Menü

A holdraszállás emberi története

A sikert nem kell megmagyarázni. A Kalifornia álom díjesője után Ryan Gosling és a rendező Damien Chazelle újra összefogtak, hogy a vászonra álmodják a mindenki által már ismert történetet Neil Amstrongról. A sztori remek és az asztronauta életének pont megfelelő részét emelték ki. Az 1961 és 1969 közti elemeket követhetjük nyomon. Külön kiemelném a követő kamera gyakori használatát, amely a levegő és szimulátorbeli pillanatokat nagyon közel hozza hozzánk. Kifejezetten átélhető ez a kaland. Leszámítva azt az emberi tragédiát, amely a történet belső motorja.

A színészi játéka Roslingnak mindig is remek, ha visszafogottan kell jelen lenni és lélegezni a kamerával. Filmszalagra termett a srác, nincs mese. Mint minden életrajzi film, itt Az első emberben is ismerjük a kereteket, de én mégis izgultam. Remekül fel van a sztori építve. Jó a ritmusa a történetnek. A főhős feleségét játszó Claire Foy is nagyon igyekszik közel hozni minket a valós történésekhez. A zsigeri szubjektív feldolgozás tragédiákkal tarkított, korán sem egyenes vonalú kaland. A holdraszállást nem adták ingyen. Az áldozatokat éppúgy átérezzük mint a végső leszállást. Amit kicsit lehet kritizálni az a játékidő, picit későn látjuk meg a nagy, végső kalandot.

A NASA egyértelmű reklámjáról beszélhettünk, ahol az űrutazás összes korabeli díszlete, kütyüje felvonul. Korrekt történelmi film készült, amely bátran ajánlható bárkinek, akár az iskolásoknak is oktató műnek. Arra azért fel kell készülni, hogy néha olyan valóságos a rázkódás, egyensúly zavar, hogy kimondható, hogy aki hajlamos az egészségügyi problémákra az megfogja szenvedni a film nézését. Egyébként nehéz rosszat mondani Az első emberről. Korrekt történet, egy nagyon visszafogott Roslinggal, sok ismert kiegészítő színésszel és egy nagyon emberi történettel egy pilótáról, aki asztronauta lett, majd ott járt ahol még senki korábban. Remek szórakozás.

fotó: www.imdb.com

Egy tündérmese örök nosztalgiája

Imádtuk Julie Roberts és Richard Gere párosát a 90-es évek nagy romantikus klasszikusában, a Micsoda nőben. Aki nem akarja ismét rongyosra nézi a filmet, annak adott a Madách Színházban újraalkotott musicalváltozat. Érdekesség, hogy a zenei világért eredetileg Bryan Adams felelt. A non-replica, sajátos magyar változat jobb szöveget, kellemes hangulatot és folyamatos pörgést ígért Szirtes Tamás rendezése. Nézzük sikerült-e?

Minden családban van egy örökség

Sajnos a legkifinomultabb, nyugdíjasokat érintő átverések aranykorát éljük. Erről és egy diszfunkcionális család dinamikájáról írt egy remek forgatókönyvet Tasnádi István de hosszú, hosszú évekig nem talált finanszírozóra, így a Vígszínháznak készített színdarab lett belőle (Apa szeme fénye címmel). Azonban hála istennek a pszicho-thriller kamaradarab filmként végül alig 2 hét forgatással, rengeteg kreatív megoldással elkészült, és immáron vezeti a honi nézői listákat. Vajon Mucsi apakaraktere vagy az ezer éve együtt szereplő Molnár Áron, Lengyel Tamás fiatal páros közti összhang ennek az oka vagy a film erős, kissé tabusított témája?

A férfiak is tudnak magukon nevetni!

Az egykor Bafta (angolok Oscarja) és számos más európai filmdíjat bezsebelő, 1997-es Alul semmi brit-amerikai közismert vígjátékot is elérte a humoros emberdrámák evolúciója, színpadra álmodták. A magyarországi ősbemutatót elkövető Thália Színház még bőszen műsorra tűzi a hat sheffieldi munkanélküli pasi kálváriáját ahogy férfi sztriptízzel próbálnak egy kis pénzt szerezni és egyúttal visszaszerezni önbizalmukat. De vajon a remek alapanyag, a vicces jelenetek, Szabó Győzővel a címszerepben élvezhető-e a mai kor színpadán?

A tomboló csend anatómiája

Csehov Sirálya igazi klasszikus. Régóta finomra hangolja lelkünk az orosz vidék és az egyetemes hétköznapjaink dilemmáira. A roppant tehetséges grúz rendező, David Doiasvili által levezényelt feldolgozása a Vígszínházban emberpróbáló, 16-os karikás, majd három és fél órája hatalmas energiákat mozgat meg, miközben tradicionálisabb vonalvezetőségűnek definiálja magát. Nézzük, mennyire sikerült.

Igazából színdarab

A robotika és a mesterséges intelligencia emberi érzelmi kalandokba keverése hálás téma volt már a 90-es évek végén is. A brit Sir Alan Ayckbourn világsikerű színdarabjának tavaly téli, Pesti Színházbeli magyar bemutatója nem kerülte el a honi műértő színházszeretőket. Az Igazából komédiában egy robot színész pergő öntudatra ébredését követhetjük végig remek karakterekkel, kiváló helyzetkomikai és improvizációs csomagolásban. Igazi csemege, rengeteg ötletes ruhával és díszlettel. A szerelem vajon felülírja a kibervilág törvényeit is?