Kampány a megelőzésért – „a férjek védelmében”
- Dátum: 2015.11.20., 11:01
Magyarországon, a prosztata rosszindulatú elváltozása, a második leggyakoribb halálok az ötven éven felüli férfiak körében. Statisztikai adatok szerint évente ezerötszázan halnak meg és hatezer új beteget regisztrálnak. Pedig ez a betegség, időben felfedezve SZÁZ SZÁZALÉKOSAN gyógyítható!
Ahogy a nőknél a mell vagy a méhnyakrák megelőzhető szűrésekkel, illetve időben felfedezve, az esetek döntő többségében gyógyítható, úgy érdemes mind többet beszélni arról, hogy a férfiak betegsége, a prosztata rosszindulatú betegsége is megelőzhető és gyógyítható! Amíg a nők másfélszer többször mennek orvoshoz, mint férfi társaik, addig egy férfi sok esetben csak akkor megy, ha valamelyik családtagja – leginkább a párja „elküldi”, vagy már komoly indoka van arra, hogy orvoshoz forduljon. Elérkezett tehát az ideje annak, hogy a férfiak is beírják a naptárukba az évi egy alkalmas urológiai szűrővizsgálatot 45 év felett. A szakorvosok szerint ugyanis ez az egyetlen módja annak, hogy időben észrevegyük, ha valami nincs rendben. A prosztata elváltozásai ugyanis nem minden esetben okoznak panaszt. Amikor azonban ez gesztenye nagyságú szerv már panaszokat okoz – vizelési panaszt illet esetleg valamilyen fájdalmat -, a gyógyulás esélye sokkal kisebb lehet.
A fájdalommentes vizsgálatról
Már egy vérvétel után, a vérmintából következtetni lehet arra, van-e valamilyen gond a prosztatával. Ha megemelkedett az úgynevezett PSA (prosztata specifikus antigén) értéke, az több elváltozás lehetőségét mutathatja. Ez persze nem jelenti azt, hogy egyből rosszindulatú is lenne. Lehet gyulladás vagy megnagyobbodás. Azonban fontos, hogy a PSA érték jelzi, a jelenségre akkor is oda kell figyelni, ha nem okoz panaszt a betegnek. Ezért, amennyiben nem egyértelmű, hogy rákos elváltozásról van szó, a vérvételt három hónap múlva meg kell ismételni, hogy a PSA érték dinamikáját nézve kerüljön közelebb az orvos a pontos diagnózishoz.

A szűrés második fontos eleme a fájdalommentes ultrahang vizsgálat, amelyen jól látszik a prosztata mérete, szerkezet. Ha ez a szerkezet homogén, nincsenek benne világosabb foltok és a PSA is normális szintet mutat, akkor nagy valószínűséggel, a prosztatával nincs komolyabb gond. Azonban, ha az ultrahang inhomogenitást mutat, mindig gondolni kell arra, hogy vagy krónikus gyulladás, vagy rosszindulatú elváltozás állhat a háttérben – amelyre általában a vérvétel eredménye, ahogy említettük általában utal is. E két vizsgálat mellé elengedhetetlenül fontos a harmadik, az úgynevezett tapintásos vizsgálat, amely mindössze pár másodperces és NEM fájdalmas. Feltehetően ez az a vizsgálat, ami leginkább visszafogja a férfiakat abban, hogy elmenjenek a prosztata szűrésre. Jóllehet ez a tapintásos vizsgálat és a vérvétel eredménye együtt már megközelítő pontossággal jelzi, ha gond van. A manuális vizsgálat ugyanis akkor fáj, ha gyulladásban van a prosztata. Ha a gyulladást nem kezelik – mert nem nem derül ki, fennáll ez a helyzet – kialakulhat egy krónikus gyulladásos állapot, amely a beteg számára akár évekig, kisebb - nagyobb panaszokat okozhat. Ezek lehetnek: alhasi-heretáji, lágyékhajlati, keresztcsonttáji, végbéltáji, gáttáji diszkomfort érzés és/vagy fájdalom, valamint különböző mértékű vizelési panaszok. Amennyiben a prosztata azonban – úgynevezett - porckemény tapintatú az felveti a rosszindulatú daganat lehetőségét, azonban a tömöttebb tapintatú prosztata sem feltétlen jelent rákos daganatot, amennyiben a PSA érték nem kiugróan magas. Ebben az esetben általában 3 hónapos, úgynevezett antiflogisztikus (gyulladás csökkentő) kezelést alkalmaznak, amelynek végeztével megismétlik a vizsgálatokat. Ha a PSA szint továbbra is emelkedett illetve tovább emelkedik, akkor szükséges elvégezni a biopsziát, vagyis a fájdalmatlan (rövid altatásban végzett) mintavételt.
