Menü

Egészséges édességek

Az ételeink édesítésére használt cukor egy szükséges termék, amelyből azonban nem szabad túl sokat fogyasztani. Cukorral isszuk a teánkat, kávénkat, teszünk belőle egy kicsit mindenbe, néha olyan dolgokba is, amibe nem is kell. Pedig nem a cukor az egyetlen, amivel édesíthetünk. És nem, itt nem is a mesterséges édesítőszerekre gondolok, mert azok között nagyon sok az aszparaginsav-származékot tartalmazó termék, ami hosszú távon rákot is okozhat. De, ezeken kívül is vannak megoldások.

Sok ételünkbe teszünk mézet az édessége és a pikánssága miatt. Ha eddig nem próbáltuk ki a süteményeinket így, akkor most itt az ideje. Amellett, hogy édesít, ad egy plusz aromát az ételünknek, ami miatt igazi ínyenc fogásnak fog tűnni az is, amit rutinból készítünk el.

A gyümölcsökkel való édesítés, nem a mi korunk találmánya, már az antik korok emberei is használták ízesítésre a különböző gyümölcsféléket: szőlőt savanyításra, piros bogyós gyümölcsöket édesítésre. Ha süteményre vágyunk, sokat segítünk magunkon azzal, ha kicsit több gyümölcsöt és kevesebb cukrot csempészünk az otthon készített édességekbe. Legjobb, ha aszalt gyümölcsöket használunk, így nem áztatjuk el a tésztát. Fontos, hogy ne keverjük össze az aszalt termékeket a kandírozottakkal, ugyanis a kandírozott gyümölcsök ugyanúgy cukrot tartalmaznak.

Nem muszáj sütni, ha nassolni szeretnénk: egy könnyű gyümölcssaláta, egy pohár joghurt beleaprított friss gyümölcsökkel ugyanúgy elérheti a kívánt hatást, és segít, hogy mellőzni tudjuk a cukor túlzott fogyasztását. Persze teljesen kizárni nem lehet semmit, így a cukrot sem. Nem szüntethetjük meg a fogyasztását, hiszen fontos energiaforrás. De a diabétesz elkerülésének érdekében nem árt, ha kicsit csökkentjük a napi bevitt adagot.

Étkezz okosan, gondolkodj gyorsan! – Gyerekeknek szóló agytápláló tippek

Minden szülő szeretné, ha gyermeke okos, figyelmes és energikus lenne. Tudtad, hogy az, amit megesznek a gyerekek, hatással van az agyműködésükre és a tanulási képességeikre is? Vannak olyan ételek, amiket gyakrabban érdemes a tányérjukra tenni, mert segítik a memóriát, a koncentrációt és az általános szellemi frissességet. Nézzük, melyek ezek az igazi “okosító ételek”!

Őszi ízek kavalkádja

Az ősz beköszöntével nemcsak a természet ölt aranybarna és vörös ruhát, hanem a konyha is új színekben és ízekben gazdagszik. A piacokon megjelennek a szezon jellegzetes alapanyagai, amelyek nemcsak finomságokat ígérnek, hanem igazi hangulatot is varázsolnak a mindennapokba.

Szuperélelmiszerek, amiket könnyen beépíthetsz a mindennapokba

A szuperélelmiszer egy nagyon felkapott kifejezés manapság, ami egészségünkre gyakorolt jótékony hatásával kapcsolatos. Nézzük, hogy mire is kell gondolnunk ilyenkor.

Zabreggeli – a nap indító szupereleme

A reggeli nem véletlenül számít a nap legfontosabb étkezésének. Amit ébredés után először elfogyasztunk, az alapvetően meghatározza a közérzetünket, energiaszintünket és teljesítményünket.

Matcha tea – a zöld energia titka

A matcha tea egy Japánból származó, porrá őrölt zöld tea, amelyet már több mint ezer éve fogyasztanak. Különlegessége, hogy a teljes tealevelet isszuk meg feloldva, így sokkal több hatóanyag jut a szervezetbe, mint a hagyományos zöld tea fogyasztásakor.