Menü

Több, mint egy film - Avatar: A víz útja

Az Avatar minden idők legnagyobb bevételt hozó, az egyik legsikeresebb filmje lett. Az első rész a filmezés egy új irányvonalát mutatta meg és olyan látványvilágot hozott létre, amelyre akkor senki sem volt képes. A második rész, vagy hivatalos nevén Avatar: A víz útja pedig méltó folytatása az első résznek egy bámulatos, lehengerlő látványfilm közel 200 percben. Olyan film amelyről valószínűleg mindenki hall és aki teheti,– valamint aki egy kicsit is érdeklődik a filmek iránt – annak meg kell néznie, mert ez egy kötelező darab!

James Cameron, aki valószínűleg a világ leghíresebb filmjei közül többet is készített, most a mozizás egy újabb történelmi pontját alkotta meg. Adott egy hihetetlen fantáziával és rendkívüli vizuális érzékkel megáldott alkotó, és az ő “kezében” vannak azok a kamerák és technikák, amelyek képesek arra, hogy ezeket a víziókat filmre vigyék. Az Avatar: A víz útja három órányi igazi esemény és látványfilm. Tulajdonképpen az első rész már kontextusában megágyazott ennek a résznek, és a második rész nagyban hasonlít az elsőre, csak egy jóval nagyobb eszköztárral rendelkezik. Emellé már a bemutatást és a karakterekkel való felesleges közhelyes sorokat kihagyhatja, és helyette csak a “kőkemény” akcióra fókuszál.

Újragondolt első rész, csak több akcióval

A víz útjának nyitása olyan mintha gyorstalpalót néznénk egy Avatar-epizódból, amit vagy elfelejtettek leforgatni, vagy majd a jövőben tervezik bemutatni egy spin-off, vagy egy sorozat formájában. Az erdőben élő Omatikayáknak gyakorlatilag alig jut szerep. A történet alapján nincs teljesen tisztázva, hogy mennyi idővel veszi fel a fonalat az első rész után. Azonban a Na’vi bőrben élő hősünk Jake Sully (Sam Worthington) és Neytiri (Zoe Saldana) családot nevelnek, és már három gyermeket “összehoztak”, mellette pedig ott van az első részben meghalt Grace (Sigourney Weaver) rejtélyes körülmények között született Na'vi-tinilánya (szintén Sigourney Weaver), illetve (a leginkább Tarzanra hasonlító) Gekkó (Jack Champion). Persze rengeteg új karakter van, de a legfontosabb a “főgonosz” Quaritch (Stephen Lang) aki ugyan elesett a “CGI-csatában” az első rész végén, de a Földön élő fejeseknek az a remek ötletük támadt, hogy vissza kell küldeni a Pandorára Na'viként.

A Sully családnak pedig menekülnie kell az erdőből, mivel az emberek újra támadást indítottak Pandora ellen. Amiatt, hogy biztonságban tudják a népüket (valamint mert így írták meg a forgatókönyvet) a Sully család a a különböző kicsi tengeri szigeteken élő Metkayinák közé menekül.

Kategóriai megfoghatatlanság

Azt, hogy az Avatar: A víz útja pontosan milyen műfajban játszódik szerintem senki sem tudja ténylegesen behatárolni. Ezt a történetet lehet érteni kalandfilmként, akciófilmként, sci-fiként, háborús drámaként, ezentúl pedig csak, hogy néhány alműfajt említsek amelyek megjelennek a filmben, mint például a: bullying, bálnavadászat, erdőirtás, családi dráma, természetvédelem.

Történetileg persze lehet úgy nézni, hogy az emberek most visszatérnek Pandorára és kimondottan Jake Sullyra vadásznak, viszont ezentúl a sztori összetett társadalmi problémákat mutat be, bemutatja a Pandorán élő Metkayinákat és elmeséli az ő történetüket is. Valamint a Sully családról is egy nagyon megható történetet mond el a film. Emiatt bőven van egyfajta kalandfilmes beütése is, amire a látványvilág miatt is szükség volt. Emellett viszont több kisebb és nagyobb műfaj együttes keverékes a történet, amik egy lenyűgöző egésszé állnak össze. Pandora világa persze egyfajta idillként van ábrázolva, ahová az emberek hozták el a problémát. A világa annyira érzékletes, kidolgozott és egyedi, hogy már önmagában ez is megérne egy külön részt. Valamint az itt megépített ökoszisztéma és élővilág látványa is lehengerlő.

Lenyűgöző látványvilág

A film látványvilága az első részhez hasonlóan szinte leírhatatlan, a moziban HFR 3D-ben megnézve a film teljesen szürreális látványvilágot nyújt. A HFR technológia rövid lényege, hogy az eddig alkalmazott és megszokott 24 képkocka per másodperc (FPS) helyett a film átvált 48 képkockás frissítésre bizonyos jelenetekben. Ezzel a jelenetek között gyorsabbak voltak az átmenetek, minden simábbnak hatott, ez viszont egy-két helyen érezhetően összemosta a képet, valamint a vágásnál is furcsán hatottak bizonyos jelenetek. Ezzel eddig leginkább csak a Hobbit-filmekben kísérleteztek. Tulajdonképpen Cameron az első, aki komolyabb és hosszabb szinten alkalmazta ezt a technológiát.

