Konfliktus a félévi bizonyítvány miatt - megéri?

A legtöbb iskolában már kiosztották a félévi bizonyítványokat. Ha jól sikerült, akkor felmerül a kérdés: mit kellett ezért megtennie a gyereknek és a szülőnek? Ha pedig rosszul, akkor az, hogy vajon megéri emiatt konfliktusba keveredni a gyermekünkkel?

Ilyenkorra a gyerekek eléggé elfáradnak, mert az évvégéhez hasonló hajtásban dolgoztak a félévi jegyekért is. Aki nem is küzdött annyira, arra is sokkal több felelés és dolgozatírás várt, legalábbis az állami iskolákban. Nyilván minden szülő nagyon büszke a gyermekére, akinek a csemetéje jó eredeményeket ért el. Az viszont bizonyos, hogy sok munkát kellett mindebbe fektetnie a gyereknek, na és a szülő odafigyelésére, segítségére is szükség volt. Ha jó szájízzel, motiváltan működött a tanulás, akkor ez rendben is van, de ha inkább küzdelem volt, akkor lehet, hogy megéri megállni egy pillanatra és átgondolni, hogy biztosan a kitűnő jegyek jelentik-e a garanciát a sikerre, és fontos-e annyira hosszú távon, mint amennyire most annak tartjuk.

Amennyiben pedig nem lettek olyan jók a jegyek a félévi bizonyítványban, mint amennyire vártuk - vagy ne adj' Isten ELvártuk, akkor azt érdemes átgondolni, hogy megéri-e emiatt leszidni a gyermeket? Sok diák aggódva megy haza ilyenkor, és jelentős stresszfaktort jelent a számára, hogy vajon mit fog szólni a szülő...? Ha ez a tendencia hosszú távon fennáll, és az aggodalom beépül a gyermek mindennapjaiba, annak sokkal több káros hatása van a jövőjére nézve, mint a rossz jegyeknek.

Érthető persze a szülő hozzáállása, amely a legjobbat akarja a gyerekének, és úgy véli, minden mindennel összefügg: ha alsós, akkor most alapozza meg az írás-olvasás-számolás tudását a későbbiekre; ha felsős, ezen múlik a középiskolai továbbtanulása; ha már középiskolába jár, akkor pedig az egyetemi lehetőségei; persze az egyetemen pedig az egész jövője és karrierje múlik. Láthatjuk, hogy ennek a sornak sosincs vége, mindig van izgulnivaló, ezt egy szülő pontosan tudja (már a gyermeke születésétől kezdve). Igaz, de vajon változtat-e ez bármit pozitív irányba? A felmérések szerint nemigen.

Sokkal sikeresebbnek és önazonosabbnak bizonyulnak azok a gyerekek, akik bizonyos keretek között szabadságot kapnak, a szülő pedig jó hozzáállást mutat és minél többet bíztatja a gyermekét. Nem arról van tehát szó, hogy bele se nézzünk az ellenőrzőjébe, és ne legyünk érdeklődőek a félévi bizonyítvány kapcsán, inkább arról, hogy büntetés helyett motivációval, és kedves elnézéssel többre mehetünk, ha jót akarunk a gyereknek. Vessük össze a két példát:
Az egyik esetben ezt hallja a gyerek: "Miféle bizonyítvány ez? Ellustultad ezt a félévet, látom! Ha év végén is ilyen jegyeket produkálsz, akkor lemondhatsz a szokásos nyári táborról, az biztos! Ja, és az a minimum, hogy most két hétig nem nézel tévét. Legalább több időd marad a tanulásra, amin mint látjuk, van mit változtatnod!"
A másik verzió így hangzik: "Semmi gond drágám, biztos vagyok benne, hogy év végére kijavítod! Beszéljük meg, mit tehetünk, ha szeretnél jobb jegyet, számíthatsz a segítségemre! Tudom, hogy képes vagy rá, hiszen mindig is olyan intelligens gyerek voltál! A lehetőség ott rejlik benned!"

Így összevetve valószínűleg egyértelmű, hogy melyik hozzáállás az, amely építő a gyermek jövőjére és személyiségére nézve.