Menü

Scorsese gengszterfilm esszenciájának hattyúdala

Bevallom elfogult vagyok. Ha ifjúkorom egyik kedvenc rendezője, Martin Scorsese nyolcvan fele bandukolva a gengszterfilm műfajban összeverbuválja a jócskán nyugdíjas korú egykori játszótársait (Harvey Ketiel – 80, Joe Pesci -76, Robert de Niro-76) simán az év filmje verseny győzteséről kellene zengenem. Bár sajnos ez egy nem így lesz. Kezdjük az elejénél: a rendezőzsenivel eddig 8 filmet levezénylő, egyébként apai ágon ír! felmenőkkel bíró Robert De Niro 10 éve küldte el az olasz maffia magas szintű ír bérgyilkosának emlékiratait. A dolog azonban sokáig megrekedt, vándorolt a stúdiók közt. Míg végül az egyik legnagyobb streaming szolgáltató (csak hogy ne csináljak reklámot a Netflixnek) mélyen belenyúlt a zsebébe és elkészülhetett a film. A nagypapa korú színészeket egy különleges technológiával fiatalították meg, amely közepesen vizsgázott. Érdekes módon De Niro robotikus, mackós (vagyis valódi) mozgásán bukott meg kissé a dolog.

Azonban ez és az a fránya kék kontaktlencse inkább még hozzá is ad az ír bérgyilkos, ügyeket elintéző belső karakteréhez, sem, mint elvesz. A gond ott van, hogy a film végjátékában felvillanó érzelmei ellenére, Frank, a központi karaktere roppant sótlan lett. Egyáltalán nem tudunk neki sem izgulni, sem komolyabb ellenérzést táplálni iránta. Furcsa módon csak sodródik az eseményekkel, nem alakítja igazán azokat. Akik közben szép csendben ellopják a showt, azok nem mások, mint egy igazi keresztapa szerepében Joe Pesci és a Jimmy Hoffa szakszervezeti vezetőt alakító isteni Al Pacino. A Golden Globe (értsd elő Oscar) jelölésük simán megérdemelt. Na itt jönnek a gondok.

Habár a mű történetvezetése kiváló, mondjuk a mestertől ezt is várhattuk, de az is vitathatatlan tény, hogy a kisképernyőn sokkal jobban mutat, mint a nagy vásznon. Már csak azért is mert a 200 perces játékidőt egy fenékkel szinte lehetetlen végül ülni egy karakter centrikus helyenként lassú filmnél, amely egyszerre akarja az olasz maffiát (lásd Nagymenők), az utca szabályait (lásd Aljas utcák) és a karaktereinek a fejlődését bemutatni (lásd Casino). A másik gond, hogy magyar szemmel kevésbé érdekes maga az alap történet, még ha a nálunk jelentős amerikai történelem fetisisztái elégedetten csettintenek is majd az ujjaikkal.

Azért a CGI zöldben ugráló plasztik idióták korában (bocs Aquaman) üdítő egy régi vágású nagybetűs gyakorlatilag életrajzi mozit látni, ahol tényleg egy letűnt korszak értékei elevenednek meg. Nem lesz klasszikus az Írből, de filmtörténeti darab, már csak a fiatalítási technikája miatt is. Scorsese meg annyi, de annyi megújulás után végleg elköszönt a régiektől. A gengszterfilmek esszenciájának aranylövése azonban elmarad, ez egy hattyúdal még pedig inkább a dinamikus fajtából: remek színészekkel, jó párbeszédekkel egy letűnt kor mementója. Kezeljük hát méltósággal. Jó, hogy elkészült.

Agatha Christie - Az Alibi

Az angol címmel megjelent Ordeal By Innocence Agatha Christie azonos című regényének legújabb minisorozatos feldolgozása. Az alkotás magyarul Az Alibi címet kapta, és alapvető témája az ártatlanság pszichológiája, valamint az ehhez való emberi viszony. Mindezt pedig már egy sokszor látott gazdag brit családon keresztül mutatja be a sorozat, jó néhány helyen modernizálva a történetet.

Eposzi bolygó foglalás – Dűne: Második rész

A Dűne: Második része máris az idei mozifilmek egyik legnagyobb, és legkomplexebb alkotása lett. Denis Villeneuve kultfilmet és eposzi nagyságú alkotást készített óriási uralkodó házakkal, galaktikus császárral, és egy kisebb sztárparádéval is. Frank Herbert regényéből nem könnyű jó sztorit csinálni, viszont a Dűne 2 olyan összetett nagyjátékfilm lett valamivel több, mint 2,5 órában amit mindenképp látni kell.

Reggae idők mozija

A nagyon várt Bob Marley: One Love -t azaz Jamaica és a reggae egyik kiemelt alakjának amerikai életrajzi filmjét nagyon bepromózták. A zene remek, a színész jól adja a főhőst, még ha kicsit jóképűbb is a kelleténél. A forgatásban bevonták a családot is. Remekmű született, vagy csak egy újabb zenei film a rajongóknak sablon elemekből és rengeteg klisével? Utánajártunk.

Út egy párkapcsolat mélyére és tovább

Justine Triet egy roppant érzékeny rendezőnő, akit a párkapcsolatok dinamikája érdekel, azon belül is az emberi ego empátiával való küzdelme. Fiatal életműve megkoronázást nyert az Arany Pálma-díjas, 5 Oscarra jelölt Egy zuhanás anatómiájával, ahol egy gyilkosság kivizsgálásán keresztül ismerhetjük meg egy író házaspár egykori közös életét. Remek színészek, pazar zene, rideg színek és fojtogató bírósági krimi hangulat. Lássuk a részleteket.

A periféria – Sorozatkritika

Lisa Joy és Jonathan Nolan viszonylag új sorozata, A periféria, William Gibson regényének alapjaira épül. A Periféria egy igazi keményvonalas sci-fi, rengeteg összetett történettel, csavarral. A sorozat világa egyszerre nyomasztó és izgalmas, a szereplői pedig emlékezetesek. A történet elejétől a végéig összetett, de a végére szinte minden összeáll.