Boldogság mint társadalmi elvárás
- Dátum: 2017.09.02., 11:55
- boldogság, depresszió, egészség, elvárás, felmérés, kelet, kutatás, nyugat, ok, pszichológia, stressz, tudomány, tűrőképesség
Mindannyian ismerjük azt a típusú embert, aki az életet hozza a bulikba, nevet a problémáin, és arca is arról árulkodik, hogy folyamatosan boldog. De vajon lehet-e ez a depresszió eltakarásának egy módja?
Tényleg annyira elfogadhatatlan lenne szomorúnak vagy depresszívnek lenni a társadalom szemével nézve, hogy muszáj úgy tennünk, mintha mindig boldogok lennénk? Ez a „szükség” elvezethet ahhoz, hogy valóban depressziósok legyünk?
A melbourne-i egyetem legutóbbi kutatásai szerint a depresszió mögött rejlő egyik tényező lehet, hogy a boldogságra manapság túl nagy hangsúlyt „kell” fektetni.
Az elméletre akkor figyeltek fel, amikor realizálták, hogy a keleti kultúrákban (Tajvan, Korea, Japán, Kína) a depresszió jóval alacsonyabb méreteket ölt, mint az USA-ban, Kanadában, Franciaországban vagy Németországban. Ez pedig kultúra-specifikus okokat világított meg a háttérben, mivel jól látható módon a pszichoterápia vagy az alkalmazott gyógyszerek egyéni szinten nem nyújtottak megoldást a problémára.
Folyamatosan arra emlékeztetnek minket, hogy minden a boldogságról szól: a hirdetőtáblákon, a tv-ben, a magazinokban, az interneten mindenki mosolyog, minden terméket így reklámoznak. Az életben az a siker, ha boldogok vagyunk, másképp csak vesztesként tekinthetünk magunkra. A szomorúság többé nem elfogadható válasz az elkerülhetetlen akadályokra és veszteségekre. Bizonyos, hogy mentális betegség jele.
Hogy a társadalmi okot megállapítsák, a kutatók egy felmérésben azt mérték, milyen emberek milyen mértékben „kényszerítenek” másokat arra, hogy ne érezzenek semmi negatívat, mint depresszív hangulat vagy idegesség. A magasabb pontszámot kapó résztvevők jóléte alacsonyabb szintű volt. Az eredmény pedig az lett, hogy azok az emberek, akik negatív érzelmeket is tápláltak, viszont a társadalom azt sugallta feléjük, hogy ezt ne tegyék, szociálisan sokkal elhatároltabbnak és magányosabbnak érezték magukat.
Tehát a szociális nyomás, hogy ne érezzük magunkat depressziósnak, valószínűleg előre jelzi a megnövekedett depresszív tüneteket. Következtetésként azt vonták le, hogy a nyugati kultúra a maga globálisan terjedő boldogság ceremóniájával hozzájárul a depresszió epidémiájához („járványához”).
Lehetséges, hogy a keleti kultúrák alapvetően sokkal közösség orientáltabbak, több egyéni alkalmazkodást igényelnek, mint a nyugati kultúrák. Ha ez igaz, akkor a közösségi gondolkodás a társadalmi támogatás mérőeszközeként működhet. Nem igaz ez viszont a nyugatra, ahol az egyéni siker jutalmazandó jobban.
Másrészt nyugaton talán jelen van valami pszichológiai ok, ami keleten nem olyan gyakori. Ha ez lenne igaz, akkor ez lehetne a pszichológiai tűrőképességünk – tehát a képességünk, hogy a fő veszteségekből felgyógyuljunk. Ez is lehetne egy, a depresszióhoz hozzájáruló tényező.
Tudjuk, hogy az egyetemi idegesség, depresszió és öngyilkosság az elvárt szociális elvárások miatt alakulnak ki, következnek be. „Ezt kell tenned, azt kell tenned.” Ezek a korai „muszájok” már gyermekkorunktól kezdve jelen vannak, és teljesen saját részünkké is tesszük őket: „Meg kell csinálnom ezt, meg kell csinálnom azt.” Ezek az önként vállalt parancsok nem működnek felnőttként, ez pedig önmagunkkal való belső konfliktushoz vezethet, aminek eredményeképpen elidegenedés, harag, idegesség és depresszió születik.
Ha ez a valós forgatókönyv, akkor a keleti kultúrákban azt várják el a felnőttektől, hogy a közösség normáit kövessék, aminek következtében nem kell egyénileg eltűrniük mindent, és képesek gyorsan felgyógyulni egy-egy veszteség, bukás, csalódás után. Mondhatjuk azt, hogy a Távol-Keleten a hangsúlyt a kulturális tűrőképességre fektetik, míg a nyugati kultúrákban az egyéni tűrőképesség a mérvadó, aminek következtében a depresszió epidémiává nőheti ki magát.
Forrás: www.psychologytoday.com
Mentális egészség a mindennapokban

Március minden évben a mentális egészség hónapja. A szakmai szervezetek és közösségek ebből az alkalomból rendszeresen kampányokkal hívják fel a figyelmet a mentális egészség fontosságára és tudatosítására.
Így kezeld a nárcisztikust

Ne tűrjük, hanem kezeljük a nárcisztikust! Ez is lehetne a főcím, A nárcisztikus olyan személyiségtípus, amelyről számtalan könyvet és pszichológiai tanulmányt lehetne írni. Mi jellemzi ezt a személyiségtípust és hogyan lehet kezelni az ilyen embert?
A motiváció elvesztésének okai

A motiváció egy rendkívül összetett és sokrétű jelenség, amely számos biológiai, pszichológiai és környezeti tényezőt magában foglal. Az alábbiakban részletesebben is kifejtem a motiváció működését és a legfontosabb összetevőit.
Telefóbia: tényleg ennyire ijesztő egy hívás?

A telefonhívásoktól és a beszélgetésektől való félelem, azaz a telefóbia nem pusztán bogarasság, hanem a szociális szorongás egyik fajtája. Ezt az iszonyt a társas érintkezés különböző formái váltják ki, mint például enni, előadni vagy szerepelni mások előtt. Jelen esetben a riadtságot a jellegzetes, semmiből előtörő csörgés: a csengőhang, majd az azt követő kommunikáció váltja ki. Az idegesség skálája széles és színes: a finomabb zavartságtól és a bosszúságtól egészen a pánikolásig terjedhet.
Az érzelmileg labilis személyiségzavar nyomában

Személyiség és a személyiségzavarok komplex témája valóban fontos, és az érzelmileg labilis személyiségzavar (Borderline Personality Disorder, BPD) különösen sok kihívást jelenthet a szenvedők számára. A zavar jellemzői, mint az impulzív cselekedetek, a hangulat ingadozása, és a személyes kapcsolatok instabilitása, komoly hatással lehetnek az egyén életére, mind személyes, mind szakmai szinten.