Öregfiúk az utolsó tétmeccsen
- Dátum: 2023.10.05., 05:56
- Szabó Máté
- akció, amerikai, film, keménykedés, kritika, nosztalgia, popcorn
A Feláldozhatók első része annak idején hatalmas lendülettel robbant be a köztudatba. Sylvester Stallone – aki nemcsak a forgatókönyvet írta társíróként, hanem a rendezői székbe is beült – egy rettenetesen erős tisztelgést rakott össze a 80-as évekbeli akció mozik előtt, és jól ragadta meg a film, akkori lényegét. A most megjelent Feláldozhatók 4. része lényegében a széria lezárása, ha nem is örökre, de jó időre. Az idősödő sztárok pedig most is fáradhatatlanul “bombázzák” a rosszfiúkat, de a széria viszont mégis megkopott.
Felszínes és egyszerű történet

A feláldozhatók 4. része egy akciófilmekre jellemző “mély” történetre épít, miszerint egy csapatnyi rosszfiúnál atomtöltetek vannak, amivel nagy meglepetésre rossz dolgokat akarnak elkövetni más emberek ellen. Emiatt össze kell hívni a Feláldozhatók csapatát, Barney Ross (Sylvester Stallone) vezetésével, akik fáradhatatlan erővel vetik bele magukat a gonoszok megállításába. Ráadásul nagy meglepetésre az ügy személyes is, ugyanis az egész akciót egy rejtélyes terrorista vezeti, aki korábban Barney több csapattársát is megölte. A film végén van egy elég nagy csavar, viszont ha logikusan nézzük a dolgokat, akkor ez sem lesz annyira meglepő.
Inkább vígjáték, mint tipikus akciófilm
Rengeteg humor van a filmben, a fájós hátú Sylvester Stallone, aki helyett Jason Statham veti bele magát az akcióba, vagy éppen Dolph Lundgren, a mesterlövész, aki azon viccelődik, hogy szemüveg nélkül nem lát. Megmosolyogtató rövid humoros jelenetekkel van tele a film, viszont az igazi probléma, hogy ezt már a jelenlegi akciófilmezés meghaladta. Az olyan fiatalabb amerikai sztárok, mint 50 Cent vagy Megan Fox pedig már egy teljesen más világot képviselnek. A két harcművész Tony Jaa és Iko Uwais pedig megmutatják a harctudásukat, viszont a film történetéhez ez sem ad hozzá rengeteget.

A karakterek összességében szerethetőek, de valahogy annyira zavaros a közöttük lévő viszony, hogy ez sem annyira tökéletes. Jason Statham akarva-akaratlanul a film középpontjába kerül, és az ő karaktere az, aki kimenti a társaságot a slamasztikából, akár többször is. Közben persze eljátssza a “macho”, és a kemény, de érzelmes akcióhőst. A fiatalabb karakterek nem kapnak elég időt, és sokszor csak futtában látunk egy-egy jelenetet, hogy pontosan mi is történik. Nem beszélve arról, – és lehet ez csak nekem tűnt ennyire fel – de a magyar szinkronban a hőseink olyan durvaságokat, bántásokat vágnak egymás fejéhez, hogy az már inkább bántalmazó, és sértő, mintsem vicces lenne, vagy éppen a karakter maszkulinitását fejezné ki.
Átlagos képi világ
A történet mellett a film másik problémája, hogy a Feláldozhatók 4. CGI jelenetei sem kimagaslóak. Be kell látni, hogy a modern akciófilmek cselekménye nem csak arról szól, hogy képileg jól vannak a jelenetek összerakva, mert azért a film ebben erős. Viszont a különböző harcjelenetek eléggé kiszámíthatóak, a koreográfia lényegében az, hogy a rosszfiúk felállnak egy helyszínre, ahol egy helyben állva látványosan lövöldöznek. Például a Tyler Rake 2. részével szemben nincs igazi mozgás a jelenetekben, ha “keményebb” akciófilmes jeleneteket akarnak csinálni, akkor a karaktereket közelről kellene venni, a jeleneteket annyira realisztikusra csinálni fegyverkezelés szempontjából amennyire csak lehet. Ezzel párhuzamosan a verekedésekben sincs igazi kemény koreográfia, emiatt inkább a 80-as 90-es évekre jellemző “pofozkodásnak” hatnak a dolgok. Valamint jól mutatja a veterán generáció előtti tiszteletadást, hogy az igazi kemény verekedéseket a fiatalabb Tony Jaa-nek adták a filmben.

