Neveljünk szocializált gyerekeket!

Egyre több és több könyv foglalkozik a modern gyereknevelési elvekkel, miszerint hogyan lehet igazán szeretetteljes, elfogadó környezetet biztosítani a gyermek számára, amelyben személyisége kibontakozhat. Arról viszont kevés szakirodalom tesz említést, hogy mennyire fontos, hogy jól szocializált, nyitott személyiségű gyerekeket neveljünk, így ugyanis könnyebb lesz helyt állniuk az életben.

A szülő és a gyermek természetszerűleg szimbiózisban élnek egymással. Családja válogatja, hogy ebbe a körbe mennyire engednek be más embereket, vagy mennyire nyitnak „kifelé”, a gyereknek tehát milyen mértékben van lehetősége szociális kapcsolatokat teremteni. Tagadhatatlan, hogy a kicsik saját eredendő személyiségétől is függ, hogy mennyire reagálnak barátságosan, vagy zárkózottan az idegenekre, kevésbé ismert emberekre. Viszont a gyerekek nagyon hamar, öntudatlanul átveszik az ezzel kapcsolatos szülői gyakorlatot. Amennyiben a gyerek gyakrabban találkozik ilyen élethelyzetekkel, úgy bizonyítottan rugalmasan reagálnak környezetükre a későbbiek során, és szocializáltabbak lesznek.

Nem kell magyarázni, hogy mennyivel sikeresebbek azok az emberek, akik könnyen teremtenek kapcsolatokat, valamint hogy sokkal könnyebb helyt állniuk bármilyen életszituációban. Ez a képesség már egészen gyerekkorból indul. Hogyan is várhatnánk el a könnyed, felszabadult kapcsolatteremtési készséget egy olyan embertől, aki viszonylag zárt környezetben nőtt fel? A gyermek szocializációján tehát ugyanúgy dolgozni kell szülőként, mint ahogy azon, hogy egyéb fontos értékeket átadjunk csemetéinknek. Ez azon apáknak és anyáknak lehet a legnehezebb, akik zárkózott típusok, valamint akik nehezen viselik a gyermektől való elszakadási szituációkat. Ugyanis ez a szocializáció egy fontos momentuma.

Íme néhány példa arra, hogy mivel segítjük, vagy hátráltatjuk gyermekünk társadalmi beilleszkedését és kapcsolatteremtését:

• Sok anyuka és apuka zárkózottabb életmód-formát vesz fel, amint gyermeke születik. Előtte talán aktív társadalmi életet éltek, de gyerekkel, vagy több gyerekkel mindez nehezebben megvalósítható. Már az elindulás is négyszer annyi időt vesz igénybe, nem beszélve arról, hogy bármilyen ügy elintézése is bonyolultabbá válik, ha közben a gyerekre is figyelni kell. Így automatikusan alakul ki az a helyzet, hogy az egyik szülő otthon marad a kicsikkel, amíg a másik a társadalmi környezetben tevékenykedik. Látszólag mindez kényelmes a szülő és gyermek számára, a gyakorlatban azonban rengeteg információtól, tanulási lehetőségtől, szituáció-ismerettől fosztjuk meg mindeközben a gyereket.
• Nyilvánvalóan nem lehet őket mindenhová magunkkal vinni. Sok esemény, amin korábban részt vett az anya és apa, nem épp „gyerek-kompatibilis”. Például egy komolyzenei koncerten nem biztos, hogy örülnek a gyermekzsivajnak… Így hát az élethelyzettel együtt át kell alakítani a szokásainkat is. Szerencsére már egyre több szülő-gyerek program elérhető, amelyek ráadásul a gyermekek szórakozását, fejlesztését célozzák, pl. babaúszás, vagy Kerekítő. Jó időjárás esetén még könnyebb olyan szabadtéri programokat találni, ahová könnyebb gyerekkel menni, és sok ember találkozik.
• Bár sokan ellenzik a bölcsődét a mai napig (a gyermeknek 3 évig az anya mellett a helye – állítják), ez is segítheti a gyereket abban, hogy már korán megtanuljon beilleszkedni, és ne csak családi körben mozogjon komfortosan. Aki tehát bölcsibe íratja a gyerekét, ne legyen lelkiismeret-furdalása: bizony ennek is vannak előnyei! Érdemes megfigyelni a gyereket, hogy mennyire vágyik más gyerekek társaságára, közös játékra. Amennyiben a kicsi ezt igényli, akkor előnyös és élvezetes lehet a számára a néhány órás bölcsődei foglalkozás, vagy családi napközi.
• Komoly kérdéskör a szülők számára, hogy mikor hagyják először másra a gyereket, mikor aludjon először másnál, a szülők nélkül. Családja válogatja, hogy ez kinél mikor következik be. Van, aki már akkor másra bízza a kicsit, amikor vége a szoptatásnak, és van, ahol az óvoda az első ilyen mérföldkő. Az biztos, hogy érdemes erre tudatosan készülni! Ugyanis ahol ez a szituáció szinte az elejétől bevett és megszokott a gyerek számára, ott könnyebb lehet a későbbi beilleszkedés. Ha a gyerek csak az óvodáskor kezdetén találkozik ilyen élethelyzettel, nem bízzák nagymamára/babysitterre stb., akkor a későbbiek során traumatizálhatják az ilyen szituációk. Szóval a babysitter(ek) még fejleszthetik is a gyerek szocializációját – ez tehát szintén ne legyen lelkiismeret-furdalás keltő tényező. A kicsik ugyanis átveszik a szülő érzéseit, rezgéseit az ilyen szituációkban: amikor az anyának, apának lelkiismeret-furdalása van, szomorú, ha másra hagyta a gyermeket, akkor a gyerek is nehezebben viseli ezeket a helyzeteket, és tudat alatt ugyanilyen érzéseket fog hozzájuk kapcsolni. Ezek az érzések pedig felnőtt korban is jelen lehetnek, és gátolhatják a könnyed szocializációs képességet.
• Amennyiben a gyermekkel rendszeresen tudatosítják, hogy alárendelt szerepben van a felnőttekhez képest, úgy ez szintén akadálya lehet a jó szocializációnak. Ez az érzés ugyanis nem ”kattan át” azzal, hogy a gyermekből felnőtt lesz, így visszahúzódó természete megmarad – vagy épp ellenkezőleg, kisebbségi komplexusait most próbálja kiélni azzal, hogy végre ő a felnőtt. Ezt azzal előzhetjük meg, ha a gyermekkorúakat is teljes értékű embernek kezeljük a családban. Mindez nem azt jelenti, hogy hagyni kell tenni, amit csak akar, viszont nem mindegy, hogy elmagyarázzuk-e neki, hogy valamit miért nem szabad, vagy csak letorkolljuk; nem mindegy, hogy hagyjuk-e, hogy bekapcsolódjon a felnőttek beszélgetésébe, és kifejezze a véleményét, vagy mindig elküldjük: „ez most a felnőttek beszélgetése, Te még gyerek vagy, játssz a szobádban!” Hosszú távú üzenetek ezek a gyerekek számára, amik hozzájárulnak ahhoz, hogy a későbbiek során mennyire merik kimondani véleményüket, gondolataikat, vagy mennyire stresszeli őket pl. egy nyilvános beszéd. 

Fotó:
pixabay.com