Ha azonban a beteg tünetmentes és a vizsgálati eredmények is jók, a páciens rendben van.
Fontos azonban kiemelni, hogy a prosztata mérete és prosztata panaszok között nincs egyértelmű összefüggés. Kétszer nagyobb prosztata sem feltétlen okoz panaszokat, azonban alig nagyobb prosztata is okozhat súlyos vizelési panaszokat, akár vizelet elakadást is, ha a megnagyobbodás a prosztata centrális részét érinti, amely a húgycsvet veszi körül. Azonban az ideje korán felfedezett, esetlegesen rosszindulatú elváltozás esetében is száz százalékos gyógyulás remélhető a manapság alkalmazott terápiákkal. Ezért van tehát óriási jelentősége a szűrővizsgálatoknak!
Ezért is csatlakozott ebben az évben a Róbert Kórház & Rendelőintézet ahhoz a world wide kampányhoz, amely a novemberi hónapot a prosztatarák megelőzés hónapjának szánja – immár évek óta.
Forrás:
Róbert kórház & Róbert rendelő
Fotó:
pixabay.com
Természetes gyógymódok elfertőződött sebre
Amikor egy seb elfertőződik, a szervezetben azonnal megindul a védekezés: a terület bepirosodik, meleg lesz, megduzzad, esetleg sárgás vagy zöldes váladék jelenik meg. Ilyenkor a test jelzi, hogy segítségre van szüksége. A természetes gyógymódoknak ilyenkor nem az a feladatuk, hogy kiváltsák a steril tisztítást vagy az orvosi ellátást, hanem hogy támogassák a bőr regenerációját, csökkentsék a gyulladást, és elősegítsék a tisztulást.
Fájnak a vállaid? – ezt üzeni a lelked!
A vállaink fájdalma gyakori panasz, sokszor csak egy rossz tartás okozhatja, de mi van akkor, ha más áll a háttérben? A lelki gondok sok esetben a vállainkon landolnak.
A megfelelési kényszer lélektana, avagy a belső elvárások csapdájában
A megfelelési kényszer a modern társadalom egyik leggyakoribb, mégis legtöbbször rejtve maradó lelki jelensége. Lényege, hogy az ember állandó belső nyomást érez arra, hogy mások elvárásainak megfeleljen, akkor is, ha ez a saját igényei, határai vagy jólléte rovására megy. Bár a köznyelv néha „kényszernek” nevezi, valójában nem kényszerbetegség, hanem egy szorongásból, önértékelési bizonytalanságból és korai tanult mintákból kialakuló működésmód.
A bőrviszketés fiziológiája és okai
A viszketés a bőrben lévő idegvégződések ingerlése révén jön létre, amelyek a gerincvelőn keresztül az agyba továbbítják a jelet. A kiváltó okok két nagy csoportra oszthatók: a bőrbetegségekre és a szisztémás (belgyógyászati) betegségekre.
Mit adhat a sötétségterápia a digitális világban?
A sötétségterápia elsőre talán extrémnek hangzik, de valójában egy régi időkben is alkalmazott technológia, ami a teljes fénymegvonást használja arra, hogy az idegrendszer levegőhöz jusson. Nem csodaszer és nem is óriási különlegesség, mégis kapaszkodót adhat azoknak, akik túlterhelten élik a mindennapjaikat, és már azt érzik, hogy a külvilág egyszerűen túl zajos számukra.