Kora tavaszi ételek
- Dátum: 2022.02.05., 10:54
- Szabó Máté
- képek:pexels.com
Itt van február, vele együtt pedig jön a tavasz is. A kora tavaszi időszakot ételek szempontjából leginkább a tejtermékek, zöldségek és a különböző szárnyasok keveréke jellemzi. Desszertek terén pedig leginkább még a csokoládés, kakaó krémes sütemények a jellemzőek, valamint az alma felhasználása szintén gyakori. Nézzünk meg most ezek közül néhányat.
Édesburgonya-krémleves sajttal

Hozzávalók:
2 db hagyma
2 gerezd fokhagyma
1 ek olívaolaj
800 g édesburgonya
8 dl víz
1 db leveskocka
150 g sajt
0.5 citromból nyert citromlé
1 teáskanál bors
1.5 teáskanál só
3 szelet kenyér
0.5 dl napraforgó olaj
Elkészítés:
Egy mély lábasban megdinszteljük az apróra vágott hagymát és fokhagymát. Ehhez hozzáadjuk a megtisztított, megpucolt és tisztára mosott fokhagymát Öntsük hozzá a vizet, majd adjuk hozzá az alaplevet vagy a leveskockát. Magas lángon addig főzzük, míg a burgonya megpuhul. Miután már megpuhult a burgonya, adjuk hozzá a sajtot (az egészet vagy a 3/4-ét, a maradékot akár díszítésként is lehet használni), a fél citrom levét és a fűszereket. Botmixerrel pürésítsük a levest, ha túl sűrű a végeredmény, akkor adjunk hozzá még némi vizet, amíg elérjük a tetszőleges állagot. Miután elkészült a leves, vegyünk egy serpenyőt, és némi olajon pirítsunk meg három szelet felkockázott kenyeret. Legvégül a levest a pirított kenyérkockákkal és akár némi petrezselyemzölddel tálalhatjuk.
Mandarinos csirkeragu rizzsel

Hozzávalók:
6 db csirkecomb
só és bors ízlés szerint
kurkuma ízlés szerint
gyömbér ízlés szerint
kömény ízlés szerint
chili ízlés szerint
3 db mandarin
2 ek méz
2 ek víz
1 tk ecet
1 bögre rizs (2,5 dl-es bögre)
1 ek olaj
Elkészítés:
A csirkecombokról a bőrét levágjuk, lefilézzük a csontról és csíkokra felvágjuk. Majd besózzuk, és fűszerkeverékkel bedörzsöljük. A rizst másfélszeres, enyhén sós vízben megfőzzük.
A csirkecsíkokat serpenyőben olajon kisütjük. A mandarinokat megpucoljuk, gerezdekre szétszedjük, majd egy főzőedényben vízzel megfőzzük, amíg szétesik a gyümölcshús. Botmixerrel pürésítjük, majd mézzel sziruposra főzzük. Adunk hozzá chilit, majd egy csepp ecetet. A szirupot összekeverjük a hússal, és összefőzzük. Majd tálalhatjuk is
Pulykamell zöldségágyon

Hozzávalók: A húshoz
2 kg pulykamell
só és bors ízlés szerint
5 ek. olívaolaj
A páchoz:
4 gerezd fokhagyma
gyömbér
4 dkg vaj
2 ek szójaszósz
2 ek narancslekvár
1 narancsból nyert narancslé
2 ek barna cukor
A zöldséghez:

2 közepes db sárgarépa
4 közepes db cékla
2 közepes db piros kaliforniai paprika
1 db padlizsán
1 db cukkini
1 db vörös vagy lila hagyma
só és bors ízlés szerint
fűszerkeverék ízlés szerint
Elkészítés:
Hús: A pulykamellet 3-4 nagyobb darabra vágjuk, sózzuk, borsozzuk és pihentetjük, amíg a zöldségeket feldaraboljuk. Pihentetés után felhevítjük az olajat, és a nagy húsdarabokat minden oldalról körbepirítjuk, majd félretesszük.
Máz: A felolvasztott vajon megfuttatjuk az összezúzott fokhagymát, hozzáadjuk az apróra vágott gyömbért, miután illatozik rászórjuk a barna cukrot, és halványra karamellizáljuk. Hozzáadjuk a narancslekvárt, a szójaszószt és a narancslét, majd kevergetve alaposan összeforraljuk, ha kész félretesszük.
Sült zöldségek: A zöldségeket megmossuk, meghámozzuk és nagyobb hasábokra vágjuk. Sózzuk, borsozzuk őket, ízlés szerint szórhatunk fűszerkeveréket is, majd egy olajjal kikent tepsiben elterítjük, és jól összeforgatjuk. A zöldségekre helyezzük a húsdarabokat, amelyeket lekenünk a mázzal. 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk, és 10 percenként kanalazzunk rá a mártásból. Időnként forgatunk a húsdarabokon, és addig sütjük őket amíg belül omlósra, kívül fényesre és pirosra sülnek.
Fatörzs

