Menü

Világ gaullistái egyesüljetek!

A Verneuil család mindennapjait bemutató szappanopera kísérlet, vagyis a Mit tesz a jó isten? (nálunk Bazi nagy francia lagzik) négy éve telitalálat volt a francia mozikban. A több, mint 12 millió néző együtt élte át a már-már fizetett politikai hirdetés szintű tanmesét a másik náció elfogadásáról és arról, hogy a nagy összetartó család milyen jó dolog is. És persze Franciaországban legyél francia bármi áron, mert akkor boldogság vár, meg egyéb közhelyek. Bő 4 évre rá, itt a Macron korszak identitás válságára válaszul a második rész. A rend kedvéért az alap felállása a sztorinak remek: adott egy burzsoá katolikus vidéki francia család 4 lánnyal, akik négy különböző náció helyi képviselőjéhez (egy arabhoz, egy kínaihoz, egy zsidóhoz és egy afrikaihoz) mennek feleségül. Ráadásul csak a fekete srác katolikus. Ezúttal azonban a régmúlt bonyodalmak tovaszálltak, itt már sokkal magasabbra szintre emelte a tétet a film. A francia haza van veszélyben. Mármint átvitt értelemben. Párizs kifordult magából, egyik pár sem találja a helyét és meghozzák hevenyészve a döntést, elköltöznek, még pedig egy másik országba.

Az egyéni, dolgozó francia frusztrációjaival remekül egyensúlyoz a film. Bár az igazi csúcspont a még mindig a kicsit rasszista éllel viccelődő nagyapa, aki csúcsra járatja a politikailag inkorrekt humort. Jelentem erre a szerepre született Christian Clavier (Jöttünk ,láttunk sorozat, Asterix). Félmosolyában benne van a francia gőg és színházi világ minden apró rezdülése. A viccek simán ülnek. Egy szem hiányérzet, hogy sajnos jobb híján szinkronosan néztem végig a filmet, így néha a sejthető szóviccek döcögnek magyarul. Csodálatos azonban látni, hogy mindenkit újra szerződtettek az előző részből, így teljesen autentikus lett. Aki már lakott a gallokkal duplán jókat fog nevetni a film tudatos önreflexióin, a jól megírt, értsd francia nézőkre szabott, forgatókönyve kiválóan muzsikál.

Azonban mielőtt beülnénk erre a komikus kísérletre, a francia vidék szépségeinek és a gall hon tökéletességének nem is annyira bújtatott dicshimnuszára, fontos leszögezni pár dolgot. Aki nem bírja a francia übermensch filmeket kicsit émelyegni fog ettől, főleg a végjáték miatt. Bizonyos dühítő hibák/sztereotípiák megmaradtak az első részből. Itt mindenki tökéletesen beszél franciául, ami a bevándorlókra nem biztos, hogy igaz. Az eredeti család fel sem tűnik, mellékes dolog. A kint élő kétlakiak identitásválsága be sincs mutatva. Ezek a srácok már echte franciák, mehetnének bárhova is. A hazájuk, ahol születtek mintha nem lenne egyenértékű Franciaországgal. “Mi a bajotok? Nem Macronra szavaztattok?” -fakad ki Clavier és mi nem győzzünk csodálkozni, hogy a film a De Gaulle imádatot ilyen nyíltan vállalja.

Egy szóval, aki frankofón az azért, aki érdeklődő azért váltson jegyet. Az új rész merészebb, jobban megírt és sokrétűbb elődjénél. A stáb élvezte a mókát, igazából a moziban ülő társaimmal én is. Ha lehet fogyasszuk jókedvvel franciául. Vita indítónak kiváló, elgondolkodtató darab a kliséi ellenére vagy épp azért. Kicsit persze nagyon franciás, de ez már kint csak így megy. Legalább a gallok mernek röhögni a bevándorlókon, beszélni valahogy a belső konfliktusokról és legalább próbálkoznak. Mit tesz megint a jó isten ez még vicces is.

Tündék és ördögfiak nagyvásznon

Dargay Attila – a magyar rajzfilmgyártás ikonikus alakjának –, a Vuk és a Ludas Matyi alkotójának régi álma vált valóra. Vörösmarty Mihály költeménye, a Csongor és Tünde ötven év után végre animációs feldolgozást kapott. A művész figuratervei alapján készült, de a mai kor gyermekei számára talán kevésbé ismert mű, felveti a kérdést, hogy vajon mit üzenhet ez a modernizált klasszikus a kiskorú nézőknek és a szüleiknek, különösen, hogy a feldolgozás igazi hőse egy dialógíró, Speier Dávid?

A Karate kölyök koncepció még mindig eladható!

A Karate kölyök 1984-ben tarolt a vásznon, hiszen az idegen környezethez köztudottan csak a karate és a Puffin adhat erőt és mindent lebíró akaratot. Az alapkoncepció megmaradt. Ezúttal a két felejthető folytatás, a kedvelhető hat évados tévésorozat (Cobra Kai) valamint a kung-fura kihegyezett 2010-es Jackie Chan-nel fémjelzett remake-szerűség (inkább átirat) hibridje kerül a vászonra. A címe a sokatmondó: Karate kölyök - Legendák. Itt már a kínai szál, azaz mindenki Jackie-je, mint edző és az eredeti részek főhőse, a meglepően kisfiúsan öregedő Ralph Macchio segít egy fiatal pekingi harcosnak New Yorkban a harc által meglelni a világbékét.

Ez itt a Teltház helye!

Aki virtuóz komédiára vágyik, annak egy jó esély lehet a kikapcsolódásra a Játékszín Teltház című darabja, amely egy one-man show. Egy színész, Nagy Sándor alakítja Manhattan legfelkapottabb éttermének telefonos ügyfélszolgálatát, az asztalfoglalások főzsonglőrét. Emellett mivel ez egyszemélyes darab, így minden, közel negyven karaktert is ő elevenít meg. A sok humoros beszólás garantált, de vajon összeállt-e, ez az eredetileg kinn még 99-ben debütált mű egy önmagában is működő egységgé vagy szétfolyik a vicces karakterek bemutatása közepette? Ennek jártam utána.

A világ nyolcadjára is, ezúttal végleg megmenekül!

A 80-as évek egyik klasszikus tévésorozatából, igazi, profi kémfilm franchise épült ki szűk harminc év alatt. A Mission Impossible elvitt minket a világ összes tájára, lélegzetállító akció mutatványokkal tarkítva élhettük át a kémvilág minden rezdülését. Most eljött a búcsú ideje, Tom Cruise elköszön ikonikus szerepétől. A mostani mozi, A végső leszámolás, a záró része a két epizódra vágott történetnek. Kérdés, hogy a megalomán, több százmilliós költségvetés meg a megszokott stáb klasszikust alkotott-e, vagy csak egy korrekt hattyúdalát a brandnek?

Katyvaszos montázs ikonikus elemekből

Játékbeli elemmel indítva az írást, a hétköznapi viccelődés az a bohóckodás, de amit az Egy Minecraft film csinál, viszont gyémánt. Leginkább egy abszurdista alkotásnak lehet tekinteni a művet, amit komolyan egyáltalán nem lehet venni. Viszont a játék kedvelőinek szórakoztató lehet, hiszen szinte egy montázst állít össze annak elemeiből.