Menü

Lélektani gourmet John Wick? - Pig-filmkritika

Nemrégiben debütált a Pig Nicolas Cage főszereplésével, amely talán a színész egész pályafutásának legjobb alakítása lett. Az elsőfilmes rendező Michael Sarnoski, nagy fába vágta fejszéjét mikor belekezdett ebbe az igencsak bizarr történetbe.

Nem is találhatott volna jobb embert a főszerepre, Nicolas Cage személyében, aki lehet, hogy már ingyen is elvállalta volna a szereplést,. A színész nevét szerintem mindenki ismeri de könnyen eszünkbe juthat, hogy az utóbbi években nagyon megzuhant az ázsiója mivel rosszabbnál rosszabb “zs kategóriás” filmekben játszott. Azonban a Pig működik, nagyon is működik, legfőképp amiatt, mert valami teljesen szokatlant mutat be.

A történetben Rob, Nicolas Cage, az erdőben él, nomád körülmények közt. Egyetlen társa a disznója, aki mesterien szagolja ki a szarvasgombákat. Illetve egy fiatal, újgazdag srác, aki rendre megveszi tőle a szállítmányt. Egy nap elrabolják az állatot, főszereplőnk pedig eltökéli, hogy visszaszerzi, ám ehhez ki kell törnie a komfortzónából, és fel kell hagynia az addigi életével.

A leírás alapján ez egy tipikus “bosszú sztori”. Azt mondhatnánk, hogy ez valamilyen önmagából kissé kifordult John Wick és Elrabolva keverék lenne. Azonban ez a film nem csupán akció, hanem egy kőkemény a néző lelkének legmélyéig hatoló karakterdráma. Pont arról szól, hogy a dolgokat nem erőszakkal kell elérni, hanem az emberi lélek megfejtésével, ami néha igencsak bonyolult tud lenni.

A mozi nem eseménydús, nincs benne lövöldözés. Mégis maga a történet az utolsó utáni pillanatig feszült tud maradni. A történetszál pedig kellemesen lassú, melankolikus és az egész filmet az állandóan a levegőben vibráló feszültség és az a fajta erőszak köti össze, amit szinte már érzünk, hogy a következő snittben jönni fog. Azonban mégsem lesz ilyen, mert ez a film pont erről szól, hogy az erőszak nem megoldás. Nem is feltétlenül az események, hanem az emberi érzelmek, és a régmúlt sérelmei viszik végig a történetet. Emiatt pedig a néző figyelme sem terelődik el, és van egy olyan elképesztően jó stílusa, ami arra ösztönöz bennünket, hogy mi magunk is részt vegyünk ezen az igencsak “fájdalmas kalandon”.

Nem lehet elmenni amellett sem, hogy a film történetvezetése és dinamikája igencsak sok groteszk humort tartalmaz, ami azonban kissé túl nyersé teszi a Piget. Ahogyan szép lassan kibontakoznak az események, úgy válik minden karakter egyre szerethetőbbé, és úgy fogjuk megérteni azok néhol közhelyes “mozgatórugóit”. Legyen az a pénz, a régmúlt sérelmei, szerelmi csalódás, a státusz kérdése vagy éppen az emberi makacsság és büszkeség.

A főszereplő alakítása egészen elképesztő. A tekintete, a hanglejtése, az arca, mimikája mind azt mutatják, hogy teljes mértékben elmerült a szerepben. A színészre a legutóbbi filmjei alapján rá sem lehet ismerni, olyan mintha egy egész életen át arra készült volna, hogy bemutassa, milyen fájdalmas egy magányos ember számára, ha megfosztják őt az egyetlen társától, a disznójától.

Amir, a gazdag fiatal, szerepében pedig Alex Wolff színész tűnik fel, aki szintén briliánsan alakít. Itt meg kell említeni a fiú édesapját Darius-t, akit Adam Arkin színész alakít. A közöttük lévő apa-fiú párkapcsolat dinamikája és az ebben rejlő fájdalom az egész film alatt rendkívül jól van bemutatva.

