Menü

A csapatépítés fontossága

Mindig azt gondoltam, a csapatépítő kirándulások csak ivászatról és tivornyázásról szólnak, feleslegesnek tűnő kiruccanások, minek vegyek én részt ilyesmiken. Aztán gyökeresen megváltozott a véleményem.

A Rám-szakadékban túráztunk a kollegáimmal kétnapos csapatépítő kirándulás keretében múlt hétvégén, s bár a munkahelyemen nagyon jó a társaság és a légkör, ez a kis csapatépítés remekül összekovácsolta a közösséget, annyira fantasztikus volt, hogy még most is a hatása alatt vagyok. Bizony nem igaz, hogy feleslegesek a csapatépítő hétvégék! Ezeknek az összeröffenéseknek minden látszat ellenére nagyon is van értelme, rendkívül fontosak, valóban építik a közösséget! A kollégák közötti jó viszony kialakítása és fenntartása, a munkahelyi légkör miatt nagyon fontos.

Segít egymásra hangolódni, egymást jobban megismerni. Van olyan kolleganőm, aki nehezen oldódik fel, de ilyenkor ő is kicsit el tudja engedni magát, valamint a vezetőknek is ilyenkor lehet megismerni az emberi arcát. Az átélt élményeknek köszönhetően összetartóbb kollektíva születik, ez pedig a későbbi munkavégzésre is pozitívan hat.

Egy csapaépítő kirándulás után máris kellemesebb a munkahelyi légkör, jobb a hangulat az irodában, a közös poénokból pedig szállóigék lesznek és ez a jövőre nézve nagyon sok vidám pillanatot szül. A munkatársakkal való kirándulások nem szimpla időtöltések, időfecsérlések, hanem nagyon fontos építő jellegű együttlétek.

A csapatépítő tréningek, utazások, túrák, vacsorák, bulik lényege az, hogy a munkavállalók közötti kommunikáció és kapcsolat javuljon, a bizalom elmélyüljön. Ezért pedig nagyon is megéri részt venni a kollegákkal szervezett közös programokon. A csapatépítő rendezvényeken jobban megismerhetjük kollégáinkat, a munkahelyi kollegális kapcsolatokon továbblépve egymás magánéletéről is beszélgethetünk.

Sajnos manapság kevés olyan ember van, aki olyan humorral és kisugárzással rendelkezik, hogy jókedvet hozzon az irodába, az ilyen embereket nagyon meg kell becsülni és segítségével megszervezni a közösségépítő programokat. A folyamatot csak elkezdeni nehéz, a többi már jön magától. A közös kirándulások nemcsak az egymáshoz hasonló beosztású emberek között épít hidat, de gyakornok, karbantartó, takarító és portás között is elmélyülnek az ismeretségek. A csapatépítés hidat képez a munkahelyi csoportok között. Ha nincs csapatépítő tréning, lehet, hogy sosem találkoznak, és nem beszélgetnek.

Most pedig képzeld el a munkahelyedet, a munkatársaidat! Mindenki kedves, mosolygós? Aranyosak? Milyen a munkahelyi légkör? Vidám? Kellemes? Reggelente szívesen mész dolgozni, örülsz, hogy találkozol a kollégáiddal? Ha nem, akkor mindenképp gondolkodj el azon, hogy megszervezel egy csapatépítő programot!

A majális története, jelentése

A tavasz egyik legkedveltebb ünnepe a majális, de sokan nincsenek tisztában azzal, hogy honnan is ered ez a szokás, illetve hogy mit jelent a szó. Ebben a cikkben bemutatom az ünnepet, így megtudhatjátok, hogy mit ünneplünk ezen a napon, illetve azt, hogy mikor van, valamint, hogy hogyan forrt egybe a munka ünnepével.

Az olvasás jótékony hatásai, mentalizáció

Kutatások egész sora támasztja alá, hogy fizikailag és lelkileg is egészségesebbek leszünk az olvasástól. Köztudottan bölcsebbé válhatunk, okosabbá, empatikusabbá, de fontos megjegyezni, hogy ezek a pozitív hatások akkor figyelhetők meg, ha klasszikusan könyvet tartunk a kezünkben és úgy olvasunk, nem pedig a neten görgetünk, chatet olvasunk, közösségi oldalakat csekkolunk.

Miért fontos a csapatépítés?

A helyi rádióban valamelyik nap a csapat építő tréningek fontossága, haszna volt a téma, így már akkor megfogalmazódott bennem, hogy erről a témáról érdemes írni. Mi a csapatépítés lényege, hogy zajlik, miért van rá szükség és kiknek ajánlott, ezekről szól mai cikkünk.

Vásárlásmánia

Bár a vásárlásmánia az egészségünkre nézve nem olyan káros szenvedély, mint például az alkohol- vagy drogfüggőség, mégis a szociális életünket nagyban károsíthatja, ezért fontos figyelni már a kezdő intő jelekre is.

Tavaszi feltöltődés fontossága

Tavasz közeledtével ébredeznünk kellene pont úgy , mint a természetnek, de előfordul, hogy a tavaszi „kikelet” helyett, sokan bágyadtak, aluszékonyak, sőt sokan fejfájásról, szédülésről panaszkodnak.
Mára, már a tudomány is elismeri, „tavaszi fáradtság” létezik.