Szeánsz Velencében – Filmkritika
Kenneth Branagh Poirot-filmjei már egyértelműen befutottak a filmes köztudatba. Az ikonikus bajusz, és a korábbi részek sztárgárdája megalapozta az előző részek sikerét. A Szeánsz Velencében-nel az “új-Poirot” filmek már egy trilógiává bővültek, és az új rész bizony sok szempontból jobban sikerült, mint elődei. A végeredmény pedig egyértelműen megérdemli az elismeréseket.
Egy átlagos Poirot-történet
A történet röviden, hogy a II. világháborút követően Poirot (Kenneth Branagh) visszavonultan él Velencében, ahol testőre távol tartja tőle a kéretlen rajongókat és megbízókat. Nagy meglepetésre hősünk a továbbiakban egyetlen új ügyet sem szeretne vállalni és ehhez következetesen tartja, vagyis inkább csak tartaná magát, mivel megjelenik nála egy régi ismerős, – az egykoron sikeres írónő –, Ariadne Oliver (Tina Fey), egy titkos szeánszra invitálja őt. A cselekmény Halloween idején játszódik egy kissé lepusztult palotában, ahol az árva gyerekek megvendégelését követően kerül sor a szellemidézésre, melynek sztárja a hírhedt médium, Mrs. Reynolds (Michelle Yeoh). A titkos összejövetel okát az adja, hogy a tulajdonos Rowena Drake (Kelly Reilly) lánya levetette magát az erkélyről, számos megválaszolatlan kérdést hagyva maga után. A szeánsz pedig arra szolgálna, hogy kiderítsék az “igazságot”. Majd nagy meglepetésre igazság helyett egy újabb áldozat lesz, emiatt pedig Poirot nyomozni kényszerül a maga jellegzetes stílusában.
Sztárparádé nélküli karakterek
Színészek tekintetében nincs sztárparádé, viszont ez egyáltalán nem érződik meg a színészi játékon. A kastélyban jelenlévők között ott van – a már említetteken túl – a palotában élő mentális betegségekben szenvedő orvos és annak fia, a házvezetőnő, a médium két segédje, Poirot testőre, valamint a halott lány szerelme is. Kissé klisésnek hat, viszont, hogy a szeánsz minden szempontból eseménydús legyen, a palotán átok ül, ugyanis egykoron árvaháznak adott otthont, de annak lakóit magukra hagyták, akik haláluk után visszajárnak kísérteni. A karakterek közötti viszony nem is feltétlenül annyira lényeges, de mint mindig most is mindenkinek van valamilyen indítéka, amely a gyilkosságokhoz köti. Nem beszélve arról, – kisebb spoilerként elárulhatom – hogy Poirot testőre sem az, akinek mutatja magát, így több rejtély is kialakul a filmben.
A Szeánsz Velencében változtatott a korábbi részek stílusán, kicsit horrorisztikusabb, de inkább a borongós a jó szó, a történet sokkal inkább egy detektív sztori lesz, és a krimi helyett rengeteg ijesztgetés is van. Az elődök szintjét izgalomban, történetben simán eléri, sőt meg is haladja a film.
Horrorisztikus váltás
Az előző két Branagh-féle adaptáció a legnépszerűbb Agatha Christie regényeket dolgozta fel. Ez a reklámnak jót tett, de sem a sztori, sem a stílus nem tartalmazott sok új frissességet vagy autentikusságot, azon túl, hogy természetesen kellett bele némi szexualitás. Az idei film már ebből a szempontból előnnyel indult, ugyanis az alapanyagot kevesebben ismerik, illetve tisztán látszott, hogy az irány sokkal inkább a misztikum felé fordul. Hangulatában ez a film egyértelműen jobb lett az elődeinél, a kísérteties, borongós Velence nagyon jó hangulatot ad a filmnek, és egyfajta thriller műfajjal “kísérleteztek”. A kamerabeállítások valamiféle különös szorongást adnak a nézőnek, valahogy nem érezzük az igazi izgalmat, de közben mégis kiszámíthatatlan marad a történet. A szetting, a horrorisztikusabb felütés, illetve a hangulat hatásosak tudnak lenni, és végre kap az összkép egy kicsit egyedibb stílust, valamint a feszültség szinte az egész filmben jelen van.
