Scorsese gengszterfilm esszenciájának hattyúdala
- Dátum: 2019.12.22., 07:07
- Vass Attila
- : gengszter, életrajzi, film, mozi, Netflix, Robert De niro, Scorsese
Bevallom elfogult vagyok. Ha ifjúkorom egyik kedvenc rendezője, Martin Scorsese nyolcvan fele bandukolva a gengszterfilm műfajban összeverbuválja a jócskán nyugdíjas korú egykori játszótársait (Harvey Ketiel – 80, Joe Pesci -76, Robert de Niro-76) simán az év filmje verseny győzteséről kellene zengenem. Bár sajnos ez egy nem így lesz. Kezdjük az elejénél: a rendezőzsenivel eddig 8 filmet levezénylő, egyébként apai ágon ír! felmenőkkel bíró Robert De Niro 10 éve küldte el az olasz maffia magas szintű ír bérgyilkosának emlékiratait. A dolog azonban sokáig megrekedt, vándorolt a stúdiók közt. Míg végül az egyik legnagyobb streaming szolgáltató (csak hogy ne csináljak reklámot a Netflixnek) mélyen belenyúlt a zsebébe és elkészülhetett a film. A nagypapa korú színészeket egy különleges technológiával fiatalították meg, amely közepesen vizsgázott. Érdekes módon De Niro robotikus, mackós (vagyis valódi) mozgásán bukott meg kissé a dolog.
Azonban ez és az a fránya kék kontaktlencse inkább még hozzá is ad az ír bérgyilkos, ügyeket elintéző belső karakteréhez, sem, mint elvesz. A gond ott van, hogy a film végjátékában felvillanó érzelmei ellenére, Frank, a központi karaktere roppant sótlan lett. Egyáltalán nem tudunk neki sem izgulni, sem komolyabb ellenérzést táplálni iránta. Furcsa módon csak sodródik az eseményekkel, nem alakítja igazán azokat. Akik közben szép csendben ellopják a showt, azok nem mások, mint egy igazi keresztapa szerepében Joe Pesci és a Jimmy Hoffa szakszervezeti vezetőt alakító isteni Al Pacino. A Golden Globe (értsd elő Oscar) jelölésük simán megérdemelt. Na itt jönnek a gondok.
Habár a mű történetvezetése kiváló, mondjuk a mestertől ezt is várhattuk, de az is vitathatatlan tény, hogy a kisképernyőn sokkal jobban mutat, mint a nagy vásznon. Már csak azért is mert a 200 perces játékidőt egy fenékkel szinte lehetetlen végül ülni egy karakter centrikus helyenként lassú filmnél, amely egyszerre akarja az olasz maffiát (lásd Nagymenők), az utca szabályait (lásd Aljas utcák) és a karaktereinek a fejlődését bemutatni (lásd Casino). A másik gond, hogy magyar szemmel kevésbé érdekes maga az alap történet, még ha a nálunk jelentős amerikai történelem fetisisztái elégedetten csettintenek is majd az ujjaikkal.
Azért a CGI zöldben ugráló plasztik idióták korában (bocs Aquaman) üdítő egy régi vágású nagybetűs gyakorlatilag életrajzi mozit látni, ahol tényleg egy letűnt korszak értékei elevenednek meg. Nem lesz klasszikus az Írből, de filmtörténeti darab, már csak a fiatalítási technikája miatt is. Scorsese meg annyi, de annyi megújulás után végleg elköszönt a régiektől. A gengszterfilmek esszenciájának aranylövése azonban elmarad, ez egy hattyúdal még pedig inkább a dinamikus fajtából: remek színészekkel, jó párbeszédekkel egy letűnt kor mementója. Kezeljük hát méltósággal. Jó, hogy elkészült.
Tündék és ördögfiak nagyvásznon
Dargay Attila – a magyar rajzfilmgyártás ikonikus alakjának –, a Vuk és a Ludas Matyi alkotójának régi álma vált valóra. Vörösmarty Mihály költeménye, a Csongor és Tünde ötven év után végre animációs feldolgozást kapott. A művész figuratervei alapján készült, de a mai kor gyermekei számára talán kevésbé ismert mű, felveti a kérdést, hogy vajon mit üzenhet ez a modernizált klasszikus a kiskorú nézőknek és a szüleiknek, különösen, hogy a feldolgozás igazi hőse egy dialógíró, Speier Dávid?
A Karate kölyök koncepció még mindig eladható!
A Karate kölyök 1984-ben tarolt a vásznon, hiszen az idegen környezethez köztudottan csak a karate és a Puffin adhat erőt és mindent lebíró akaratot. Az alapkoncepció megmaradt. Ezúttal a két felejthető folytatás, a kedvelhető hat évados tévésorozat (Cobra Kai) valamint a kung-fura kihegyezett 2010-es Jackie Chan-nel fémjelzett remake-szerűség (inkább átirat) hibridje kerül a vászonra. A címe a sokatmondó: Karate kölyök - Legendák. Itt már a kínai szál, azaz mindenki Jackie-je, mint edző és az eredeti részek főhőse, a meglepően kisfiúsan öregedő Ralph Macchio segít egy fiatal pekingi harcosnak New Yorkban a harc által meglelni a világbékét.
Ez itt a Teltház helye!
Aki virtuóz komédiára vágyik, annak egy jó esély lehet a kikapcsolódásra a Játékszín Teltház című darabja, amely egy one-man show. Egy színész, Nagy Sándor alakítja Manhattan legfelkapottabb éttermének telefonos ügyfélszolgálatát, az asztalfoglalások főzsonglőrét. Emellett mivel ez egyszemélyes darab, így minden, közel negyven karaktert is ő elevenít meg. A sok humoros beszólás garantált, de vajon összeállt-e, ez az eredetileg kinn még 99-ben debütált mű egy önmagában is működő egységgé vagy szétfolyik a vicces karakterek bemutatása közepette? Ennek jártam utána.
A világ nyolcadjára is, ezúttal végleg megmenekül!
A 80-as évek egyik klasszikus tévésorozatából, igazi, profi kémfilm franchise épült ki szűk harminc év alatt. A Mission Impossible elvitt minket a világ összes tájára, lélegzetállító akció mutatványokkal tarkítva élhettük át a kémvilág minden rezdülését. Most eljött a búcsú ideje, Tom Cruise elköszön ikonikus szerepétől. A mostani mozi, A végső leszámolás, a záró része a két epizódra vágott történetnek. Kérdés, hogy a megalomán, több százmilliós költségvetés meg a megszokott stáb klasszikust alkotott-e, vagy csak egy korrekt hattyúdalát a brandnek?
Katyvaszos montázs ikonikus elemekből
Játékbeli elemmel indítva az írást, a hétköznapi viccelődés az a bohóckodás, de amit az Egy Minecraft film csinál, viszont gyémánt. Leginkább egy abszurdista alkotásnak lehet tekinteni a művet, amit komolyan egyáltalán nem lehet venni. Viszont a játék kedvelőinek szórakoztató lehet, hiszen szinte egy montázst állít össze annak elemeiből.