Menü

Több, mint egy film - Avatar: A víz útja

Az Avatar minden idők legnagyobb bevételt hozó, az egyik legsikeresebb filmje lett. Az első rész a filmezés egy új irányvonalát mutatta meg és olyan látványvilágot hozott létre, amelyre akkor senki sem volt képes. A második rész, vagy hivatalos nevén Avatar: A víz útja pedig méltó folytatása az első résznek egy bámulatos, lehengerlő látványfilm közel 200 percben. Olyan film amelyről valószínűleg mindenki hall és aki teheti,– valamint aki egy kicsit is érdeklődik a filmek iránt – annak meg kell néznie, mert ez egy kötelező darab!

James Cameron, aki valószínűleg a világ leghíresebb filmjei közül többet is készített, most a mozizás egy újabb történelmi pontját alkotta meg. Adott egy hihetetlen fantáziával és rendkívüli vizuális érzékkel megáldott alkotó, és az ő “kezében” vannak azok a kamerák és technikák, amelyek képesek arra, hogy ezeket a víziókat filmre vigyék. Az Avatar: A víz útja három órányi igazi esemény és látványfilm. Tulajdonképpen az első rész már kontextusában megágyazott ennek a résznek, és a második rész nagyban hasonlít az elsőre, csak egy jóval nagyobb eszköztárral rendelkezik. Emellé már a bemutatást és a karakterekkel való felesleges közhelyes sorokat kihagyhatja, és helyette csak a “kőkemény” akcióra fókuszál.

Újragondolt első rész, csak több akcióval

A víz útjának nyitása olyan mintha gyorstalpalót néznénk egy Avatar-epizódból, amit vagy elfelejtettek leforgatni, vagy majd a jövőben tervezik bemutatni egy spin-off, vagy egy sorozat formájában. Az erdőben élő Omatikayáknak gyakorlatilag alig jut szerep. A történet alapján nincs teljesen tisztázva, hogy mennyi idővel veszi fel a fonalat az első rész után. Azonban a Na’vi bőrben élő hősünk Jake Sully (Sam Worthington) és Neytiri (Zoe Saldana) családot nevelnek, és már három gyermeket “összehoztak”, mellette pedig ott van az első részben meghalt Grace (Sigourney Weaver) rejtélyes körülmények között született Na'vi-tinilánya (szintén Sigourney Weaver), illetve (a leginkább Tarzanra hasonlító) Gekkó (Jack Champion). Persze rengeteg új karakter van, de a legfontosabb a “főgonosz” Quaritch (Stephen Lang) aki ugyan elesett a “CGI-csatában” az első rész végén, de a Földön élő fejeseknek az a remek ötletük támadt, hogy vissza kell küldeni a Pandorára Na'viként.

A Sully családnak pedig menekülnie kell az erdőből, mivel az emberek újra támadást indítottak Pandora ellen. Amiatt, hogy biztonságban tudják a népüket (valamint mert így írták meg a forgatókönyvet) a Sully család a a különböző kicsi tengeri szigeteken élő Metkayinák közé menekül.

Kategóriai megfoghatatlanság

Azt, hogy az Avatar: A víz útja pontosan milyen műfajban játszódik szerintem senki sem tudja ténylegesen behatárolni. Ezt a történetet lehet érteni kalandfilmként, akciófilmként, sci-fiként, háborús drámaként, ezentúl pedig csak, hogy néhány alműfajt említsek amelyek megjelennek a filmben, mint például a: bullying, bálnavadászat, erdőirtás, családi dráma, természetvédelem.

Történetileg persze lehet úgy nézni, hogy az emberek most visszatérnek Pandorára és kimondottan Jake Sullyra vadásznak, viszont ezentúl a sztori összetett társadalmi problémákat mutat be, bemutatja a Pandorán élő Metkayinákat és elmeséli az ő történetüket is. Valamint a Sully családról is egy nagyon megható történetet mond el a film. Emiatt bőven van egyfajta kalandfilmes beütése is, amire a látványvilág miatt is szükség volt. Emellett viszont több kisebb és nagyobb műfaj együttes keverékes a történet, amik egy lenyűgöző egésszé állnak össze. Pandora világa persze egyfajta idillként van ábrázolva, ahová az emberek hozták el a problémát. A világa annyira érzékletes, kidolgozott és egyedi, hogy már önmagában ez is megérne egy külön részt. Valamint az itt megépített ökoszisztéma és élővilág látványa is lehengerlő.

Lenyűgöző látványvilág

A film látványvilága az első részhez hasonlóan szinte leírhatatlan, a moziban HFR 3D-ben megnézve a film teljesen szürreális látványvilágot nyújt. A HFR technológia rövid lényege, hogy az eddig alkalmazott és megszokott 24 képkocka per másodperc (FPS) helyett a film átvált 48 képkockás frissítésre bizonyos jelenetekben. Ezzel a jelenetek között gyorsabbak voltak az átmenetek, minden simábbnak hatott, ez viszont egy-két helyen érezhetően összemosta a képet, valamint a vágásnál is furcsán hatottak bizonyos jelenetek. Ezzel eddig leginkább csak a Hobbit-filmekben kísérleteztek. Tulajdonképpen Cameron az első, aki komolyabb és hosszabb szinten alkalmazta ezt a technológiát.