Lehet, hogy ezzel nem mindenki ért egyet, viszont nekem tetszett, hogy a film gyakorlatilag négy helyszínen játszódik: egy kocsmában, egy konténerhajón, egy lakásban, és egy gyártelepen. Bunyó és akció pedig mind a négy helyen van, és ez nagyon jól áll a filmnek, hogy nincs sok kis jelenet, helyette egybefüggő helyszíneket kapunk, amit azért többségében kitöltenek történettel. Viszont a filmben szereplő hajós jelenetnél már érződött, hogy nagyon elcsépeltek a dolgok.
A Feláldozhatók 4. része furcsa hasonlattal élve olyan, mint egy végzős diák, aki nem tanulta meg a tananyagot, de legalább kitartóan küzd a jobb jegyért, és abban bízik, hogy mivel már “öreg róka” emiatt a tanárok átengedik. Az előző részekhez képest is a Feláldozhatók 4. része nagyon egyszerű történettel van megáldva. A képi világ persze látványos, és csak úgy szórják egymásra az áldást a szereplőink, viszont a különböző harcjelenetek a régi idők filmjeit tükrözik. Sem történetben, sem képi megvalósításban nem hoz igazi újdonságot a film az elődeihez képest.
Összességében ha követtük a szériát, és szeretnénk egy 80-as, 90-es évekre hajazó akció-vígjátékot megnézni, valamint ha szeretjük a filmben szereplő főszereplőket, akkor megéri a mozijegy árát a film, de a mostani akciófilmek, legyen az a Tyler Rake 2., a sokszor szereplő John Wick széria, a Top Gun: Maverick sokkal-sokkal több mindenről szólnak, és a semleges néző számára valószínűleg, hogy jobban is tetszenek. Valamint a film egyértelműen Barney Ross karakterének búcsúja, amit azért jól zár le a történet.
A New York-i utca királya is képes felnőni!
Adott volt Martin Reisman, a New York-i utcák egykori feltörekvő, de fogadható utcasportjának, a pingpongnak koronázatlan királya, akinek 50-60-as évekbeli mozgalmas élete, és persze annak emlékirata ordított a megfilmesítésért. Ennek részben fikciós feldolgozása lett a Marty Supreme, ami berobbant a köztudatba. Remek kameramozgás, hihetetlenül hiteles díszletek, dübörgő 80-as évekbeli zene, a vásznon tomboló Timothée Chalamet (Dűne filmek, Wonka) jellemzi. Remek fekete komédia, vagy csak egy fanyar humorú, naturalista tesztoszteronbomba? Purgatóriumtörténet vagy az amerikai kapitalista álom asztalitenisz sportfilm fátyolban való metaforikus felnövés meséje? A trailer mindent is ígért.
Haverok,buli,like! De hogyan tovább?
Amikor híre ment, hogy a Vígszínházban Ifj.Vidnyánszky Attila rendez saját és Németh Nikolett szövegkönyvével, részben társulati improvizációkkal felturbózott átiratot Büchner Leonce és Léna című műve nyomán, a mai érettségi előtti túlpörgött generáció helykereséséről, sokan felhördültek. A címe stílszerűen @LL3t4rgIA, azaz Letargia lett. Annak jártam utána pár napja, hogy a szeptember vége óta teltházakkal futó darab, valóban annyira polgárpukkasztó, mint a cikkek róla és nyíltan provokál, vagy csak groteszkül vicces?
Amikor a nézői elvárások felfalják a történetet
A Stranger Things az év kezdetével véget ért. Hangosan és túlbiztosítva zárult le a sorozat, egy grandiózus, illetve komplex utolsó epizóddal. Pár hét eltelte után kijelenthető, hogy a finálé megosztotta a nézőket, annak ellenére, hogy szinte minden szereplő pozitív kimenetelű és következetes lezárást kapott.
A gonosz bennünk él?
A Budapesten forgatott új Russell Crowe film a nürnbergi perről sok premiercsúszás után végre beért a honi mozikba is. A színészek elitek: Michael Shannon (A víz érintése) a főügyész, Rami Malek (Bohém rapszódia) a pszichológus, aki a jócskán meghízott kedvelt új-zélandi -ausztrál fenegyerekünk által alakított Göringet, illetve sorstársait analizálja a híres per alatt. Erős és roppant érzékeny témát érint, amely reméltük, hogy oktatófilmnek csakúgy, mint történelmi filmnek is megállja majd a helyét. Lássuk összejön-e a várva várt Oscar-eső.
Pandora még mindig egyedi, a tartalom viszont ismerős
James Cameron három évvel A víz útja után újra bizonyítani akarja, hogy az Avatar-széria még mindig képes megrengetni a mozitermeket. A Tűz és hamu minden eddiginél nagyobb, zajosabb és sötétebb fejezetként vonul be a filmtörténelembe. A kérdés inkább az, hogy az epikus megvalósítás mögött maradt-e még valódi újdonság.