Külföldi lét saját szemmel

Előzőleg a külföldre kivándorolt vagy onnan már éppen hazatért magyarokról szóló dokumentumfilm-sorozatról írtam. Ennek kapcsán és folytatásként most saját tapasztalataimat osztom meg, hiszen 10 hónap kinn-tartózkodás után hazatértem.

Nos, immáron itthonról, magyar honból írom eme sorokat.

Összesen 10 hónapot töltöttem Dél-Olaszországban, egy olyan európai uniós projekt keretében, mely lehetőséget minden magyar fiatalnak ki kellene használnia. Úgy érzem, nekem sokkal könnyebb dolgom volt, mint egy olyan embernek, akinek nulláról kellett újraépíteni életét egy másik országban.

Hiszen a Menjek/Maradjak dokumentumfilm-sorozatban olyan magyarok történetét ismerhetjük meg, akiknek nemcsak a beilleszkedéssel, idegen nyelvvel, honvággyal, hanem a munka-és lakáskereséssel is meg kell megküzdeniük. Az esetemben az utóbbi kettő adott volt és része a projektnek, ami úgy érzem, igencsak megkönnyítette a külföldi létemet és enyhítő körülményként hatott a hónapok során felmerülő nehézségekre. Viszont amikor a párom 2 hónap után kiköltözött, esetében a munka-és lakáskeresés igen nagy problémát jelentett. Az ő szemszögéből nézve még szerencsésebbnek éreztem magam, hogy nekem ez a „kényelmes" lehetőség megadatott!

Nagyon érdekes, hogy mielőtt kiköltöztem, arra számítottam, hogy a honvágy nem vagy alig fog jelentkezni nálam, hiszen mondhatjuk, hogy elegem volt Magyarországból, az itteni helyzetből, amibe én is belekerültem annyi többdiplomás társammal együtt. Szerettem volna kiszakadni a családi fészekből is, a saját lábamra állni, kipróbálni, milyen idegenekkel együtt élni egy idegen országban. Ennek ellenére 6 hónap után iszonyatos honvágy uralkodott el rajtam, s úgy éreztem, ennyi elég volt kint, annak ellenére, hogy szerettem ott élni. Ebben talán közrejátszott az is, hogy kiderült, babát várok, dolgoztak a hormonok, kissé elfáradtam, és valahogy hiányzott minden, ami itthon van: nemcsak a család, a barátok, hanem a városom, az ízek is. Végül 8 hónap elteltével látogattam először haza rövid időre. 9 nap múlva sem volt jó érzés visszamenni Olaszországba. Pedig a párom is jött velem.

Egy dolog a sok közül, amit tanultam és sosem gondoltam volna magamról távol a hazámtól, hogy a megszokott otthonból, családi fészekből való kiszakítottság és az ebből következő elmagányosodás hatására mennyire felerősödik az emberben a magyarság érzése és felértékelődnek a gyökerek, ahonnan jöttünk. Odakinn, ha egy magyar nyelvű dalt hallgattam, általában mindig elérzékenyültem.

Kíváncsi vagy, hogyan illeszkedtem be, milyen nehézségekkel küzdöttem és mivel is foglalkoztam Dél-Olaszországban? Akkor tartsatok velem az utazásomon, a következő 3. részben!

Gősi Gabriella