Agatha Christie - Az Alibi
- Dátum: 2024.03.28., 03:23
- Szabó Máté
- család, gyilkosság, kritika, sorozat, thriller
Az angol címmel megjelent Ordeal By Innocence Agatha Christie azonos című regényének legújabb minisorozatos feldolgozása. Az alkotás magyarul Az Alibi címet kapta, és alapvető témája az ártatlanság pszichológiája, valamint az ehhez való emberi viszony. Mindezt pedig már egy sokszor látott gazdag brit családon keresztül mutatja be a sorozat, jó néhány helyen modernizálva a történetet.
Miről szól?

Az Argyll család mindentől távol, egy hatalmas házban él öt adoptált gyerekkel, az anya, Rachel irányítása alatt. Látszólag minden adott a “nagy boldog család” feelinghez, valami mégis félresiklik. A családanyát 1954 karácsonyán meggyilkolják, a gyilkossággal pedig az egyik fiút (a család fekete bárányát) gyanúsítják. A “zűrös gyerek” Jack hiába hangoztatja ártatlanságát, senki sem hisz neki, de mivel még a tárgyalás előtt meghal a börtönben (zavaros körülmények között), a bűnössége hivatalosan sosem kerül megállapításra. Az életben maradtak ezután megpróbálják feldolgozni a történeteket.
Másfél év elteltével a gyerekek és a házvezetőnő épp az idős apa, Leo, új esküvőjére készülnek, amikor betoppan egy hívatlan vendég, Dr. Calgary – a tanú – aki a gyilkosság estéjére alibit tud biztosítani a fiúnak. A családfő ugyan nem hisz neki, de azért Dr. Calgary-nek mégis sikerül elhinteni a kételyt a családtagok között. Igazat mond-e a hirtelen felbukkant idegen, miután annyi sarlatán zaklatta már a családot? Ha Jack-nek biztos alibije volt, akkor ki a valódi gyilkos? Hogyan tudott ennyi ideig együtt élni a bűnével? És hogyan tud a család megbirkózni a gondolattal, hogy talán még mindig közöttük él az elkövető?
Valóban ártatlan?
A sorozat az ártatlanság/bűnösség pszichológiáját veszi górcső alá. A családtagok visszaemlékezéseiből lassan kibontakozik a dráma. Kiderül, hogy szinte mindenkinek lett volna indítéka megszabadulni a rideg, zsarnoki „anyától”, nem nagy meglepetésre mindenkinek van valamilyen negatív érzése a másikkal szemben. A bizonytalanság, a gyanakvás, és az egymás elleni távolságtartás befészkeli magát a szereplők tudatába. A csendes felszín alatt megbúvó konfliktusok, féltékenység, gyűlölet, szeretetéhség, kapzsiság, eltitkolt szerelmek napvilágra kerülnek.
A sztori játszik az olyan gondolatokkal, hogy hogyan viszonyulunk az ártatlanságát hangoztató bűnöshöz. Akarjuk-e egyáltalán valamiféle örökké vett igazság kiderülését, valamint, hogy mitől lesz valaki bűnös az életben. Majd mihez kezdünk önmagunk igazságával? A karakterek közül senki sem egyértelműen jó vagy rossz, mindenkinek van ilyen és olyan oldala is, ami sokat árnyal az összképen. Persze vannak rossz, és kegyetlen karakterek, mint a tolószékes Philip, viszont a mögöttes motivációk, indítékok mindenhol érthetőek.

A szereplőgárdából Anthony Boyle, Christian Cooke, és Anna Chancellor lehet ismerős hasonló sorozatokból. Azonban annyira nem ismert nevek, különösen Magyarországon, viszont Az Alibiben történő alakításuk teljesen hiteles. Érdekesség, hogy a sarkkutatót alakító Luke Treadway karaktere Dr. Calgary sokat változik, számomra furcsa volt, hogy a sápadt, hófehér karakterből a végére inkább egy pánikbeteg, labilis karaktert kaptunk, viszont a sápadtság teljesen elveszett, úgymond a karakter néhány nap alatt elég gyors külső változásokon ment keresztül.
Nyomasztó atmoszféra
A minisorozat atmoszférája borzongatóan jó. Remekül visszahozza az 50-es évek hangulatát, és a feszültség is szinte tapintható minden jelenetben. A korábbi filmek/sorozatok inkább a krimi jelleget domborították ki a regényekből, addig ez az újabb vonulat már a drámát, a szereplők belső motivációit, jellemét helyezi előtérbe. A baljóslatú hangulatot, lassított és közeli felvételekkel, valamint a szereplők elszigetelt bemutatásával teremtik meg. Egyes jeleneteket pedig újra és újra lejátszanak, csak éppen mindig valaki más szemszögéből látjuk az eseményeket. Nézőként átéljük ugyanazon történéseket többször is, csak mindig más-más karakterek szemszögéből A környezet és a fényképezés lenyűgözően szép. A forgatási helyszínt egy 18. században épült skót kastély biztosította, amely remek hátteret a képi világhoz.
A sorozat a végére a gyilkosságokat (mert több is történik) nem egy konkrét szereplőn keresztül fedi fel, hanem amolyan közös munka lesz belőle. Mondhatni, hogy mindenkinek szerepe van abban, hogy a történet úgy végződött, ahogy azt az alkotás bemutatja. A lezárását nem részletezném, de zseniális, és ötletes az ahogyan lezárul a történet. Habár annyit hozzátennék, hogy elég sokkoló lehet.

