Nyári pancsolás a gyerekekkel
- Dátum: 2023.06.24., 06:05
- Erdős Dorka
- képek:pexels.com
- áramtalanítás, csípés, csúszásveszély, medence, naptej, szabályok, úszógumi
Megérkezik meleg, ezzel együtt a medencézés is, mindenkinek jól esik a hűsölés. Vannak szabályok, amiket érdemes betartani minden oldalról, hiszen a baj könnyen jön.
A strandokon komoly előírások vannak a medencehasználattal kapcsolatban, amit elfogadunk azzal, hogy megvesszük a belépőjegyet. Az úszómester és medenceőr természetesen segítségünkre lesz kérdéseink esetén, de a gyerekeink biztonsága nem az ő felelősségük. Ugyanez igaz az otthoni, kerti medencék esetén is, a szülők, felnőttek felelőssége, hogy ne történjen baleset a lurkóval.

Az első és legfontosabb, hogy gyereket nem hagyunk egyedül víz közelében, még akkor sem, ha biztonsággal úszik. Egy gyerek nem tudja felmérni a veszélyforrásokat, mint például, amikor csúszkálnak, ugrálnak a medence szélén, vagy kisebb medencék belsejében. Egy rossz mozdulat következtében elesnek, beütik bármijüket, legrosszabb esetben a fejüket, ami eszméletvesztéssel járhat. Ebben az esetben egy 10 centiméter magasságú vízbe is bele lehet fulladni.
Kisebb gyerkőcöknél ezt elkerülendően érdemes kis úszógumit használni a legalacsonyabb vízben is. A nagy melegben mindenki a gyors lehűlésre vágyik, ám ennek veszélye magas. Nem szabad felhevült testtel azonnal merülni, mindig fokozatosan kell hűteni. Először a csuklókat, bokákat, majd a mellkast vizezzük be, ezzel nem sokkoljuk azonnal szervezetünket, így van lehetőség a hőmérsékletkülönbséghez való alkalmazkodásra. Sose felejtsünk el naptejet használni külső medencék használatakor, de mindenképpen figyeljünk arra, hogy a naptej leázik a vízben, ezzel pedig nem csak a bőrük lesz kitéve a káros UV sugaraknak, hanem a medencét és annak környezetét csúszóssá teheti, minden esetben várjuk meg, míg a fényvédő krém beszívódik a bőrbe.

Nem csak a gyerekekre, hanem a medencére és az azt körülvevő dolgokra is gondosan oda kell figyelnünk. A vízre szeretnek bogarak, rovarok szállni, sokszor benne is ragadnak, ami azért lehet veszélyes, mert egy életéért küzdő darázs például bármikor megcsípheti a vízben játszó lurkókat. Mindig takarítsuk ki a vizet hálóval és fedjük le a medencét takaróval, ha nem használjuk már aznap.
A medencéhez tartozó vízforgatók árammal működnek, pancsolás közben ezeket mindig áramtalanítsuk, gondoskodjunk arról, hogy a kábeleket, csatlakozókat ne érje víz. A partra készített nasik, üdítők lehetőleg műanyag tálakban és poharakban várják a fogyasztókat, mivel az üveg termékek vizes kézben csúszósak, hamar törnek, ezzel éles szilánkokat hagyva mindenhol. A medencébe rakható játékokat ne zsúfoljuk túl, a nagy gyermeki játék közben könnyű rájuk lépni vagy esni.
Vannak szabályok, amiket érdemes betartani a balesetek elkerülésének érdekében, hogy mindenki élvezhesse a nyarat, a medencék adta játékot és a kikapcsolódást.
Hogyan lesz egy gyereknek egészséges az önbizalma?
Anyukaként nap mint nap szembesülök azzal, mennyire törékeny, mégis formálható dolog a gyerekek önbizalma. Nem születnek kész önértékeléssel – mi, szülők és a környezetük alakítjuk azt apró, sokszor észrevétlen pillanatokon keresztül.
Amikor éjjel ugat a köhögés
Háromgyerekes anyukaként azt hittem, már minden gyerekbetegséget láttam. Aztán emlékszem egyik éjszaka a középső fiam furcsa, ugató köhögésre ébredt. Az a jellegzetes hang azonnal megijesztett. Akkor találkoztam először a kruppal – és azóta sajnos nem egyszer.
Mit tehet a család, ha túlságosan érzékeny a gyerek?
Sok szülő tapasztalja, hogy gyermeke az átlagnál érzékenyebben reagál a világ történéseire. Egy hangos szó, egy kritika vagy akár egy apró kudarc is mély nyomot hagy benne. Fontos megérteni, hogy az érzékenység önmagában nem probléma, hanem egy veleszületett temperamentumjegy, amely megfelelő támogatással erősséggé is válhat.
Miért fontos a gyerekeknek az ebéd utáni alvás?
Három gyerek mellett az ember gyorsan megtanulja, hogy vannak dolgok, amik nem egyszerűen „hasznosak”, hanem konkrétan a túlélés zálogai. Nálunk az ebéd utáni alvás pontosan ilyen. Persze, mielőtt anyuka lettem, én is azok közé tartoztam, akik azt gondolták: ha egy gyerek nem akar aludni, hát nem alszik. A valóság viszont egészen mást mutatott.
Amikor az olvasás már nem élmény – A szövegértés válsága a mai fiatalok körében
Az utóbbi években egyre több pedagógus, szülő és szakember hívja fel a figyelmet arra a jelenségre, hogy a mai gyerekek jelentős része még rövid híreket, egyszerűbb írásokat sem képes megfelelően értelmezni.