Viszont a fentiek ellenére ha vannak is kisebb hibák, a filmben nincsenek elúszott karakterek, hatástalan effektek. Emellé a film képi megvalósítása is lenyűgöző, minden ötödik percben legalább van egy grandiózus nagytotál, ami szinte kimerevít bizonyos jeleneteket a nézők számára. A filmben megjelenő “sárkányok”, “bálnák”, valamint az egész atmoszféra pedig annyira részletes és kidolgozott, hogy szinte a filmezés egy teljesen új dimenzióját láthatjuk. A film operatőre Russell Carpenter volt, aki már a Titanic forgatásán is együtt dolgozott Cameronnal, valamint Martin Scorsese több filmjénél is közreműködött. Könnyedén lehet, hogy a rengeteg távolról vett, dinamikus jelenet közös megegyezés volt a film forgatásán, viszont Carpenter szerepe minden bizonnyal hatalmas lehetett egy ennyire a látványra építő filmnél.

Az Avatar: A víz útja egy igazi látvány és akciófilm, amely jóval túlmutat önmagán és a különböző klasszikus műfajokon is. Látványvilágában lehet, hogy az első rész önmagához képest látványosabb volt, viszont valószínűleg ennek a második résznek sincs párja. Az akciójelenetek megsokszorozódnak, az első rész jóval több időt töltött a környezet és a karakterek bemutatásával, addig a második rész ezt elkerülheti és a több, mint három órás játékidőből közel két óra tömény akciójelenetekkel telik. A film lezárása pedig annyira grandiózus, hosszú és látványos, hogy szinte teljesen beleszögezi a székbe a nézőket.

A történetben pedig Jake Sully és Neytiri már szülők lettek. Az egész világ kibővült, a történet és a karakterek túlmutatnak önmagukon, és rengeteg kérdést vet fel a sztori. Az Avatar: A víz útja egy több, mint 180 perces igazi látvány, esemény, és akciófilm, ami felfoghatatlanul nagyot markol és olyat tud mutatni, amelyre a filmek világában a legtöbben nem képesek.

Mamma Mia! – nem lehet ABBAhagyni!

2014 szeptembere óta hódít az ABBA-zenékkel tarkított musical, vagyis a Mamma Mia! a honi műsorrendben, a Madách Színházban. Az idei egyik júniusi előadást élvezhettem végig, és próbáltam megfejteni, hogy az ABBA férfi tagjai által zeneileg írt darab, aminek 1999-ben volt a londoni premierje, miért ilyen népszerű még mindig? Ezek motoszkáltak bennem kérdésként. Az biztos, hogy remek dalokat, könnyed hangulatot ígért egy mesebeli görög sziget díszletei közt. Lássuk milyen ez a 12 éven aluliaknak nem ajánlott, örökzöld musical mai szemmel?

Az igazság ideát van

Steven Spielberg, kedvenc popcorn mozis mesemondónk újra sci-fi témához nyúlt. A többek között a Harmadik típusú találkozások, az E.T. - A földönkívüli, valamint a Világok harca rendezője ezúttal 19-re lapot húzva, az UFO hitének összegzését tárja elénk A leleplezés napja című új filmjében. A csapata nagyon impozáns: David Koepp, horror és popcorn mozik ismert forgatókönyvírója adta az alapot, a nagy öreg John Williams a filmzenét, míg a mester ’házi’ operatőre, Janusz Kaminski is benne volt a buliban. Megaköltségvetés és igazi X-aktás hangulat. Lássuk, klasszikussal van-e dolgunk?

Humorral figyelmeztet a Pixar új kalandja

Daniel Chong első Pixar-rendezése egyszerre vicces, megható és aktuális. Az Agyugrász nemcsak az év egyik legszórakoztatóbb animációs filmje, hanem egy fontos figyelmeztetés is arról, hogy milyen világot építünk fel és hagyunk magunk után.

Chopin zenéje megküzd a halállal is

A híres zeneszerzők, zenészek életéről készült tradicionálisabb felfogású, európaibb szemléletű film témájának keresve se lehetett volna jobbat találni Chopin, párizsi, XIX. század közepi, utolsó éveinél. A küzdelme a tüdőbajjal és a felületes kapcsolatokkal egyszerre megindítónak és felemelőnek ígérkezett, mikor a lengyelek végre vászonra álmodták az élettörténetének ezt a szeletét. A Chopin-film kissé felkavaró haláltusát ígért korhű díszletekkel, Közép-Európában kiemelkedő büdzsével és profizmussal. Lássuk, hát, hogy a most mozijainkban elstartoló Chopin - Párizsi szonáta kiemelkedik-e a biográfiai eredetű tévéfilmek erdejéből, vagy csak egy túltolt marketing piruett?

Harcra született: Mortal Kombatra fel!

Az egyik kedvelt 90-es évekbeli videójátékunk adaptációja újra visszatért a vászonra. A Mortal Kombat fénykorában egy generáció egyik meghatározó élménye volt. A készítők ugyanazok, mint a 2021-es remake esetében, itt azonban nagyobb a tét és a költségvetés. Szkeptikusan vártuk a második részt, de remek trükköket, fényképezést és véres küzdelmet joggal reméltünk az új kalandtól. Lássuk megfelelnek-e a látottak az elvárásainknak!