Egy maximalista élete – egy anyai „blogbejegyzés” az újévre
- Dátum: 2024.01.05., 20:18
- Erdős Dorka
- képek:pexels.com
- anyaság, döntésképtelenség, fáradtság, halogatás, maximalizmus, megfelelési kényszer, munka
Azt a világot éljük, hogy ha valamiben nem vagy a legjobb, akkor lehet, hogy mást keresnek a helyedre. Legyen ez magánélet vagy munkaviszony, pedig a maximalizmus nem vezet egészséges élethez.
A 2023-as évet azzal zártam magamban, hogy megpróbálok változtatni bizonyos területeken az életemben. Nem szokásom fogadalmakat tenni, hanem inkább próbálok szembenézni önmagammal és jobban csinálni, tanulni a hibákból. Háromgyerekes, harmincan éveinek közepén járó anyuka vagyok. Dolgozom, háztartást vezetek, gyereket nevelek, koordinálom az életüket és párkapcsolatban élek. Próbálok figyelmet fordítani az egészségünkre, a családtagjainkra és a barátainkra is. Aki nincs ebben a csodálatos ördögi körben, nem is tudja, hogy miért nevezem ördögi körnek.

Ha elolvassuk az előző sorokat, olyan természetesnek tűnik, hogy az élet így működik, de az nem biztos, hogy meghalljuk a sorok olvastán, hogy én bizony próbálok mindenhol maximálisan helytállni. Pedig így van. Mindenhol, mindenkinek próbálok megfelelni, a legjobbat nyújtani, megyek a klisékbe és ki merem jelenteni, hogy próbálok nagyon jó anya, szerető fél és barát lenni, mindezt egy legjobb munkabéli alkalmazottként. Én nem tudok valamit félig csinálni vagy teljes mellbedobással vagy sehogy. Rengetegszer elbuktam, nem csak, mint anya, mint gyerek a szüleim felé vagy volt feleség, hanem mint ember. Csak úgy, ember, pedig én a legjobbat akartam.
A legjobbat, másoknak. Itt a kulcsszó: másoknak. Megfelelni akartam mások igényeinek, amik persze egyre nagyobbak voltak az irányomba. Jött a megfelelési kényszer, ami párosult azzal, hogy alapvetően egy lázadó típus vagyok, mert engem aztán senki ne merje beskatulyázni, de talán nem is lehetne. A megfelelési kényszerből jött az, hogy alárendeltem magam mások elképzelésinek és kizártam azokat, akik pedig nekem akartak segíteni. Kialakítottam egy napi rutint, fájt, ha attól el kellett térnem, mert nekem ez biztonságot adott, de persze ezt valaki mindig felrúgta valahogy, amiből az következett, hogy bizonyos dolgokat elkezdtem halogatni, hogy a többi dolog beslisszanjon a napomba.

Teherré vált a halogatott dolgok tudata, mert tudtam, hogy azt sem vagyok képes csak úgy összecsapva megcsinálni, mert a jó munkához idő kell. Szigorúan álltam önmagamhoz, hiszen mindig is elvárás volt a környezetemtől, hogy a lehető legjobbat nyújtsam és elkezdtem ugyanezt elvárni a környezetemben élőktől is. Ha valamikor rossz döntést hoztam, utána hónapokig emésztettem magam, hogy miért vagyok én ennyire bolond, ebből pedig jött, hogy a következő döntést képtelen voltam egyedül meghozni. Ezzel el is érte oda, hogy nagyjából mindent összefoglaltam egy maximalista ember életéből, amivel negatív hatást érhet el a testi- és lelki egészségére nézve. Na, és itt a kör újra és újra elkezdődött. Halogattam a dolgaimat, hogy minden mást maximálisan meg tudjak csinálni és nem tudtam kilépni belőle. Eddig.
Én most elhatároztam, hogy megkeresem önmagam, valahol annak a kupacnak alján, ami az anyaságból, a mosásból, a suliba és oviba rohangálásból, a munkahelyi papírhegyekből, a mindenkinek mindenhova elszaladok és megoldomból épült fel szép lassan a fejemre. Nem, ez nem jelenti azt, hogy nem leszek ezentúl anya, barát vagy jó munkaerő. Azt jelenti, hogy néha elő fogom venni a könyvem és beleolvasok, jókat beszélgetek egy-egy kávé mellett és nem veszem fel a telefont annak, aki csak azért keres, hogy a lelki szeretetbögrémet kiloccsintsa, de megtölteni azt már nem akarja.

Meghúzok egy határt a magam és a szeretteim érdekében, hogy ne fogyjak el, ne őröljön fel az eddigi életem. A házimunka meg fog várni, a barátaim pedig csak akkor barátok, ha bármikor ott vagyunk egymásnak és nem pedig állandóan, mert a kettő között igen is nagy a különbség és ezt ők tökéletesen érteni fogják. Anyaként minden pillanatban ott leszek, de nem fogom a gyerekeim életét helyettük élni, hiszen a saját lábukon kell állniuk. Felnőtt leszek, felnővök oda, hogy az én életem az enyém és nem másoké.
Hogy ez mennyire fog működni, még nem tudom, de ezt is pontosan azzal a megfeszített munkával akarom majd elérni, mint eddig minden mást. Ezután is anya leszek, nő leszek, háziasszony leszek, barát leszek, jó munkaerő leszek, mindegyikben a lehető legjobb, de bekerül a sorba az is, hogy én, én is leszek végre.
A harag – amit érdemes elmondani a gyerekeknek erről
A harag egy természetes reakció már kisgyermekkorban is, érdemes a gyerekeket ezzel kapcsolatban terelgetni, hogy jól tudják kezelni a dühüket.
Elektromos rollerek veszélyei – amikor a játékból pillanatok alatt baleset lesz
Az elektromos rollerek az elmúlt években villámgyorsan elterjedtek Magyarországon is. A könnyű használat, a gyors közlekedés és a „menő” külső miatt egyre több gyerek és fiatal szeretne ilyen járművet. Sokan azonban elfelejtik, hogy az elektromos roller nem játék, hanem egy komoly közlekedési eszköz.
Amikor a babakocsiban már nem csörgő lóg, hanem tablet
Háromgyerekes anyukaként azt hittem, már semmin nem tudok igazán meglepődni a gyereknevelés világában. Láttam már mindent: zenélő bili, applikációval vezérelt cumisüveg-melegítő, okosbébiőr, ami még a baba légzését is elemzi. De amikor a minap megláttam egy babakocsira szerelhető tablettartót, egy pillanatra tényleg megálltam a bolt közepén.
Hogyan kezeljük a tehetetlenséget krízishelyzetekben?
Egy közeli hozzátartozónk szenvedése gyakran erősebb érzelmi reakciókat vált ki, mint amire előzetesen számítunk. Betegség, gyász vagy elhúzódó élethelyzeti válság idején a támogató személy is komoly lelki terheléssel találkozik. Ilyenkor mindkét oldalon megjelenik a tehetetlenség érzése. Hogyan lehet ezt az állapotot kezelni, és miként maradhatunk együttérzőek úgy, hogy közben saját egyensúlyunkat is megőrizzük?
Hogyan segíthet az optimista gondolkodás a hosszabb és egészségesebb élethez
Sokan úgy vélik, hogy az optimizmus velünk született tulajdonság: van, aki mindig pozitívan látja a dolgokat, míg mások hajlamosak a pesszimizmusra. A pszichológiai kutatások azonban azt mutatják, hogy az optimista hozzáállás nem csupán genetikai adottság kérdése.