Menü

Világ gaullistái egyesüljetek!

A Verneuil család mindennapjait bemutató szappanopera kísérlet, vagyis a Mit tesz a jó isten? (nálunk Bazi nagy francia lagzik) négy éve telitalálat volt a francia mozikban. A több, mint 12 millió néző együtt élte át a már-már fizetett politikai hirdetés szintű tanmesét a másik náció elfogadásáról és arról, hogy a nagy összetartó család milyen jó dolog is. És persze Franciaországban legyél francia bármi áron, mert akkor boldogság vár, meg egyéb közhelyek. Bő 4 évre rá, itt a Macron korszak identitás válságára válaszul a második rész. A rend kedvéért az alap felállása a sztorinak remek: adott egy burzsoá katolikus vidéki francia család 4 lánnyal, akik négy különböző náció helyi képviselőjéhez (egy arabhoz, egy kínaihoz, egy zsidóhoz és egy afrikaihoz) mennek feleségül. Ráadásul csak a fekete srác katolikus. Ezúttal azonban a régmúlt bonyodalmak tovaszálltak, itt már sokkal magasabbra szintre emelte a tétet a film. A francia haza van veszélyben. Mármint átvitt értelemben. Párizs kifordult magából, egyik pár sem találja a helyét és meghozzák hevenyészve a döntést, elköltöznek, még pedig egy másik országba.

Az egyéni, dolgozó francia frusztrációjaival remekül egyensúlyoz a film. Bár az igazi csúcspont a még mindig a kicsit rasszista éllel viccelődő nagyapa, aki csúcsra járatja a politikailag inkorrekt humort. Jelentem erre a szerepre született Christian Clavier (Jöttünk ,láttunk sorozat, Asterix). Félmosolyában benne van a francia gőg és színházi világ minden apró rezdülése. A viccek simán ülnek. Egy szem hiányérzet, hogy sajnos jobb híján szinkronosan néztem végig a filmet, így néha a sejthető szóviccek döcögnek magyarul. Csodálatos azonban látni, hogy mindenkit újra szerződtettek az előző részből, így teljesen autentikus lett. Aki már lakott a gallokkal duplán jókat fog nevetni a film tudatos önreflexióin, a jól megírt, értsd francia nézőkre szabott, forgatókönyve kiválóan muzsikál.

Azonban mielőtt beülnénk erre a komikus kísérletre, a francia vidék szépségeinek és a gall hon tökéletességének nem is annyira bújtatott dicshimnuszára, fontos leszögezni pár dolgot. Aki nem bírja a francia übermensch filmeket kicsit émelyegni fog ettől, főleg a végjáték miatt. Bizonyos dühítő hibák/sztereotípiák megmaradtak az első részből. Itt mindenki tökéletesen beszél franciául, ami a bevándorlókra nem biztos, hogy igaz. Az eredeti család fel sem tűnik, mellékes dolog. A kint élő kétlakiak identitásválsága be sincs mutatva. Ezek a srácok már echte franciák, mehetnének bárhova is. A hazájuk, ahol születtek mintha nem lenne egyenértékű Franciaországgal. “Mi a bajotok? Nem Macronra szavaztattok?” -fakad ki Clavier és mi nem győzzünk csodálkozni, hogy a film a De Gaulle imádatot ilyen nyíltan vállalja.

Egy szóval, aki frankofón az azért, aki érdeklődő azért váltson jegyet. Az új rész merészebb, jobban megírt és sokrétűbb elődjénél. A stáb élvezte a mókát, igazából a moziban ülő társaimmal én is. Ha lehet fogyasszuk jókedvvel franciául. Vita indítónak kiváló, elgondolkodtató darab a kliséi ellenére vagy épp azért. Kicsit persze nagyon franciás, de ez már kint csak így megy. Legalább a gallok mernek röhögni a bevándorlókon, beszélni valahogy a belső konfliktusokról és legalább próbálkoznak. Mit tesz megint a jó isten ez még vicces is.

Del Toro újraéleszti a Frankenstein

„Él-váltás” – a modern Frankenstein-történet új kiadását láttuk a minap férjemmel, a Frankenstein (2025) című filmet, amelyet Guillermo del Toro maga írta és rendezte, és amely a klasszikus Frankenstein; or, The Modern Prometheus-regény most már nemcsak adaptációja, hanem – részben – újragondolása is.

Az ember, aki az USA-ban született

Reneszánszukat élik a szélesvásznon a zenész életrajzok és az egy-egy híres énekes legismertebb albumának készítéséről szóló filmek, e kettő keveréke a legújabb mozi, a beszédes című, Springsteen: Szabadíts meg az ismeretlentől. Nem árul zsákbamacskát. Remek zenéket, nagy emberi vívódásokat ígér egy kissé szürkének ható főhőssel, aki a múlt démonjaival küzd, de végül a teljes nihil helyett a szupersztárság lesz osztályrésze.

Izland a melankólia szigete is

A Nyári fény, aztán leszáll az éj, Jón Kalman Stefánsson izlandi író melankolikus novellacsokorszerű regénye húsz éve nagy sikerrel szerepel a könyves toplistákon. Svéd és izlandi pénzből három éve kapott egy figyelemreméltó filmfeldolgozást, pár napja már látható a honi művészmozikban is. Tragikus és szívbe markoló, egyszerű, emberi, falusi történetek egyvelege, amely a forgalmazói plakát ellenére egyáltalán nem komédia, csak egy lassú dráma.

Imposztorra várva

Közel egy éve töretlen sikerrel megy a Pesti Színházban Rudolf Péter rendezésében, Spiró György műve alapján készült Az imposztor, amely komédia jellege ellenére komoly társadalom- és politikakritikával is bír. A közel háromórás darab minden perce igazi élményt ad a rá jegyet vevőknek. Kern Andrással a címszerepben a darab jutalomjáték, a várható, megérdemelt tapsvihar azonban egyértelmű kikacsintás az elmúlt 30 évünk viszonyaira is. De lássuk a részleteket.

Piramisjátékra épült a magyar álom

Az RTL Bróker Marcsi sorozatát jelentős előzetes elvárások kísérték, amelyeknek az alkotás kétségkívül megfelelt, sőt, túl is szárnyalta azokat. Már az első képkockák beszippantanak: az 1990-es évek vidéki Magyarországát a díszletek, a zenék, a ruhák és a karcagi utcák tökéletesen hozzák vissza. Nemcsak nosztalgia ez, hanem korrajz arról, hogyan válhatott egy banki alkalmazottból országos szélhámossá valaki.