Menü

Szeánsz Velencében – Filmkritika

Kenneth Branagh Poirot-filmjei már egyértelműen befutottak a filmes köztudatba. Az ikonikus bajusz, és a korábbi részek sztárgárdája megalapozta az előző részek sikerét. A Szeánsz Velencében-nel az “új-Poirot” filmek már egy trilógiává bővültek, és az új rész bizony sok szempontból jobban sikerült, mint elődei. A végeredmény pedig egyértelműen megérdemli az elismeréseket.

Egy átlagos Poirot-történet

A történet röviden, hogy a II. világháborút követően Poirot (Kenneth Branagh) visszavonultan él Velencében, ahol testőre távol tartja tőle a kéretlen rajongókat és megbízókat. Nagy meglepetésre hősünk a továbbiakban egyetlen új ügyet sem szeretne vállalni és ehhez következetesen tartja, vagyis inkább csak tartaná magát, mivel megjelenik nála egy régi ismerős, – az egykoron sikeres írónő –, Ariadne Oliver (Tina Fey), egy titkos szeánszra invitálja őt. A cselekmény Halloween idején játszódik egy kissé lepusztult palotában, ahol az árva gyerekek megvendégelését követően kerül sor a szellemidézésre, melynek sztárja a hírhedt médium, Mrs. Reynolds (Michelle Yeoh). A titkos összejövetel okát az adja, hogy a tulajdonos Rowena Drake (Kelly Reilly) lánya levetette magát az erkélyről, számos megválaszolatlan kérdést hagyva maga után. A szeánsz pedig arra szolgálna, hogy kiderítsék az “igazságot”. Majd nagy meglepetésre igazság helyett egy újabb áldozat lesz, emiatt pedig Poirot nyomozni kényszerül a maga jellegzetes stílusában.

Sztárparádé nélküli karakterek

Színészek tekintetében nincs sztárparádé, viszont ez egyáltalán nem érződik meg a színészi játékon. A kastélyban jelenlévők között ott van – a már említetteken túl – a palotában élő mentális betegségekben szenvedő orvos és annak fia, a házvezetőnő, a médium két segédje, Poirot testőre, valamint a halott lány szerelme is. Kissé klisésnek hat, viszont, hogy a szeánsz minden szempontból eseménydús legyen, a palotán átok ül, ugyanis egykoron árvaháznak adott otthont, de annak lakóit magukra hagyták, akik haláluk után visszajárnak kísérteni. A karakterek közötti viszony nem is feltétlenül annyira lényeges, de mint mindig most is mindenkinek van valamilyen indítéka, amely a gyilkosságokhoz köti. Nem beszélve arról, – kisebb spoilerként elárulhatom – hogy Poirot testőre sem az, akinek mutatja magát, így több rejtély is kialakul a filmben.

A Szeánsz Velencében változtatott a korábbi részek stílusán, kicsit horrorisztikusabb, de inkább a borongós a jó szó, a történet sokkal inkább egy detektív sztori lesz, és a krimi helyett rengeteg ijesztgetés is van. Az elődök szintjét izgalomban, történetben simán eléri, sőt meg is haladja a film.

Horrorisztikus váltás

Az előző két Branagh-féle adaptáció a legnépszerűbb Agatha Christie regényeket dolgozta fel. Ez a reklámnak jót tett, de sem a sztori, sem a stílus nem tartalmazott sok új frissességet vagy autentikusságot, azon túl, hogy természetesen kellett bele némi szexualitás. Az idei film már ebből a szempontból előnnyel indult, ugyanis az alapanyagot kevesebben ismerik, illetve tisztán látszott, hogy az irány sokkal inkább a misztikum felé fordul. Hangulatában ez a film egyértelműen jobb lett az elődeinél, a kísérteties, borongós Velence nagyon jó hangulatot ad a filmnek, és egyfajta thriller műfajjal “kísérleteztek”. A kamerabeállítások valamiféle különös szorongást adnak a nézőnek, valahogy nem érezzük az igazi izgalmat, de közben mégis kiszámíthatatlan marad a történet. A szetting, a horrorisztikusabb felütés, illetve a hangulat hatásosak tudnak lenni, és végre kap az összkép egy kicsit egyedibb stílust, valamint a feszültség szinte az egész filmben jelen van.

A Szeánsz Velencében egy (újabb) jól sikerült Poirot-film lett, nincs és nem is kell a korábbiakhoz hasonló sztárparádé, ugyanis a történet, és a horrorisztikus környezet teljesen jó alapot ad a filmnek. A történet persze olyan, mint minden Poirot-filmben, de ennek már pont ez a védjegye. A karakterek közül mindenki gyanús, de utána mindig lesz valaki akit lelepleznek a film végén, és kiderülnek az indítékok. Az új rész egy izgalmas vállalkozás, és stílusában is teljesen más, mint az elődei. Emellett más megvilágításba helyezi a főhőst, és magát a sztorit is egyedi módon meséli el, ha tehetjük, akkor a széria részeként mindenképp megéri megnézni.

A sport és a szerelem hálójában

Kevés komoly témájú romantikus film lát napvilágot manapság, és még ritkábbak a minőségi darabok, a néhány napja megjelent Challengers azonban minőségi romantikus alkotás, és sportfilmnek is bőven megállja a helyét. Romantikus dráma ez, de közben csak nyomokban tartalmaz szerelmet, és messze nem csak egy nőért versengő két férfiról szól. Helyette komoly emberi érzelmekről, drámáról, és a sport mögöttes mozgatórugóiról is beszél.

Eszelős utcai harcosok

A 2024-es Országúti diszkó az 1989-es Patrick Swayze-féle akciófilm remake-je, motívumában eltér elődjétől, de mégis hű marad a régi időkhöz. A 80-as évek filmjeinek megvan a sajátos, korra jellemző atmoszférájuk. Ez alól az akkori alkotás sem volt kivétel, mely főként a kocsmai verekedései és Patrick Swayze karizmája miatt vált ikonikussá. Nos, a mostani 2024-es Doug Liman újrafeldolgozás nem egy mély érzelmeket megmozgató alkotás, de az összképet tekintve egy nagyon jó akció-vígjáték.

Agatha Christie - Az Alibi

Az angol címmel megjelent Ordeal By Innocence Agatha Christie azonos című regényének legújabb minisorozatos feldolgozása. Az alkotás magyarul Az Alibi címet kapta, és alapvető témája az ártatlanság pszichológiája, valamint az ehhez való emberi viszony. Mindezt pedig már egy sokszor látott gazdag brit családon keresztül mutatja be a sorozat, jó néhány helyen modernizálva a történetet.

Eposzi bolygó foglalás – Dűne: Második rész

A Dűne: Második része máris az idei mozifilmek egyik legnagyobb, és legkomplexebb alkotása lett. Denis Villeneuve kultfilmet és eposzi nagyságú alkotást készített óriási uralkodó házakkal, galaktikus császárral, és egy kisebb sztárparádéval is. Frank Herbert regényéből nem könnyű jó sztorit csinálni, viszont a Dűne 2 olyan összetett nagyjátékfilm lett valamivel több, mint 2,5 órában amit mindenképp látni kell.

Reggae idők mozija

A nagyon várt Bob Marley: One Love -t azaz Jamaica és a reggae egyik kiemelt alakjának amerikai életrajzi filmjét nagyon bepromózták. A zene remek, a színész jól adja a főhőst, még ha kicsit jóképűbb is a kelleténél. A forgatásban bevonták a családot is. Remekmű született, vagy csak egy újabb zenei film a rajongóknak sablon elemekből és rengeteg klisével? Utánajártunk.