A Szeánsz Velencében egy (újabb) jól sikerült Poirot-film lett, nincs és nem is kell a korábbiakhoz hasonló sztárparádé, ugyanis a történet, és a horrorisztikus környezet teljesen jó alapot ad a filmnek. A történet persze olyan, mint minden Poirot-filmben, de ennek már pont ez a védjegye. A karakterek közül mindenki gyanús, de utána mindig lesz valaki akit lelepleznek a film végén, és kiderülnek az indítékok. Az új rész egy izgalmas vállalkozás, és stílusában is teljesen más, mint az elődei. Emellett más megvilágításba helyezi a főhőst, és magát a sztorit is egyedi módon meséli el, ha tehetjük, akkor a széria részeként mindenképp megéri megnézni.
Léteznek-e őszi könyvek?
Az őszi hónapok különösen alkalmasak arra, hogy kényelmesen elhelyezkedjünk egy meleg takaróval és belemerüljünk egy jó történetbe. Ez az évszak az elcsendesedés, az elmélkedés és a befelé fordulás időszaka – mindez tökéletesen illik a könyvek világához –. Ha még nem találtad meg a tökéletes olvasmányt a következő hónapokra, akkor olvass tovább, mivel a cikkben pár igazán fordulatos vagy éppen érdekfeszítő regényt ismerhetünk meg.
The Walking Dead: Daryl Dixon 2. évad - Kifelé Franciaországból
Gyorsan értünk a The Walking Dead: Daryl Dixon 2. évadának végére, most is hat epizódot kaptunk, amin ráadásul két történetnek kellett osztoznia. Ugyanis egyszerre szólt ez az évad Daryl Dixonról, valamint Carol Peletierről, de őt inkább mindenki az első nevén ismeri. Érdekes évad a második, amely mindig több szálon futott és rengeteg karaktert vonultatott fel, a végére pedig valami teljesen más sült ki belőle, mint amit képzeltünk.
Kilenc gyűrű mindenek felett
A második évadra rengeteget fejlődött A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi. Keménykötésű, feszes szezon, amely egyértelműen Sauron életét meséli el, és már egészen más formában, mint amikor megírták a történetet. Az alkotó Peter Jackson nem a szolgai másolást választotta, helyette sok helyen változtatott a Tolkien által írt eredeti trilógiához képest. A hatalom gyűrűi második évadának könnyed narratívája van, könnyedén befogadható, értelmezhető és szinte minden pillanatát jó nézni.
Mocskos kis levelek - filmajánló
Ez a megtörtént eseményen nyugvó film készült nemrég „Mocskos kis levelek” címmel. A „Wicked Little Letters” egy vígjáték, melynek témaválasztása meglepően erős, és sokkal mélyebb, mint enyhén humoros története.
Ilyen ha egy filmes utálja művét, avagy Joker visszatért, de minek?
Pár évvel ezelőtt kiváló médiakampánnyal és a későbbi Oscar-díjas zenével tarkítva berobbant a mozikba a rendhagyó felépítésű antihős eposz, a Joker. A Scorsese-remekművekből (Taxisofőr, A komédia királya) merítkező film hatalmas sikere és díjesője prognosztizálta, hogy jön a megaköltségvetésű folytatása, szintén meglepő, jelen esetben musical formában. Lássuk, miért bukott azonban meg és alázta porig a koncepciót ez a régi, egykor agyondíjazott, tehetséges szereplőgárda, egy egyébként hiteles Lady Gagával kiegészült alkotói csapat.