Kikapcsol és erőt ad
- Dátum: 2013.05.26., 23:31
Már csak olimpiai hagyományaink és eredményességünk okán is érdemes megismerkedni közelebbről vele, e heti „Ezt próbáld ki!” elnevezésű sportajánlónk szereplője a kajakozás.
A kajak őse valahonnan az északi (vízi) vadászmezőkről származik, többek között az eszkimók is használták közlekedésre, fókavadászatra. A csónak alapfelépítése az idők alatt nem sokat változott: zárt fedélzet, egy, vagy több beülés, kéttollú lapát – ezek a fő ismérvek. A kajak – amelynek története később szervesen összefonódott a közép- és dél-amerikai, indián eredetű kenuéval – a 20. század elején kezdett igazán népszerűvé válni.
Az első Európa-bajnokságot 1933-ban rendezték, és a sport (mint kajak-kenu) az 1936-os berlini olimpiai játékokon már a program része volt. Itt már akadt magyar induló is, de sikereink még várattak magára. Persze nem sokáig, a második világháború után gyorsan „regenerálódó” honi kajak-kenu eredményeit minden sportrajongó ismeri. Az első ötkarikás aranyérmet 1956-ban, Melbournben szereztük, az érmek számát tekintve hazánk ma a legeredményesebb ország a világon.
Ami a sportág szabadidős részét illeti, sokan hódolnak hobbiként a kajakozásnak, folyóinkon, tavainkon gyakran látni egyedül, vagy csoportban lapátolókat. Sok iskolában – vízi táborok keretein belül – a testnevelési oktatás része a kajakozás, kenuzás ismereteinek elsajátítása. Előbbi esetében könnyebb az evezés, viszont természetesen itt is nagyon fontos a megfelelő mozgásforma megtanulása, begyakorlása. A helyes technika elsősorban a hát- és a hasizmokat dolgoztatja. Ha birtokunkban van a megfelelő technika, hosszabb utakra s vállalkozhatunk. A túrakajakosok csónakjai olyan „extrákkal” vannak ellátva, mint például a légmentesen elzárt kamrák, amelyekben kényelmesen és biztonságosan lehet csomagokat tárolni.
A kajak amellett, hogy megdolgoztat, remek kikapcsolódás, nem beszélve arról, hogy segítségével gyönyörű, csendes vízi-zugokat fedezhet fel az ember. Természetimádóknak tehát kiváló választás, a kezdő evezősöknek viszont azt ajánlják, hogy először tavon próbálkozzanak. Nem árt persze emellett tapasztalt kajakos tanácsát kérni, a felszereléstől (ez a rész sajnos nem olcsó és viszonylag nagy a helyigénye is) kezdve a technikáig sok mindenben lehet szükségünk segítségre.
Fotó: sxc.hu
Az élethosszig tartó tanulás, mint önbizalomforrás

Amikor új kihívással találjuk szembe magunkat, szinte automatikusan felmerül bennünk a kétely, hogy vajon elég jók leszünk-e hozzá. Az ismeretszerzés folyamata nem mindig egyszerű, hiszen a tudás mellé gyakran társulnak bizonytalanságok is. Mégis, ahogy végigmegyünk ezen az úton, az apró sikerek összeadódnak és egyre erősebb kapaszkodót adnak az életünk során. Így válik a tanulás nemcsak műveltséggé, hanem a mindennapi helytállás egyik alapjává.
Hasznos tanácsok és tippek orrdugulás, arcüreggyulladás esetére

Megérkezett az ősz, ezzel együtt jönnek a légúti betegségek, melyekkel a közösségbe járó gyerekek sajnos más találkozhattak is. Hoztam néhány házipraktikát, amivel segíthetjük a gyógyulást és enyhíthetjük a tüneteket.
Mit jelent a hold légzés és mi a szerepe az elalvásban?

Az alvászavarok manapság népbetegséggé váltak: egyre többen küzdenek azzal, hogy hosszú percekig, sőt órákig forgolódnak az ágyban, mire végre sikerül elaludniuk. A stressz, a képernyők kék fénye, a felgyorsult életmód és a túl sok inger mind hozzájárul ahhoz, hogy este nehéz kikapcsolni.
Hogyan készüljünk fel biztonságosan a túrázásra?

A természetjárás egyik legnagyobb előnye, hogy bárki számára elérhető, és nem igényel különleges felszerelést vagy tanfolyamot. Mégis érdemes néhány alapvető dologra figyelni, hogy a kirándulás élménye ne váljon kellemetlenné.
„Me-time” mini szokások – 10 perces énidő, ami csodákra képes

A mindennapok rohanásában olyan könnyen elfelejtjük, hogy mi is emberek vagyunk, nem csak feladatokat teljesítő gépek. Pedig néha elég 10 perc énidő, és mintha újraindítanánk a lelkünket.