Ez a remek valójában sokkal egyszerűbb, mint gondolnánk, olyan mint az élet, itt nincsenek hatalmas összeesküvések, világmegmentések. A válasz ennél sokkal emberközelibb. A Pig egy lenyűgöző és szinte tökéletesnek mondható dráma, amely a gyász és a múlt fájdalmának allegóriája. A történet pedig a megbékélésről, a cselekedeteinkkel való szembesülésről és azok elfogadásáról, vagy éppen “megemésztéséről” szólnak sokszor lírai köntösbe bújtatva. A film talán legnagyobb hibája, hogy túlságosan is merev, annyira ragaszkodik a központi szálhoz, hogy egy-két karakter teljesen elveszti a jelentőségét, sőt magát a létjogosultságát is.

A film összképe szerencsére így is működik, bivalyerős jelenetek, életszerű dialógusok, és egy elképesztően emlékezetes lezárás, amit nem írnék le. Azonban mindenki érezheti azt, hogy ehhez a filmhez nem való a “happy end”.

Tény, hogy ez nem egy könnyed darab. Sokan sokféleképpen fogják értelmezni. Azonban, aki el tudja fogadni, hogy itt bizony egy kőkemény emberi drámát fog látni, annak olyan élményben lesz része, amit biztosan nem fog elfelejteni egyhamar. Sarnoski és Nicolas Cage melankolikus, lassú, néhol egészen művészi filmet alkottak, ahol valójában a gyász, a megbocsátás és a személyes tragédiák az igazi szereplő.

Három generáció, egy közös újrakezdés

Három nő, egy család, három teljesen különböző világ. Mégis ugyanazzal a dilemmával néznek szembe: hogyan lehet tiszta lapot nyitni ott, ahol már minden fejezet lezártnak tűnik? A Szenvedélyes nők a közönség igényeire épít, miközben ügyesen érzékeli, hogy milyen konfliktusok és érzelmi helyzetek érdeklik a nézőket.

A Hét Királyság lovagja

Van az a pillanat, amikor egy filmes univerzum rájön, hogy nem kell mindig világégés ahhoz, hogy érdekes legyen. A Hét Királyság lovagja pontosan ezt csinálja – visszavesz a sárkányokból, a grandiózus hadjáratokból és inkább két vándor alakjára fókuszál. Kisebb lépték, alacsonyabb tét, de ettől még ugyanúgy Westeros.

A New York-i utca királya is képes felnőni!

Adott volt Martin Reisman, a New York-i utcák egykori feltörekvő, de fogadható utcasportjának, a pingpongnak koronázatlan királya, akinek 50-60-as évekbeli mozgalmas élete, és persze annak emlékirata ordított a megfilmesítésért. Ennek részben fikciós feldolgozása lett a Marty Supreme, ami berobbant a köztudatba. Remek kameramozgás, hihetetlenül hiteles díszletek, dübörgő 80-as évekbeli zene, a vásznon tomboló Timothée Chalamet (Dűne filmek, Wonka) jellemzi. Remek fekete komédia, vagy csak egy fanyar humorú, naturalista tesztoszteronbomba? Purgatóriumtörténet vagy az amerikai kapitalista álom asztalitenisz sportfilm fátyolban való metaforikus felnövés meséje? A trailer mindent is ígért.

Haverok,buli,like! De hogyan tovább?

Amikor híre ment, hogy a Vígszínházban Ifj.Vidnyánszky Attila rendez saját és Németh Nikolett szövegkönyvével, részben társulati improvizációkkal felturbózott átiratot Büchner Leonce és Léna című műve nyomán, a mai érettségi előtti túlpörgött generáció helykereséséről, sokan felhördültek. A címe stílszerűen @LL3t4rgIA, azaz Letargia lett. Annak jártam utána pár napja, hogy a szeptember vége óta teltházakkal futó darab, valóban annyira polgárpukkasztó, mint a cikkek róla és nyíltan provokál, vagy csak groteszkül vicces?

Amikor a nézői elvárások felfalják a történetet

A Stranger Things az év kezdetével véget ért. Hangosan és túlbiztosítva zárult le a sorozat, egy grandiózus, illetve komplex utolsó epizóddal. Pár hét eltelte után kijelenthető, hogy a finálé megosztotta a nézőket, annak ellenére, hogy szinte minden szereplő pozitív kimenetelű és következetes lezárást kapott.