúfolt napirend azonban könnyen a pihenés rovására mehet. Cikkünk bemutatja, milyen jelek utalhatnak a túlterhelésre, és hogyan segíthetnek a szülők egyensúlyt teremteni a különórák, a szabadidő és a pihenés között.
Ne csinálj meg mindent a gyerek helyett! – Az önállóságra nevelés apró lépései
Helikopterszülőnek nevezzük azokat a szülőket, akik szinte folyamatosan a gyermekük körül köröznek, mindenre figyelnek, minden problémát megoldanak helyettük, és igyekeznek elhárítani előlük még a legkisebb akadályt is. Vekerdy Tamás is gyakran beszélt arról, mennyire fontos, hogy a gyerekeknek legyen lehetőségük a saját tapasztalataikból tanulni.
Pszichológushoz vagy fejlesztésre vinni a gyereket nem kudarc, hanem felelős döntés
Sok szülőben szorongást kelt a gondolat, hogy gyermekének pszichológusra vagy valamilyen fejlesztésre lehet szüksége. Vajon mit rontottunk el? Nem fogják azt gondolni, hogy nem tudunk megbirkózni a neveléssel? Mi lesz, ha a gyermekünk megbélyegzetté válik? Ezek a kérdések sok családban megfogalmazódnak, pedig a segítségkérés nem a szülői kudarc jele, hanem annak a felismerése, hogy minden gyermeknek másra van szüksége a fejlődéshez.