Menü

A mozi varázsa felújítva

Ha van agyonellemzett himnusza a filmművészetnek, amit mindenkinek lehet jó szívvel ajánlani az a Cinema Paradiso. Ez a 1988-as olasz mozi érdekes utat járt be. Először simán megbukott, majd 123 perces megvágott formában teljesen megérdemelten elnyerte az idegen nyelvi Oscar-díjat A sztori dióhéjban egyszerűen megindítóan emberi. Egy déli olasz kisvárosban, a ministránskorú Toto minden idejét a templomból kialakított moziban tölti, innen az elnevezés a Cinema Paradiso, barátságot köt a bölcs mozigépésszel, Alfredóval (Philippe Noiret). A kettejük különös barátságán keresztül látjuk a mozi fejlődését a negyvenes évektől egészen a nyolcvanas évekig. Egy letűnt kor mementója a film, ahol még ollóval vágták a képkockákat, gyúlékony volt a filmszalag és az emberek még a legfontosabb közösségi terekben élték mindennapjaikat. A mozi varázsa, akárcsak az ifjú kori szerelemmé, örök hirdeti Giuseppe Tornatore remekműve. A kis közösség minden rezzenését megismerhetjük és korrekt látképet kapunk az olasz társadalomról.

A Cinema Paradiso magával ragadó alkotás, amely legszentebb szféráinkba enged bepillantást. Ami után minden mű megváltozik, a helyére kerül és teljessé válik. Megváltoztatja az embert, csak úgy mint a két nem direkten kódolt központi témája az elmúlás és a szerelem. Hirdeti, hogy a mozi egy csoda, amely elvisz egy másik világba, álmodozásra késztet, műfajától függően megnevettet. elgondolkodtat vagy elandalít.

Aki egy kisvárosból származott el, garantáltan meg fogja pityeregni a Cinema Paradiso végét. Az élet, mint mindig, most is utat tör magának a vásznon. A nagy kérdésekről játszi könnyedséggel mesélő mozidarabról kár is lenne többet elmesélni, mindenki tegyen vele egy próbát. Kihagyhatatlan. A színészek kiválóak, főleg a kisgyermekkori jelenetek nagyon ütősek. Nem véletlenül díjazták a szereplőket, az időskori Totot alakító Jacques Perrin kicsit visszafogottan játszik, de ilyen remek közösségben nehéz is tartani a lépést. Morricone zenéje emellett simán zseniális, rengeteget ad hozzá a hangulathoz. Még ma, a csúcstechnika korában is hat ránk a varázsa, amikor is a kütyüjeinknek köszönhetően akármikor és akárhol megnézhetjük kedvenceiket.

Ez a lelket magasra röptető mozi, amely évtizedeken ível át egységes egészként működik. A játékidő hossza fel sem tűnik, annyira sodróak a képek, néztem volna még a jobbnál jobb jeleneteket, amelyekről átjön az olasz temperamentum, és úgy mesél nekünk az élet nagy kérdéseiről, hogy méltó emléket állít a mozi aranykorának. Minden adott a jó szórakozáshoz.

fotó: www.imdb.com

Egy nélkülöző nemzet szülöttei

Nemes Jeles László harmadik nagyjátékfilmje, az Árva a 20. századi magyar társadalmi traumák és a személyes veszteségek metszéspontján született meg. Nagyszabású művészi alkotás, amely egyszerre beszél a mindennapi veszteségről és a gyászról. A történet a múltat nem pusztán idézi, hanem felépíti és újraéli – fájdalmasan, őszintén és minden pátosz nélkül.

Del Toro újraéleszti a Frankensteint

„Él-váltás” – a modern Frankenstein-történet új kiadását láttuk a minap férjemmel, a Frankenstein (2025) című filmet, amelyet Guillermo del Toro maga írta és rendezte, és amely a klasszikus Frankenstein; or, The Modern Prometheus-regény most már nemcsak adaptációja, hanem – részben – újragondolása is.

Az ember, aki az USA-ban született

Reneszánszukat élik a szélesvásznon a zenész életrajzok és az egy-egy híres énekes legismertebb albumának készítéséről szóló filmek, e kettő keveréke a legújabb mozi, a beszédes című, Springsteen: Szabadíts meg az ismeretlentől. Nem árul zsákbamacskát. Remek zenéket, nagy emberi vívódásokat ígér egy kissé szürkének ható főhőssel, aki a múlt démonjaival küzd, de végül a teljes nihil helyett a szupersztárság lesz osztályrésze.

Izland a melankólia szigete is

A Nyári fény, aztán leszáll az éj, Jón Kalman Stefánsson izlandi író melankolikus novellacsokorszerű regénye húsz éve nagy sikerrel szerepel a könyves toplistákon. Svéd és izlandi pénzből három éve kapott egy figyelemreméltó filmfeldolgozást, pár napja már látható a honi művészmozikban is. Tragikus és szívbe markoló, egyszerű, emberi, falusi történetek egyvelege, amely a forgalmazói plakát ellenére egyáltalán nem komédia, csak egy lassú dráma.

Imposztorra várva

Közel egy éve töretlen sikerrel megy a Pesti Színházban Rudolf Péter rendezésében, Spiró György műve alapján készült Az imposztor, amely komédia jellege ellenére komoly társadalom- és politikakritikával is bír. A közel háromórás darab minden perce igazi élményt ad a rá jegyet vevőknek. Kern Andrással a címszerepben a darab jutalomjáték, a várható, megérdemelt tapsvihar azonban egyértelmű kikacsintás az elmúlt 30 évünk viszonyaira is. De lássuk a részleteket.