Menü

A halott indián a jó indián?

Martin Scorsese 80 fele közelítve sem lassít. A filmes pályája két vezetőszínészével Robert De Niroval és Leonardo DiCaprioval karöltve elhozták nekünk minden idők legnagyobb műgonddal levezényelt könyvbestsellerből streamingre gyártott valós események ihlette filmjét, a Megfojtott virágokat. A sztori most már mindenkinek ismerős. A kérdés csak az, hogy az olajmágnás múlt század elejei Oklahoma-i indiánok megölésének túlnyújtott története van-e olyan jó, mint a várakozás, ami övezte ezt a 200 milliós projektet?

Miért az év filmje?

A filmzene és a mű felütése tanítani való. Oklahomában, a huszadi század elején, szó szerint a semmi közepén, egy vegetációra kárhoztatott indián oázisban hirtelen rengeteg olajat találnak, így kőgazdagok lesznek a helyiek. Ellepik az utakat az olajipari munkások, a sportkocsik és a drága ruhák. Remekül bemutatja a film, hogy mennyire nincs kultúrája ennek a természet közeli kis közösségnek a hirtelen jött jóllét feldolgozására. Látványosan szórják a pénzt és a kapzsi odatelepült fehérek ki is használják a tudatlanságukat és a végtelen naivitásukat.

A színészi játék terén el leszünk kényeztetve. DiCaprio, a nem túl iskolázott, de annál ambiciózusabb, indián családba beházasodó helyiként remekel, mint mindig, ha Scorsese mester vezényli. De Niro saját machinátori, antagonista játékát a kisujjából kirázza. Érik is neki egy újabb Oscar annyi mellőzött év után. Ami viszont az igazi meglepetés, az a főhős feleségét alakító Lily Gladstone, aki velőtrázóan hiteles. Mindent elhiszünk neki: a helykeresését a tradíciók és a kapitalista világ közt, a valós paranoiáját és a férje iránti szeretetét is. A díszletek, kosztümök, ahogy elvárható egy ilyen gigaköltségvetésű mozinál tökéletesek. A kissé didaktikus vége monológokat leszámítva a párbeszédek se könyvízűek. A valós események filmjeinek szerelmesei nem fognak csalódni ebben a mega indián film tablóban.

Miért kis csalódás?

Hiába a remek alapanyag, a rendezőzseni, ahogy az Ír esetében is, sajnos nagyon beleszeretett a történetbe és a tévés filmes környezet, lehetőségek oltárán feláldozta kissé saját alkotását. A mű hossza nem tévedés 3 és fél óra, ami főleg a túlzottan kibontott végkifejletnél már-már zavaró. A bírósági tárgyalás szinte idegen test a filmben. Emellett, ahogy a legutóbbi filmjénél, itt is nagy kérdés kell-e mindent elmagyarázni, ilyen szinten a szájunkba rágni. Miközben az indiánok szervezett legyilkolását követjük végig az olajvagyonért, valahogy nem tudjuk néha eldönteni, hogy mennyire szabad nekünk ebben részt vennünk lelkiekben. a kevesebb több lett volna.

A Megfojtott virágok egy túlnyújtott kis gyöngyszeme az évnek, amely túlságosan is ügyel a részletekre, így az összkép nem lesz klasszikus (pont úgy, mint anno az Aviatornál), ahol Robert De Niro végre újra Oscar gyanús (lásd legutóbb az Írnél) és ahol a történelmi filmek szerelmesei sem fognak csalódni. Soha rosszabb filmélményt, a tévés streaming közegben igazi telitalálat lesz, de a mozivásznon is megállja a helyét ez a régi vágású darab. Christopher Nolannal nagy meccs lesz majd az Oscarért Scorsesenek, de akármi lesz is, maradunk őszinte hívei mester. Jó egészséget kívánok Ez az olajgőzős indiántánc kiváló a hibái ellenére is. „Ez jó mulatság, férfi munka volt.”

A férfiak is tudnak magukon nevetni!

Az egykor Bafta (angolok Oscarja) és számos más európai filmdíjat bezsebelő, 1997-es Alul semmi brit-amerikai közismert vígjátékot is elérte a humoros emberdrámák evolúciója, színpadra álmodták. A magyarországi ősbemutatót elkövető Thália Színház még bőszen műsorra tűzi a hat sheffieldi munkanélküli pasi kálváriáját ahogy férfi sztriptízzel próbálnak egy kis pénzt szerezni és egyúttal visszaszerezni önbizalmukat. De vajon a remek alapanyag, a vicces jelenetek, Szabó Győzővel a címszerepben élvezhető-e a mai kor színpadán?

A tomboló csend anatómiája

Csehov Sirálya igazi klasszikus. Régóta finomra hangolja lelkünk az orosz vidék és az egyetemes hétköznapjaink dilemmáira. A roppant tehetséges grúz rendező, David Doiasvili által levezényelt feldolgozása a Vígszínházban emberpróbáló, 16-os karikás, majd három és fél órája hatalmas energiákat mozgat meg, miközben tradicionálisabb vonalvezetőségűnek definiálja magát. Nézzük, mennyire sikerült.

Igazából színdarab

A robotika és a mesterséges intelligencia emberi érzelmi kalandokba keverése hálás téma volt már a 90-es évek végén is. A brit Sir Alan Ayckbourn világsikerű színdarabjának tavaly téli, Pesti Színházbeli magyar bemutatója nem kerülte el a honi műértő színházszeretőket. Az Igazából komédiában egy robot színész pergő öntudatra ébredését követhetjük végig remek karakterekkel, kiváló helyzetkomikai és improvizációs csomagolásban. Igazi csemege, rengeteg ötletes ruhával és díszlettel. A szerelem vajon felülírja a kibervilág törvényeit is?

Brad Pitt és kutyája a túlélésért küzd Alaszka zord vidékén

Egy egykori katona és hűséges németjuhásza egy repülőgép-szerencsétlenség után Alaszka távoli vidékén reked. A civilizációtól elszigetelve, telefon és GPS nélkül kell megtalálniuk a kiutat, miközben a rideg környezet folyamatosan próbára teszi őket.

Big, Bigger...Digger

Alejandro G. Iñárritu (21 Gramm, Babel) egy epikus rendező, nem mellékesen ő volt az első Oscar-jelölt mexikói direktor. Filmjei nem szokványos füzérei az emberi sorsoknak, amelyek szép lassan egy egységes képpé válnak bennünk. Ezúttal egy megaköltségvetéssel és részben saját sztorijával egy maró fekete komédiát/szatírát vázol elénk, ami egyszerre tűnt az elmaszkírozott Tom Cruise-zal (Magnólia, Mission Impossible) az év mozgóképes eseményének, komoly Musk- és Trump-paródiának, valamint a történelem legmeghökkentőbb sci-fijének(?). Lássuk a részleteket.