Viszont a fentiek ellenére ha vannak is kisebb hibák, a filmben nincsenek elúszott karakterek, hatástalan effektek. Emellé a film képi megvalósítása is lenyűgöző, minden ötödik percben legalább van egy grandiózus nagytotál, ami szinte kimerevít bizonyos jeleneteket a nézők számára. A filmben megjelenő “sárkányok”, “bálnák”, valamint az egész atmoszféra pedig annyira részletes és kidolgozott, hogy szinte a filmezés egy teljesen új dimenzióját láthatjuk. A film operatőre Russell Carpenter volt, aki már a Titanic forgatásán is együtt dolgozott Cameronnal, valamint Martin Scorsese több filmjénél is közreműködött. Könnyedén lehet, hogy a rengeteg távolról vett, dinamikus jelenet közös megegyezés volt a film forgatásán, viszont Carpenter szerepe minden bizonnyal hatalmas lehetett egy ennyire a látványra építő filmnél.

Az Avatar: A víz útja egy igazi látvány és akciófilm, amely jóval túlmutat önmagán és a különböző klasszikus műfajokon is. Látványvilágában lehet, hogy az első rész önmagához képest látványosabb volt, viszont valószínűleg ennek a második résznek sincs párja. Az akciójelenetek megsokszorozódnak, az első rész jóval több időt töltött a környezet és a karakterek bemutatásával, addig a második rész ezt elkerülheti és a több, mint három órás játékidőből közel két óra tömény akciójelenetekkel telik. A film lezárása pedig annyira grandiózus, hosszú és látványos, hogy szinte teljesen beleszögezi a székbe a nézőket.

A történetben pedig Jake Sully és Neytiri már szülők lettek. Az egész világ kibővült, a történet és a karakterek túlmutatnak önmagukon, és rengeteg kérdést vet fel a sztori. Az Avatar: A víz útja egy több, mint 180 perces igazi látvány, esemény, és akciófilm, ami felfoghatatlanul nagyot markol és olyat tud mutatni, amelyre a filmek világában a legtöbben nem képesek.

Agatha Christie - Az Alibi

Az angol címmel megjelent Ordeal By Innocence Agatha Christie azonos című regényének legújabb minisorozatos feldolgozása. Az alkotás magyarul Az Alibi címet kapta, és alapvető témája az ártatlanság pszichológiája, valamint az ehhez való emberi viszony. Mindezt pedig már egy sokszor látott gazdag brit családon keresztül mutatja be a sorozat, jó néhány helyen modernizálva a történetet.

Eposzi bolygó foglalás – Dűne: Második rész

A Dűne: Második része máris az idei mozifilmek egyik legnagyobb, és legkomplexebb alkotása lett. Denis Villeneuve kultfilmet és eposzi nagyságú alkotást készített óriási uralkodó házakkal, galaktikus császárral, és egy kisebb sztárparádéval is. Frank Herbert regényéből nem könnyű jó sztorit csinálni, viszont a Dűne 2 olyan összetett nagyjátékfilm lett valamivel több, mint 2,5 órában amit mindenképp látni kell.

Reggae idők mozija

A nagyon várt Bob Marley: One Love -t azaz Jamaica és a reggae egyik kiemelt alakjának amerikai életrajzi filmjét nagyon bepromózták. A zene remek, a színész jól adja a főhőst, még ha kicsit jóképűbb is a kelleténél. A forgatásban bevonták a családot is. Remekmű született, vagy csak egy újabb zenei film a rajongóknak sablon elemekből és rengeteg klisével? Utánajártunk.

Út egy párkapcsolat mélyére és tovább

Justine Triet egy roppant érzékeny rendezőnő, akit a párkapcsolatok dinamikája érdekel, azon belül is az emberi ego empátiával való küzdelme. Fiatal életműve megkoronázást nyert az Arany Pálma-díjas, 5 Oscarra jelölt Egy zuhanás anatómiájával, ahol egy gyilkosság kivizsgálásán keresztül ismerhetjük meg egy író házaspár egykori közös életét. Remek színészek, pazar zene, rideg színek és fojtogató bírósági krimi hangulat. Lássuk a részleteket.

A periféria – Sorozatkritika

Lisa Joy és Jonathan Nolan viszonylag új sorozata, A periféria, William Gibson regényének alapjaira épül. A Periféria egy igazi keményvonalas sci-fi, rengeteg összetett történettel, csavarral. A sorozat világa egyszerre nyomasztó és izgalmas, a szereplői pedig emlékezetesek. A történet elejétől a végéig összetett, de a végére szinte minden összeáll.