Hozzávalók: Piskóta:
6 db tojás
6 csapott ek cukor
6 púpozott ek finomliszt
20 ml rumaroma
Krém:
3 db tojás
20 dkg cukor
2 púpozott ek cukrozatlan kakaópor
1 narancsból nyert narancshéj
25 dkg margarin
Elkészítés:
Tészta: A 6 tojást szétválasztjuk, a sárgáját a cukorral kikeverjük. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, és felváltva a liszttel a sárga masszához adjuk, amit egy lepapírozott tepsiben elkenve megsütünk. Magába a tésztába ízlés szerint keverhetünk egy kis rumot. Majd mikor megsült tiszta konyharuha segítségével feltekerjük
Krém: A krémhez az egész tojásokat a cukorral és a kakaóval összekeverjük, a narancsot megmossuk, belereszeljük. Gőz fölött tovább keverve a habverővel sűrűre főzzük. Ha kihűlt, a habosra kevert margarint hozzákeverjük.
Összeállítás: A krém egynegyedét félretesszük, a többivel megkenjük és bevonjuk a tekercset. Hideg vízbe mártott villával rovátkákat húzunk a tetejére, és a félretett krémből kis halmokat teszünk rá. Kétharmad résznél ferdén elvágjuk, és a tekercshez illesztjük.
Mézes krémes:

Hozzávalók:
A tésztához:
1 tojás
3 dkg margarin
3 evőkanál méz
3 evőkanál tej
15 dkg cukor
45 dkg liszt
1 mokkáskanál szódabikarbóna
A krémhez: 20 dkg cukor
20 dkg margarin
1 csomag vaníliás cukor
5 dl tej
5 evőkanál búzadara
1 citrom leve és reszelt héja

Elkészítés: A tésztához a tojást, a margarint, a mézet, a tejet és a cukrot összekeverjük, pár percig melegre tesszük, amíg a zsiradék és a méz megolvad. Belekeverjük a lisztet a benne elkevert szódabikarbónával együtt, és az egészet összegyúrjuk. 4 cipót formálunk belőle, 1/2 óráig pihentetjük, majd kikent tepsi hátulján megsütjük a lapokat.
A krémhez a cukrot és a margarint habosra keverjük a vaníliás cukorral. A 1/2 liter tejben az 5 evőkanál búzadarát keményre főzzük, és hidegen összekeverjük a habosra kevert cukros margarinnal, beletesszük a citrom levét és a reszelt héját. Az első lapot krémmel, a másodikat lekvárral, a harmadikat ismét krémmel kenjük be. Tetejére szórhatunk porcukrot. Majd pár órát, esetleg egy éjszakát állni hagyjuk, hogy a lapok megpuhuljanak, utána szeleteljük.
Ha valaki kedvet kapott, és meg vannak a megfelelő alapanyagok is, akkor akár az egyik receptet el is lehet készíteni. Jó étvágyat!
A hal szerepe a diétában – egészséges, laktató és sokoldalú választás
A hal kiváló választás lehet azok számára, akik szeretnének egészségesebben táplálkozni, fogyni, vagy egyszerűen változatosabbá tenni az étrendjüket. Magas fehérjetartalma, értékes zsírsavai, vitaminjai és ásványi anyagai miatt sokféle diétába jól beilleszthető. Fontos azonban, hogy ne csak azt nézzük, milyen halfajtát fogyasztunk, hanem azt is, hogyan készítjük el, milyen körettel tálaljuk, és mekkora adag kerül a tányérra.
Whole Diet, a fenntartható és kiegyensúlyozott táplálkozás alapjai
A whole diet, vagyis „teljes étrendi megközelítés” lényege, hogy nem egyetlen tápanyagra, tiltott ételre vagy gyors fogyókúrás szabályra koncentrál, hanem arra, hogyan épül fel összességében a mindennapi táplálkozás. Ez a szemlélet egyre népszerűbb, mert sokan szeretnének fenntarthatóbb és kiegyensúlyozottabb módon étkezni, szélsőséges megszorítások nélkül.
5 gyümölcs, amit jobb héjastól megenni – abban van a legtöbb vitamin
Sok gyümölcsöt automatikusan meghámozunk, pedig nem biztos, hogy ezzel jót teszünk magunknak. A gyümölcsök héjában ugyanis számos értékes növényi vegyület, rost, vitamin és ásványi anyag található. Természetesen nem minden gyümölcs héja ehető, és az sem mindegy, hogyan fogyasztjuk őket.
Cink, ami elengedhetetlen az egészségükhöz
A cinkről leggyakrabban akkor hallunk, amikor beköszönt az őszi-téli időszak, és szóba kerül az immunrendszer támogatása.
A gyors elhízás lehetséges okai
A testsúly változása természetes része az életnek, azonban amikor valaki rövid idő alatt jelentős súlygyarapodást tapasztal, annak hátterében többféle ok is állhat. A gyors elhízást gyakran egyszerűen a túlzott étkezéssel azonosítjuk, pedig a valóság ennél jóval összetettebb. Az életmód, a hormonális változások, a lelki tényezők, egyes betegségek és bizonyos gyógyszerek egyaránt befolyásolhatják a testsúlyt.