Világ gaullistái egyesüljetek!
- Dátum: 2019.03.31., 14:25
- Vass Attila
- bevándorlás, film, folytatás, francia, irónia, kritika, politikailag inkorrekt, vicc, vígjáték
A Verneuil család mindennapjait bemutató szappanopera kísérlet, vagyis a Mit tesz a jó isten? (nálunk Bazi nagy francia lagzik) négy éve telitalálat volt a francia mozikban. A több, mint 12 millió néző együtt élte át a már-már fizetett politikai hirdetés szintű tanmesét a másik náció elfogadásáról és arról, hogy a nagy összetartó család milyen jó dolog is. És persze Franciaországban legyél francia bármi áron, mert akkor boldogság vár, meg egyéb közhelyek. Bő 4 évre rá, itt a Macron korszak identitás válságára válaszul a második rész. A rend kedvéért az alap felállása a sztorinak remek: adott egy burzsoá katolikus vidéki francia család 4 lánnyal, akik négy különböző náció helyi képviselőjéhez (egy arabhoz, egy kínaihoz, egy zsidóhoz és egy afrikaihoz) mennek feleségül. Ráadásul csak a fekete srác katolikus. Ezúttal azonban a régmúlt bonyodalmak tovaszálltak, itt már sokkal magasabbra szintre emelte a tétet a film. A francia haza van veszélyben. Mármint átvitt értelemben. Párizs kifordult magából, egyik pár sem találja a helyét és meghozzák hevenyészve a döntést, elköltöznek, még pedig egy másik országba.

Az egyéni, dolgozó francia frusztrációjaival remekül egyensúlyoz a film. Bár az igazi csúcspont a még mindig a kicsit rasszista éllel viccelődő nagyapa, aki csúcsra járatja a politikailag inkorrekt humort. Jelentem erre a szerepre született Christian Clavier (Jöttünk ,láttunk sorozat, Asterix). Félmosolyában benne van a francia gőg és színházi világ minden apró rezdülése. A viccek simán ülnek. Egy szem hiányérzet, hogy sajnos jobb híján szinkronosan néztem végig a filmet, így néha a sejthető szóviccek döcögnek magyarul. Csodálatos azonban látni, hogy mindenkit újra szerződtettek az előző részből, így teljesen autentikus lett. Aki már lakott a gallokkal duplán jókat fog nevetni a film tudatos önreflexióin, a jól megírt, értsd francia nézőkre szabott, forgatókönyve kiválóan muzsikál.
Azonban mielőtt beülnénk erre a komikus kísérletre, a francia vidék szépségeinek és a gall hon tökéletességének nem is annyira bújtatott dicshimnuszára, fontos leszögezni pár dolgot. Aki nem bírja a francia übermensch filmeket kicsit émelyegni fog ettől, főleg a végjáték miatt. Bizonyos dühítő hibák/sztereotípiák megmaradtak az első részből. Itt mindenki tökéletesen beszél franciául, ami a bevándorlókra nem biztos, hogy igaz. Az eredeti család fel sem tűnik, mellékes dolog. A kint élő kétlakiak identitásválsága be sincs mutatva. Ezek a srácok már echte franciák, mehetnének bárhova is. A hazájuk, ahol születtek mintha nem lenne egyenértékű Franciaországgal. “Mi a bajotok? Nem Macronra szavaztattok?” -fakad ki Clavier és mi nem győzzünk csodálkozni, hogy a film a De Gaulle imádatot ilyen nyíltan vállalja.

Egy szóval, aki frankofón az azért, aki érdeklődő azért váltson jegyet. Az új rész merészebb, jobban megírt és sokrétűbb elődjénél. A stáb élvezte a mókát, igazából a moziban ülő társaimmal én is. Ha lehet fogyasszuk jókedvvel franciául. Vita indítónak kiváló, elgondolkodtató darab a kliséi ellenére vagy épp azért. Kicsit persze nagyon franciás, de ez már kint csak így megy. Legalább a gallok mernek röhögni a bevándorlókon, beszélni valahogy a belső konfliktusokról és legalább próbálkoznak. Mit tesz megint a jó isten ez még vicces is.
A hősiesség és a kilátástalanság egy helyre vezet
Christopher Nolan nem tud hibázni. A brit-amerikai rendező koncepciói, víziói tűpontosan átjönnek grandiózus filmjeiben. Most sincs másképp, mikor a klasszikus Odüsszeia feldolgozása robban be ellentmondást nem tűrően a mozikba. Hatalmas díszletek, remek filmzene, igazi görög mitikus hangulat és 3 óra játékidő egy olyan históriavilágban, ahol a hősiesség és a kilátástalanság kéz a kézben jár.
Millie Bobby Brown ismét nyomoz
Az Enola Holmes-széria új része ezúttal is a címszereplő lendületes személyiségére és a jól működő karakterdinamikára épít. Bár a történet már nem hat olyan frissnek, mint korábban, a látványos kaland és a szimpatikus szereplők még mindig szórakoztató kikapcsolódást nyújtanak, miközben az alkotók megőrzik az előző filmek hangulatát.
Mamma Mia! – nem lehet ABBAhagyni!
2014 szeptembere óta hódít az ABBA-zenékkel tarkított musical, vagyis a Mamma Mia! a honi műsorrendben, a Madách Színházban. Az idei egyik júniusi előadást élvezhettem végig, és próbáltam megfejteni, hogy az ABBA férfi tagjai által zeneileg írt darab, aminek 1999-ben volt a londoni premierje, miért ilyen népszerű még mindig? Ezek motoszkáltak bennem kérdésként. Az biztos, hogy remek dalokat, könnyed hangulatot ígért egy mesebeli görög sziget díszletei közt. Lássuk milyen ez a 12 éven aluliaknak nem ajánlott, örökzöld musical mai szemmel?
Az igazság ideát van
Steven Spielberg, kedvenc popcorn mozis mesemondónk újra sci-fi témához nyúlt. A többek között a Harmadik típusú találkozások, az E.T. - A földönkívüli, valamint a Világok harca rendezője ezúttal 19-re lapot húzva, az UFO hitének összegzését tárja elénk A leleplezés napja című új filmjében. A csapata nagyon impozáns: David Koepp, horror és popcorn mozik ismert forgatókönyvírója adta az alapot, a nagy öreg John Williams a filmzenét, míg a mester ’házi’ operatőre, Janusz Kaminski is benne volt a buliban. Megaköltségvetés és igazi X-aktás hangulat. Lássuk, klasszikussal van-e dolgunk?
Humorral figyelmeztet a Pixar új kalandja
Daniel Chong első Pixar-rendezése egyszerre vicces, megható és aktuális. Az Agyugrász nemcsak az év egyik legszórakoztatóbb animációs filmje, hanem egy fontos figyelmeztetés is arról, hogy milyen világot építünk fel és hagyunk magunk után.