„ A mamák nem mennek el”

Egy mama, egy édesanya elvesztése mindig nagyon nehéz és fájdalmas, akár fiatalabb, akár idősebb korban megy el. Ahogy azonban az énekes Zorán dala is üzeni: „a mamák nem mennek el”!

Mindenki életében vannak veszteségek, ha nem így lenne, élményeink sem lennének és így értelme se lenne az életnek. Ezt könnyű mondani, de mégsem vigasztal minket az a mondat, hogy „ez az élet rendje…”, amikor például elvesztünk egy számunkra fontos embert. Persze, tudjuk jól, hogy mindenki meghal egyszer, de amikor egy anya, vagy egy mama megy el, akkor értetlenül állunk azelőtt, hogy másnap mégis felkel a nap, és forog tovább a föld.

Valóban nehéz mit kezdenünk ezzel a fájdalommal, és vajon mibe kapaszkodhatunk a gyász után? Ha érezzük, hogy szerettünk hiánya mennyire elfogadhatatlan számunkra, gondoljunk csak bele, miért fáj ennyire. Hát azért, mert életünket tartalmasabbá tette, élményeket adott a vele való együttlét, tanított minket, támogatott minket, elfogadott minket, szeretett minket… És már szárnyal is az emlékezet vissza felé, sorra felidéződnek az együtt töltött szép, vicces, szomorú, vagy csak átlagos, hétköznapi pillanatok.

De következő percben már megint elszorul a torkunk, hiszen az emlékek a múlté már, vagy mégsem? Az életünk ezekkel az emlékekkel sokkal több, mint nélkülük, és a szerettünk elvesztése, nem jelenti azt hogy elvésznek azok a „kincsek” is, melyeket tőle, illetve általa kaptunk.

Az anyai szeretet egy olyan jelenség, ami nem szűnik meg az édesanya elvesztésével, mert az megalapozza emberi kapcsolatainkat, és átöleli az egész életünket. Az anyai szeretet felesel az idővel, és más fizikai törvényekkel, nem tud nem jelen időben létezni. Ezért ha a fájdalomtól szinte kiüresedik lelkünk, idézzük fel a mamával töltött pillanatokat, és érezni fogjuk, ahogy máris szeretet jár át bennünket, mert a mamák már csak ilyenek…nem mennek el.

Fotó:
pixabay.com