Összességében az Agatha Christie - Az alibi című alkotás egy borzasztóan korhű és jól összerakott sorozat (már megint) egy gazdag brit család intrikus világáról. A mögöttes mondanivaló pedig egyértelműen a bűnösség kérdése, hogyan viszonyulunk ahhoz, aki hibázik. A hibák tömkelege vezet bűncselekményekhez is? Adódik a kérdés, hogy miért jó kideríteni az igazságot, vagy, hogy éppen mindenki csak távolról tűnik segítőkésznek. Remek gondolatokat vet fel a sztori, a képi világ és az alakítások is hitelesek, a lezárás pedig különösen jó, csak ajánlani tudom.
Három generáció, egy közös újrakezdés
Három nő, egy család, három teljesen különböző világ. Mégis ugyanazzal a dilemmával néznek szembe: hogyan lehet tiszta lapot nyitni ott, ahol már minden fejezet lezártnak tűnik? A Szenvedélyes nők a közönség igényeire épít, miközben ügyesen érzékeli, hogy milyen konfliktusok és érzelmi helyzetek érdeklik a nézőket.
A Hét Királyság lovagja
Van az a pillanat, amikor egy filmes univerzum rájön, hogy nem kell mindig világégés ahhoz, hogy érdekes legyen. A Hét Királyság lovagja pontosan ezt csinálja – visszavesz a sárkányokból, a grandiózus hadjáratokból és inkább két vándor alakjára fókuszál. Kisebb lépték, alacsonyabb tét, de ettől még ugyanúgy Westeros.
A New York-i utca királya is képes felnőni!
Adott volt Martin Reisman, a New York-i utcák egykori feltörekvő, de fogadható utcasportjának, a pingpongnak koronázatlan királya, akinek 50-60-as évekbeli mozgalmas élete, és persze annak emlékirata ordított a megfilmesítésért. Ennek részben fikciós feldolgozása lett a Marty Supreme, ami berobbant a köztudatba. Remek kameramozgás, hihetetlenül hiteles díszletek, dübörgő 80-as évekbeli zene, a vásznon tomboló Timothée Chalamet (Dűne filmek, Wonka) jellemzi. Remek fekete komédia, vagy csak egy fanyar humorú, naturalista tesztoszteronbomba? Purgatóriumtörténet vagy az amerikai kapitalista álom asztalitenisz sportfilm fátyolban való metaforikus felnövés meséje? A trailer mindent is ígért.
Haverok,buli,like! De hogyan tovább?
Amikor híre ment, hogy a Vígszínházban Ifj.Vidnyánszky Attila rendez saját és Németh Nikolett szövegkönyvével, részben társulati improvizációkkal felturbózott átiratot Büchner Leonce és Léna című műve nyomán, a mai érettségi előtti túlpörgött generáció helykereséséről, sokan felhördültek. A címe stílszerűen @LL3t4rgIA, azaz Letargia lett. Annak jártam utána pár napja, hogy a szeptember vége óta teltházakkal futó darab, valóban annyira polgárpukkasztó, mint a cikkek róla és nyíltan provokál, vagy csak groteszkül vicces?
Amikor a nézői elvárások felfalják a történetet
A Stranger Things az év kezdetével véget ért. Hangosan és túlbiztosítva zárult le a sorozat, egy grandiózus, illetve komplex utolsó epizóddal. Pár hét eltelte után kijelenthető, hogy a finálé megosztotta a nézőket, annak ellenére, hogy szinte minden szereplő pozitív kimenetelű és következetes lezárást kapott.