Menü

Hogyan deríthető ki legkorábban a baba neme?

A várandósság megállapítását követően az első izgatott kérdés rögtön a kicsi nemére szokott irányulni. Hosszú ideig csak a néphagyományokra és ezoterikus módszerekre tudtak hagyatkozni a szülők, ám ma már léteznek olyan orvosi vizsgálatok, amelyekkel már a terhesség korai szakaszában megtudhatják, kisfiút vagy kislányt várnak. Vajon mivel próbálkoztak korábban, és milyen módszert alkalmaznak manapság?

A has formája

A népi hagyomány szerint a kismama hasának formájából is megállapítható az érkező kisbaba neme. Ha ugyanis az édesanya hasa magasan gömbölyödik, úgy, hogy hátulról szinte meg sem lehet állapítani a terhességet, valószínűleg fiút vár. Azonban ha a kismama inkább csípőmagasságban szélesedik, a néphagyomány szerint lányt hord a szíve alatt.

Naptári módszerek

A legenda szerint egy XIII. században élő kínai mester a megfigyelései alapján készítette el azt a naptárat, amely szerint egy nő életének bizonyos szakaszaiban csak lány, másokban csak fiú foganhat. A kínai módszerhez hasonló a Jónás naptár, amely a Hold fázisaihoz köthető, tudományos alapját az 1950-es években Dr. Jónás Jenő fektette le.

Terhességi ultrahang vizsgálat

A mindannyiunk által ismert – és talán az egyik legbiztosabb választ adó – módszer nem más, mint a várandósság különböző szakaszaiban elvégezendő ultrahang vizsgálat. A megfelelő ultrahang készülékkel egy tapasztalt szakember már a 12-13 héttől meg tudja állapítani a baba nemét, majdnem biztos válaszra azonban csak a 16. hét környékén számíthatunk. Ekkor még így is előfordulhat persze, hogy az ultrahang vizsgálat során nem egyértelműen látszik a gyermek neme.

Anyai vérvétel

Habár a magyar törvények miatt a baba nemére vonatkozó információ csak a 12. héttől közölhető, a 9. héttől elvégezhető kromoszóma-rendellenességek kimutatására alkalmas PrenaTest 100%-os pontossággal állapítja meg a baba nemét. A kockázatmentes módszer azon alapul, hogy a magzat genetikai jellemzőivel megegyező méhlepényből az anyai vérbe jutnak az elhasználódott sejtekből kiváló szabad magzati DNS-ek, és ezek szerkezetének bevizsgálásával a magzat neme már akkor megállapítható, amikor az a terhességi ultrahangvizsgálat során esetleg még nem látható.

Nyilván sok módszert ismer még a néphagyomány, de a babaholmik beszerzésébe és a kis jövevény becézgetésébe csak akkor tanácsos belekezdeni, ha az utóbbi két szakmailag megalapozott opció valamelyikét választjuk, különben könnyen előfordulhat, hogy a szülőszobán ér minket a nagy meglepetés.

„Ügyes vagy!” – Tényleg jót tesz a sok dicséret?

Szülőként mindannyian szeretnénk a legjobbat adni a gyermekeinknek. Én három gyerek édesanyjaként is nap mint nap átélem azt a helyzetet, amikor ösztönösen azt mondom: „Nagyon ügyes vagy!”, „Te vagy a legjobb!”, vagy „Büszke vagyok rád!”. Sokáig azt gondoltam, hogy minél többször dicsérem őket, annál magabiztosabb, kiegyensúlyozottabb felnőttek lesznek. Az utóbbi évek pszichológiai kutatásai azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy a dicséret önmagában nem csodaszer – sőt, ha nem jól használjuk, akár vissza is üthet.

Nyári táborok gyerekeknek – Melyek a legnépszerűbbek, és miért rajonganak értük a családok?

Amint beköszönt a nyári szünet, sok szülő számára felmerül a kérdés: milyen programmal töltsék tartalmasan a gyerekek a hosszú vakációt? A nyári táborok évről évre egyre népszerűbbek, hiszen nemcsak felügyeletet biztosítanak, hanem élményeket, új barátságokat és rengeteg hasznos tapasztalatot is adnak a gyerekeknek.

Zsarnok szülők: amikor a szeretetet túlzott kontroll váltja fel

A szülők elsődleges feladata, hogy biztonságot, szeretetet és útmutatást nyújtsanak gyermekük számára. Előfordulhat azonban, hogy a nevelés során a szabályok és az irányítás túlzott mértéket öltenek. Ilyenkor beszélhetünk zsarnoki vagy túlkontrolláló szülői viselkedésről. Ez nem hivatalos pszichológiai diagnózis, hanem egy olyan nevelési stílus leírása, amelyben a szülő túlzott ellenőrzést gyakorol a gyermek felett, kevés teret hagyva az önállóságnak és a saját döntéseknek.

Koszos gyerek, erősebb immunrendszer? Ennyi igazság van a mondás mögött

„Ne piszkold össze magad!” – hangzik el sok családban nap mint nap, miközben a gyerekek önfeledten építenek homokvárat, pocsolyában ugrálnak vagy a kertben fedezik fel a természet apró csodáit. Régóta tartja magát az a nézet, hogy a gyerekek immunrendszerének jót tesz, ha időnként koszosak lesznek játék közben. De vajon valóban így van, vagy csupán egy népszerű tévhit?

Nyári veszélyek a legkisebbekre – Amire minden szülőnek figyelnie kell

A nyár a szabadság, a családi kirándulások, a strandolás és a felhőtlen játék időszaka. A napsütéses hónapok azonban olyan veszélyeket is rejtenek, amelyek különösen a kisgyermekeket érinthetik. A szülők és nagyszülők fokozott odafigyelésével a legtöbb baleset megelőzhető, ezért érdemes tudatosan felkészülni a nyári időszak kihívásaira.