Boldogság mint társadalmi elvárás
- Dátum: 2017.09.02., 11:55
- boldogság, depresszió, egészség, elvárás, felmérés, kelet, kutatás, nyugat, ok, pszichológia, stressz, tudomány, tűrőképesség
Mindannyian ismerjük azt a típusú embert, aki az életet hozza a bulikba, nevet a problémáin, és arca is arról árulkodik, hogy folyamatosan boldog. De vajon lehet-e ez a depresszió eltakarásának egy módja?
Tényleg annyira elfogadhatatlan lenne szomorúnak vagy depresszívnek lenni a társadalom szemével nézve, hogy muszáj úgy tennünk, mintha mindig boldogok lennénk? Ez a „szükség” elvezethet ahhoz, hogy valóban depressziósok legyünk?
A melbourne-i egyetem legutóbbi kutatásai szerint a depresszió mögött rejlő egyik tényező lehet, hogy a boldogságra manapság túl nagy hangsúlyt „kell” fektetni.
Az elméletre akkor figyeltek fel, amikor realizálták, hogy a keleti kultúrákban (Tajvan, Korea, Japán, Kína) a depresszió jóval alacsonyabb méreteket ölt, mint az USA-ban, Kanadában, Franciaországban vagy Németországban. Ez pedig kultúra-specifikus okokat világított meg a háttérben, mivel jól látható módon a pszichoterápia vagy az alkalmazott gyógyszerek egyéni szinten nem nyújtottak megoldást a problémára.
Folyamatosan arra emlékeztetnek minket, hogy minden a boldogságról szól: a hirdetőtáblákon, a tv-ben, a magazinokban, az interneten mindenki mosolyog, minden terméket így reklámoznak. Az életben az a siker, ha boldogok vagyunk, másképp csak vesztesként tekinthetünk magunkra. A szomorúság többé nem elfogadható válasz az elkerülhetetlen akadályokra és veszteségekre. Bizonyos, hogy mentális betegség jele.
Hogy a társadalmi okot megállapítsák, a kutatók egy felmérésben azt mérték, milyen emberek milyen mértékben „kényszerítenek” másokat arra, hogy ne érezzenek semmi negatívat, mint depresszív hangulat vagy idegesség. A magasabb pontszámot kapó résztvevők jóléte alacsonyabb szintű volt. Az eredmény pedig az lett, hogy azok az emberek, akik negatív érzelmeket is tápláltak, viszont a társadalom azt sugallta feléjük, hogy ezt ne tegyék, szociálisan sokkal elhatároltabbnak és magányosabbnak érezték magukat.
Tehát a szociális nyomás, hogy ne érezzük magunkat depressziósnak, valószínűleg előre jelzi a megnövekedett depresszív tüneteket. Következtetésként azt vonták le, hogy a nyugati kultúra a maga globálisan terjedő boldogság ceremóniájával hozzájárul a depresszió epidémiájához („járványához”).
Lehetséges, hogy a keleti kultúrák alapvetően sokkal közösség orientáltabbak, több egyéni alkalmazkodást igényelnek, mint a nyugati kultúrák. Ha ez igaz, akkor a közösségi gondolkodás a társadalmi támogatás mérőeszközeként működhet. Nem igaz ez viszont a nyugatra, ahol az egyéni siker jutalmazandó jobban.
Másrészt nyugaton talán jelen van valami pszichológiai ok, ami keleten nem olyan gyakori. Ha ez lenne igaz, akkor ez lehetne a pszichológiai tűrőképességünk – tehát a képességünk, hogy a fő veszteségekből felgyógyuljunk. Ez is lehetne egy, a depresszióhoz hozzájáruló tényező.
Tudjuk, hogy az egyetemi idegesség, depresszió és öngyilkosság az elvárt szociális elvárások miatt alakulnak ki, következnek be. „Ezt kell tenned, azt kell tenned.” Ezek a korai „muszájok” már gyermekkorunktól kezdve jelen vannak, és teljesen saját részünkké is tesszük őket: „Meg kell csinálnom ezt, meg kell csinálnom azt.” Ezek az önként vállalt parancsok nem működnek felnőttként, ez pedig önmagunkkal való belső konfliktushoz vezethet, aminek eredményeképpen elidegenedés, harag, idegesség és depresszió születik.
Ha ez a valós forgatókönyv, akkor a keleti kultúrákban azt várják el a felnőttektől, hogy a közösség normáit kövessék, aminek következtében nem kell egyénileg eltűrniük mindent, és képesek gyorsan felgyógyulni egy-egy veszteség, bukás, csalódás után. Mondhatjuk azt, hogy a Távol-Keleten a hangsúlyt a kulturális tűrőképességre fektetik, míg a nyugati kultúrákban az egyéni tűrőképesség a mérvadó, aminek következtében a depresszió epidémiává nőheti ki magát.
Forrás: www.psychologytoday.com
Egészség vagy mánia? A sportfüggőség árnyoldalai

A mozgás egészséges – ezt tudjuk. De mi történik, ha a sport már nem örömforrás, hanem kényszer? A sportfüggőség sokszor láthatatlanul alakul ki, miközben a külvilág gyakran dicséri a kitartást és az akaraterőt. Pedig a túlzásba vitt edzés éppúgy árthat a testnek és a léleknek, mint a mozgáshiány.
A munkahelyi viszályoktól a jobb csapatmunkáig – a konfliktuskezelés művészete

A munkahelyi konfliktusok a legtöbb munkahelyen előfordulnak, hiszen emberek dolgoznak együtt, különböző személyiséggel, célokkal és kommunikációs stílussal. A konfliktus önmagában nem feltétlenül negatív – ha jól kezeljük.
A derealizációs szindrómáról általában

A derealizációs szindróma olyan mentális állapot, amelyben az egyén átmenetileg elveszíti a kapcsolatot saját testével, érzéseivel vagy a külvilággal való érzékelésével. Ezek a disszociatív zavarok gyakran szorongással, stresszel vagy traumás élményekkel társulnak, és jellemzőek lehetnek például pánikrohamok, traumatikus események vagy más mentális betegségek során.
Szendvicsgeneráció – két nemzedék közé ragadva

A szendvicsgeneráció tagjai, akik ellátják a múltat és jövőt is egyszerre, mely nem kis nehézséget jelent. Egy elég szívszorító, de mindennapos probléma, amiről keveset beszélünk, pedig sokkal többet kéne.
Miért félünk orvosi segítséget kérni?

Ha az egészségünkről van szó, a legtöbben arra vágyunk, hogy minél tovább megőrizzük. A jó hír az, hogy az orvostudomány jelenlegi állása szerint ez nem lehetetlen feladat. Ráadásul az életmódunk és a döntéseink meghatározó szerepet játszanak abban, hogy egészségesek maradunk-e életünk során. Az alábbi cikk arról szól, hogy hogyan őrizhetjük meg testi-lelki jóllétünket, valamint, hogy miért olyan nehéz mégis belépni a rendelő ajtaján szükség esetén.