Fűnyírás lazábban – természetvédelem a kertben

Az Amerikai Egyesült Államokban a műholdképek tanulsága szerint Iowa állam méretével megegyező zöld gyepet tartanak fönn. A nyugati kultúrában kialakult szokásokat nagyon kevesen kérdőjelezik meg, pedig a fűnyírás tetemes idő- energia- és pénz-ráfordítással jár. Elektromos áram vagy benzin, gépek gyártása, alkatrész-ellátása és karbantartása és a hétvégi szabadidő jelentős része – mindazok számára, akik magánházban, munkahelyen, közterületen, nagymamánál vagy bárhol füvet nyírnak. A munka jelentős zajszennyezéssel is jár, mellyel a kertes házakban lakók keserítik egymás életét. A Murphy-törvények alapelveit megidéző módon az első szomszéd péntek délután kezdi el nyírni a füvet, majd az utolsó vasárnap este fejezi be a munkát.

A dolog emberi oldalán túl természeti környezetünkre is hatással van ez a tevékenységünk, akárcsak az összes többi. De ugye érthető okokból szerencsésebb, ha nem a téli fűtés feladásáról beszélünk most, hanem a fűnyírásról. A környezetvédelem nem arra buzdít, hogy térjünk vissza a barlangokba. Csupán ésszerű kompromisszumokra tanít. Olyan hozzáállásra, mely több szempontot vesz figyelembe, s nem az uralomról, hanem a megengedő együttélésről szól. A munkát jelentő fűnyírásról talán könnyebben lemondunk, különösen, ha átlátjuk annak minden hatását.

Az első tévhit az, hogy csak az egynemű, homogén gyep a szép. Az egy-két növényfajból álló gyep kevesebb élőlénynek ad otthont. Akárcsak a monokultúrás gazdálkodás esetében a mezőgazdaságban, képletes elnevezéssel nagyobb kiterjedésben „kultúr sivatagnak” számít. A csekély számú fajból álló ökológiai rendszerek sérülékenyebbek, nehezebben tudnak alkalmazkodni a változó éghajlathoz, fenntartásuk folyamatos emberi beavatkozást igényel.

Sokan sűrűbben nyírnak füvet, mint ahogy egy férfiember borotválkozni kényszerül. Rossz irányba hat, hogy a „tiszta udvar, rendes ház” elvét erre is kiterjesztik, s talán egyesek megszólnák azt, aki saját kertjében engedi szabadabban nőni a növényzetet. Aki szükségét érzi, hogy az 5 centis füvet levágja 3 centisre, az nem engedi virágba borulni a gyepet, ezzel többek között elveszi a méhek és más rovarok táplálékforrását is. A nagyüzemi mezőgazdaság erőteljes vegyszerhasználata egyre nagyobb károkat okoz a méhállományban (is). Ennek kulcsfontosságú jelentőségére már Albert Einstein is ráirányította a figyelmet, tudván, hogy a méhek kipusztulása a civilizáció végét jelentheti. Első körben az állományuk jelentős csökkenése természetesen „csak” a gyümölcsök, mézek és ezekből készült élelmiszerek szembetűnő drágulásával jár. De az ökológiai következmények ettől sokkal szerteágazóbbak.

Első lépésünk az lehet, hogy megértjük: a virágzó gyep szép. A magasabb fű, a sok növényfaj változatosságával díszített udvar is szép, jobban hasonlít egy természetes réthez. Ezek között számos gyógynövényt is találunk. A pitypang a szervezet nagy rendcsinálója. A virágjából készített tea tisztítja az emésztőszervrendszert, magához köti a méreganyagokat és velük együtt távozik a szervezetből. A pásztortáska, melyet könnyen felismerünk szív alakú levélkéiről, kiváló vérzéscsillapító. A gyerkőc orrvérzését is elmulaszthatjuk vele, ha teáját vagy akár gyorssegély esetén magát a növényt összedörzsölve – akár vattával - az orrba tamponáljuk. A széleslevelű útifű levele látványosan segíti a kisebb horzsolások, felszíni bőrsérülések gyógyulását. Feltört lábunkra is gyógyír a zokni vagy harisnya alá tett tiszta levele. Tyúkhúr is található minden udvarban, ami a koleszterinszint csökkentésében segíthet. Szemléletünk megváltozásával nem gazt látunk a zöld füves területeken, hanem gyógynövényeket. Ha nem használjuk ezeket, akkor is sok szabadidőnk keletkezik a nyírás mérséklésével, csökken az áram- vagy benzinfogyasztásunk, és természetközelibb állapotú lesz a ránk bízott terület.

Ebben a témakörben is a kompromisszum a legjobb megoldás. Talán elegendő ott füvet nyírni, ahol a „papok táncolnak”, az udvar egy kiemelt részén. Hátul mulcsozhatunk, kialakíthatunk inkább veteményest vagy ha nincs erre időnk, a jóval ritkábban megejthető kaszálás is megteszi. Ha ez nem megy, beszerezhetünk egy olcsó, áram és benzin nélkül működő, kézi erővel hajtható fűnyírót, amit esetleg ritkábban használnánk. Ültethetünk fákat, melyek jelenléte mérsékeli a fűhozamot, és gondozásuk jóval kevesebb munkával jár (például a tölgyfa vagy a szilfa esetében). Egy fa az egyre melegebb nyarakon kettő légkondicionáló berendezés munkáját váltja ki. Szűri a port, zajfogó is, párologtatása hűsíti a felszínt, árnyékolása csökkenti a felmelegedést és a kiszáradást. A másik lehetőség, hogy ha már fákkal foglalkozunk, termésünk is legyen. Táj jellegű gyümölcsfák ültetésével szintén kevesebb fűnyírás, több árnyék keletkezik. Ezek általában vadalanyra oltott hagyományos fajták, melyek permetezést egyáltalán nem igényelnek. Ilyen például a kecskeméti vajalma vagy a kiefer körte és sok más hasonló fajta. Az előbbi kettőből bármelyik ötletet is választjuk, így éghajlatváltozás idején minden szabad talpalatnyi (azaz fakoronányi) helyre érdemes fát ültetnünk; az épületek körül különösen sokat számít, ha a Nap járásának irányában körbe lombhullató fákat teszünk. Ezek télen átengedik a fényt, nyáron viszont több fokkal csökkentik a benti hőmérsékletet.

Természetesen a „megengedő parkgondozáson” túl még számtalan területen kell meghaladnunk jelenlegi állapotunkat, mire valóban intelligens civilizációnak mondhatjuk magunkat. Hiszen annak egyik legfőbb ismérve az lenne, hogy képes egyensúlyban élni bolygójával. Az emberiség még nem képes erre. Nekünk kell felnőni a feladathoz.

Ábrahám Krisztián, a Terepi gyógynövénykalauz című könyv szerzője.