Hétköznap vagy mindennap? A munkarendek harca a 21. században

A modern multi cégek korszakában egyre több vita bontakozik ki arról, hogy melyik beosztás szolgálja jobban az ember és a gazdaság érdekeit. A klasszikus, állandó 8–4 és 9–5 rendszer, vagy a rugalmasabb, akár hétvégi műszakokat is magába foglaló struktúra. Bár mindkettő ugyanarra a 8 órára épül, a különbség nemcsak az órák számában, hanem az életstílusban és a mentális hatásokban is rejlik.

A klasszikus beosztás a 20. század ipari korszakának öröksége. Kiszámítható, stabil és lehetőséget ad a munka–magánélet egyensúly megteremtésére. Ezáltal tervezhető egy napirend, ami sokaknak biztonságérzetet ad. Könnyebb a közlekedés és a társas programok szervezése, ezáltal a mindennapok is gyorsabban telnek. Emellett azonos ritmusban él a társadalom nagy része – vagyis nem maradunk le a világ eseményeiről.

Ezzel párhuzamosan a klasszikus rendszer legnagyobb hátránya, hogy nem veszi figyelembe az ember természetes teljesítményét. Van, aki hajnalban pörög, más délután lendül bele, de a multik mindenkire ugyanazt az órát húzza rá. A napi rutin sokak számára monotonná válik, és hosszú távon ez az egyhangúság pszichésen is fárasztó. A kreatív energiák gyakran elhalnak a fix időkeretek között – épp akkor, amikor a munkaerőpiac már nemcsak a fegyelmet, hanem az ötletgazdagságot is megfizeti.

Amikor a hétvége is foglalt

A szabadabb, változó beosztás teljesen más világot képvisel. Ez a digitális korszak gyermeke, ahol az alkalmazott nem az órához, hanem a feladathoz igazodik. Aki ebben él, könnyebben szervezheti a napjait, illetve a saját ritmusában érheti el a csúcsteljesítményt, hiszen nem kell minden reggel nyolckor „munka üzemmódba” kapcsolnia, ha a teste és az agya délután működik a legjobban. A hétköznapokból is egy vagy két nap felszabadulhatnak, ezáltal az ügyintézés, az utazás és az alkotás mind könnyebben beilleszthetőek a mindennapokba. Viszont ennek hátránya, hogy gyakran együtt jár az állandó készenléttel.

A műszakok után mindig jön egy üzenet, egy e-mail, egy új projekt, amit „még ma meg kellene csinálni”. Nem is feltétlenül a cég kéri ezt tőlünk, hanem mi magunk nem tudunk belenyugodni a tudatba, hogy nem végeztünk el egy teendőt. Ilyenkor a hétvége fogalma elmosódik, folyamatosan azt kell nézni, hogy azon a héten éppen milyen eseményekhez, programokhoz igazítsuk a beosztást. A határok a munka és a magánélet között eltűnnek, és ez a látszólag laza rendszer sokaknál még nagyobb mentális terhet jelent, mint a fix 8-tól 4-ig kötöttség.

Személyiségfüggő munkarend

Alapvetően nincs univerzálisan előnyösebb beosztás. A döntés nagyban függ a személyiségtől, a kapcsolatoktól és a szakmától. A kreatív, projektalapú feladatok gyakran igényelnek rugalmasságot, míg a rendszerszintű gondolkodást igénylő területeken – közigazgatásban, oktatásban – a klasszikus modell jobban működik. A trend mostanában az, hogy a kötetlenebb munkarendek felé mozdul a társadalom – elég csak az ügyfélszolgálati állásokra gondolni. Viszont a siker kulcsa mindig az önfegyelem és a tudatos pihenés.

Aki biztonságot, stabil ritmust és közösségi életet keres, jobban jár a klasszikus beosztással. Ezzel szemben, aki egyedülálló, alkalmazkodó és nem bánja, hogyha néha hétvégén is dolgoznia kell, annak a változatos tevékenységek adnak igazi szabadságot. Valójában, ahogy a szakmaiság világa átalakul, nem az a legfontosabb, hány órát töltünk dolgozva, hanem az, hogy mit kezdünk azzal az idővel, ami a munka után marad – a pillanatokkal, amelyeket a szeretteinkkel és önmagunkkal élhetünk meg.