Menü

Rabolni a nők is tudnak

A Nyughatatlan özvegyek remek kis próbálkozás, hogy ismét menő legyen bűnügyi filmet rendezni. Van benne minden mi szem-szájnak ingere. Chicagói gettóharcok, korrupt politikusok és 2 nagy rablás, de nem ettől jó film, hanem a hangulata és a rendezője okán. Steve McQueen valamit nagyon tud: színészeket instruálni és a dokumentarista kamerahasználatot. A 12 év rabság díjözöne után ezúttal a rablós filmek szerelmeseinek mutatja meg a tehetségét. A kabaláját, Fassbindert hiába keressük, de ez jól is van így. Ide a férjek gyöngye szerepében olyan rutinos vén róka kellett, mint Liam Neeson. Hans Zimmer zenéje, pedig csak hab a tortán.

A szerepek tehát adottak. Választás zajlik, de nagyon. A korrupt jelöltek gengszterkapcsolataikon keresztül cicáznak egymással. Közben egy balul elsült rablás hátrahagyott özvegyeinek kell kitalálni, hogy a felrobbantott koszos maffiapénzt honnan fizetik vissza. Minden mindennel összefonódik. A gettó császár bérgyilkosa pedig egyre több hullát hagy maga után. A hölgyeket semmi nem köti össze. A politikai korrektség jegyében még a bőrszínük se. De a lényeg a lényeg. Meg kell oldaniuk amit a hős férfiak hátrahagytak, különben a sorsukra jutnak. A film meglepő módon nem a rablástól lesz mozgalmas, hanem a remek párbeszédektől és a meglepő rendezői húzásoktól. Nálam Colin Farrell, mint politikai trónörökös jelölt és a helyi tisztogató, Daniel Kluuya (Tűnj el!) lettek a legjobbak, nem is beszélve a címszereplőkről.

Felesleges is bárkit még jobban kiemelni, mindenki teszi a dolgát. Hála istennek feliratosan adják otthon a mozikba, így könnyebb azonosulni a karakterekkel is. Talán csak a hosszán lehetett volna kicsit finomítani, meg adni pár plusz esélyt kibontakozni az egyébként csinos, gyakorlatias hölgyeknek. De ez a történet így is épp elég kerek lett. A Nyughatatlan özvegyek végérvényesen berobogtak a vászonra és viszik a bankot. Szép darab. Ez bizony jó mulatság... női munka volt.

fotó: www.imdb.com

A gonosz bennünk él?

A Budapesten forgatott új Russell Crowe film a nürnbergi perről sok premiercsúszás után végre beért a honi mozikba is. A színészek elitek: Michael Shannon (A víz érintése) a főügyész, Rami Malek (Bohém rapszódia) a pszichológus, aki a jócskán meghízott kedvelt új-zélandi -ausztrál fenegyerekünk által alakított Göringet, illetve sorstársait analizálja a híres per alatt. Erős és roppant érzékeny témát érint, amely reméltük, hogy oktatófilmnek csakúgy, mint történelmi filmnek is megállja majd a helyét. Lássuk összejön-e a várva várt Oscar-eső.

Pandora még mindig egyedi, a tartalom viszont ismerős

James Cameron három évvel A víz útja után újra bizonyítani akarja, hogy az Avatar-széria még mindig képes megrengetni a mozitermeket. A Tűz és hamu minden eddiginél nagyobb, zajosabb és sötétebb fejezetként vonul be a filmtörténelembe. A kérdés inkább az, hogy az epikus megvalósítás mögött maradt-e még valódi újdonság.

Az antihősök új dimenziója a Marvel-univerzumban

Az idén videón is már megjelent Mennydörgők* egy olyan társaság története, amelyet nem külső kényszer, hanem a saját változni akarásuk húz egy irányba. Mindannyian cipelik a maguk hibáit, traumáit, de mégis egymás mellett találják meg azt a ritmust, ami a sztori végére valódi csapattá formálja őket. A hangulat és a dinamika könnyen felidézheti A galaxis őrzőit, de a fókusz itt jóval személyesebb, valamint sokkal inkább szól a szereplők közötti dinamikáról.

A haza és az emberség kötelez

Pár napja bemutatták a nagy állami támogatással megtolt Sárkányok Kabul felettet, amely a roppant vérszegény magyar akciófilm zsánerba igyekszik friss vért pumpálni miközben az afganisztáni békefenntartóink munkájának állít emléket. Pörgős csatajeleneteket legalább profi díszletekkel és kameramunkával ígért a trailer. Ezek után (remélem) egy emberként reméltük, hogy politikai terheltsége ellenére egy szórakoztató film készült el. Ennek jártam utána.

Egy nélkülöző nemzet szülöttei

Nemes Jeles László harmadik nagyjátékfilmje, az Árva a 20. századi magyar társadalmi traumák és a személyes veszteségek metszéspontján született meg. Nagyszabású művészi alkotás, amely egyszerre beszél a mindennapi veszteségről és a gyászról. A történet a múltat nem pusztán idézi, hanem felépíti és újraéli – fájdalmasan, őszintén és minden pátosz nélkül.