Világ gaullistái egyesüljetek!
- Dátum: 2019.03.31., 14:25
- Vass Attila
- bevándorlás, film, folytatás, francia, irónia, kritika, politikailag inkorrekt, vicc, vígjáték
A Verneuil család mindennapjait bemutató szappanopera kísérlet, vagyis a Mit tesz a jó isten? (nálunk Bazi nagy francia lagzik) négy éve telitalálat volt a francia mozikban. A több, mint 12 millió néző együtt élte át a már-már fizetett politikai hirdetés szintű tanmesét a másik náció elfogadásáról és arról, hogy a nagy összetartó család milyen jó dolog is. És persze Franciaországban legyél francia bármi áron, mert akkor boldogság vár, meg egyéb közhelyek. Bő 4 évre rá, itt a Macron korszak identitás válságára válaszul a második rész. A rend kedvéért az alap felállása a sztorinak remek: adott egy burzsoá katolikus vidéki francia család 4 lánnyal, akik négy különböző náció helyi képviselőjéhez (egy arabhoz, egy kínaihoz, egy zsidóhoz és egy afrikaihoz) mennek feleségül. Ráadásul csak a fekete srác katolikus. Ezúttal azonban a régmúlt bonyodalmak tovaszálltak, itt már sokkal magasabbra szintre emelte a tétet a film. A francia haza van veszélyben. Mármint átvitt értelemben. Párizs kifordult magából, egyik pár sem találja a helyét és meghozzák hevenyészve a döntést, elköltöznek, még pedig egy másik országba.

Az egyéni, dolgozó francia frusztrációjaival remekül egyensúlyoz a film. Bár az igazi csúcspont a még mindig a kicsit rasszista éllel viccelődő nagyapa, aki csúcsra járatja a politikailag inkorrekt humort. Jelentem erre a szerepre született Christian Clavier (Jöttünk ,láttunk sorozat, Asterix). Félmosolyában benne van a francia gőg és színházi világ minden apró rezdülése. A viccek simán ülnek. Egy szem hiányérzet, hogy sajnos jobb híján szinkronosan néztem végig a filmet, így néha a sejthető szóviccek döcögnek magyarul. Csodálatos azonban látni, hogy mindenkit újra szerződtettek az előző részből, így teljesen autentikus lett. Aki már lakott a gallokkal duplán jókat fog nevetni a film tudatos önreflexióin, a jól megírt, értsd francia nézőkre szabott, forgatókönyve kiválóan muzsikál.
Azonban mielőtt beülnénk erre a komikus kísérletre, a francia vidék szépségeinek és a gall hon tökéletességének nem is annyira bújtatott dicshimnuszára, fontos leszögezni pár dolgot. Aki nem bírja a francia übermensch filmeket kicsit émelyegni fog ettől, főleg a végjáték miatt. Bizonyos dühítő hibák/sztereotípiák megmaradtak az első részből. Itt mindenki tökéletesen beszél franciául, ami a bevándorlókra nem biztos, hogy igaz. Az eredeti család fel sem tűnik, mellékes dolog. A kint élő kétlakiak identitásválsága be sincs mutatva. Ezek a srácok már echte franciák, mehetnének bárhova is. A hazájuk, ahol születtek mintha nem lenne egyenértékű Franciaországgal. “Mi a bajotok? Nem Macronra szavaztattok?” -fakad ki Clavier és mi nem győzzünk csodálkozni, hogy a film a De Gaulle imádatot ilyen nyíltan vállalja.

Egy szóval, aki frankofón az azért, aki érdeklődő azért váltson jegyet. Az új rész merészebb, jobban megírt és sokrétűbb elődjénél. A stáb élvezte a mókát, igazából a moziban ülő társaimmal én is. Ha lehet fogyasszuk jókedvvel franciául. Vita indítónak kiváló, elgondolkodtató darab a kliséi ellenére vagy épp azért. Kicsit persze nagyon franciás, de ez már kint csak így megy. Legalább a gallok mernek röhögni a bevándorlókon, beszélni valahogy a belső konfliktusokról és legalább próbálkoznak. Mit tesz megint a jó isten ez még vicces is.
Az emberi teremtés tragédiája
Az elvakult kutató orvos által holtból élő ember teremtésének legendája, Mary Shelley angol romantikus regénye, a Frankenstein, rengeteg feldolgozást megélt már vásznon és a világot jelentő deszkákon egyaránt. Azonban a Vígszínházban két hónapja sikerrel futó adaptáció, a Frankenstein – A modern Prométheusz mégis különleges élményt ígért. Hatalmas díszletek, alapmű íránti tisztelettel teli átiratot, ami követi a regényt de újabb vetületekkel gazdagítja is azt. A Garai Judit és Hegymegi Máté (egyben rendező) által írt darab különleges, kiemelt esemény, efelől nem volt kétség. Lássuk a részleteket.
A bömballban minden lehetséges
A kosárlabdáról eddig is igyekeztek rajzfilmszerű keretek között vicces meséket elmesélni (legismertebb a Space Jam I-II). Ezek nem mellékelték a humort, de valahogy nem nagyon sikerült összekötni a labdás sportot az amerikai filmek egyik legfelkapottabb momentumával, jelesül a lesajnált, jólelkű „amatőr” felemelkedés történetével. Itt volt az ideje a Goat - Will, a bajnok befutásának a műfaj kánonjában. Egy kis kecske, Will üstökösszerű sportsikereinek kellemes perceit ígérte a mozi a legkisebbeknek és a nagyobb, gyereklelkű NBA-rajongóknak egyaránt.
Egy ipari tragédia és az igazság ára
A Netflix év elején megjelent lengyel minisorozata, az Ólomgyerekek, az 1970-es évek egyik legsötétebb ipari tragédiáját hozza felszínre. A megtörtént eseményeken alapuló produkció egy nyomasztó korrajz, amelyben az emberi lelkiismeret csap össze a pártállami érdekekkel.
Hűtlenek: kapcsolati pszichodráma haladóknak!
A Hűtlenek Ingmar Bergman egy kevésbé ismert, még egy, a híres Liv Ullmann (a szerző volt élettársa) vezényelte filmes feldolgozást is megélt darabja. A színház a színházban koncepcióra építkező kapcsolati dráma egy megcsalást és annak utóéletét tárja elénk, ahol az érzelmeket hitelesen mutatja meg a saját múltbeli árnyaival őrlődő narrátor. A darabot a Radnóti Színház tavaly október óta adja elő. Egy fiatal, roppant tehetséges rendező, Bagossy Júlia vitte színre. Erős érzelmeket, dinamikus játékot és meghitt, igaz emberi pillanatokat vártam, nem csalódtam.
Vér, hit és blues
A 2025-ben bemutatott, angolul Sinners címen futó Bűnösöket lehetetlen egyetlen műfajba beszorítani. Egyszerre történelmi lenyomat, karakterközpontú dráma és vérben úszó horror, amelynek minden dobbanása a bluesból táplálkozik. Ryan Coogler alkotása felépít egy világot, amit aztán könyörtelenül darabokra szed, miközben végig ott zakatol a kérdés, hogy az összeomlás mögött fellelhető-e a megváltás ígérete.