Menü

Szórakoztató agymenés Pandorán

Nem túlzás azt állítani, hogy a videójáték-adaptációk a fénykorukat élik. A stúdiók kreatívan, aprólékos módszerekkel nyúlnak az alapanyaghoz, ahogy azt tették nemrég a Fallout sorozattal, vagy éppen a Last of Us-sal. A nemrégiben megjelenő Borderlands ezzel szemben hányattatott sorsú produkció volt, pótforgatások, gyenge marketing, és viszonylag nagy nevek jellemezték az egész alkotást, így már legelőször is egy egyszerűbb vígjátékban reménykedhettünk.

Miről szól?

Lilith (Cate Blanchett) sokat megélt fejvadász és legújabb munkája hazaszólítja a Pandora bolygóra. Hősünk utálja a helyet, de a busás jutalom reményében igyekszik megtalálni egy Tina (Ariana Greenblatt) nevű lányt, aki képletesen és szó szerint is kulcsként szolgálhat egy kincseket rejtő "kamra" feltárásában. A Mad Maxre hajazó, posztapokaliptikus, egyben sci-fi köntösbe bújtatott világban rengeteg potenciál rejlik, hála a karaktereknek, az infantilis, csípős humornak, valamint a gigászi fegyverarzenálnak A sztori más tészta, de a feltételek abszolút adottak egy szórakoztató mozihoz, ami részben teljesül is. A történet pedig mondjuk úgy, hogy abból áll, hogy mindenki meg akarja találni a kincset.

Egyszerre film, egyszerre adaptáció

Ebben a zsánerben mindig könnyű elcsúszni, ugyanis egyszerre kell megfelelni a rajongói elvárásoknak, illetve a laikusok számára érthetően érdemes felépíteni egy új világot. Eli Roth rendező egyik fronton sem tudott jól megfelelni, de mindkét szempontból korrekt alkotás. A tempóra nem lehet panasz, villámgyorsan felvesszük a történet fonalát, a rövid expozíció után már Pandora porában próbálunk túlélni. Lilith és a hozzácsapódó szószátyár robot, Claptrap (Jack Black) társaságában, a filmben pedig végig pörögnek az események. A bolygó hangulatát üggyel-bajjal sikerült megragadni, felkeltik az érdeklődést, így kezdődhet a kaland. Viszont már ott kezdődik a probléma, hogy a karakterek mindössze amiatt találkoznak, mert a játékban is így történik, érdemi motivációk nincsenek, a személyiségük pedig kimerül az egyedi öltözetben, megjelenésben, és, hogy szellemileg mindegyik karakternek van valami problémája, ami viszont tényleg humoros az egész sztori alatt.

Felületes történet

A Borderlands felületesen megírt videójáték-adaptáció, az rendben van, hogy ez egy akció-vígjáték, nem pedig egy drámai alkotás, de a karakterek klisések, egyedül az anyagi pénzszerzés motiválja őket. Olyan érzésünk van, mintha Eli Roth nem is ismerte volna a játékot, mikor írta a forgatókönyvet. Hőseink valójában sebezhetetlenek a sztoriban, ezerféle balhé történik, látványos csatákba keverednek, aztán persze mindenki mindent túlél. A megoldások egy idő után nevetségesek, mindent elintéznek annyival, hogy "csapatmunka volt, szerencsések vagyunk”. A játékot ismerve ismerős figurákat láthatunk, a résztvevők gyorsan egybekovácsolódnak, hiszen ismerik egymást. A díszletek, az alapanyagból átemelt jelmezek, fegyverkinézetek jól működnek. Pandora világában elmerülni, és nézni ezeket az arcokat szórakoztató tud lenni.

A Borderlands fő erényei a karakterei. Claptrap rendben van, Jack Black szuper munkát végez, és a szinkronja nagyon szórakoztató. Marcus (Benjamin Byron Davis) néhány percre szintén megdobogtathatja a nézők szívét, és meglepő módon Kevin Hart Rolandja is hiteles. Lilith, Cate Blanchett, stílusban jól utánozza a vörös hajú szirént, de egyszerűen nem passzol a szerepre. Egy fiatalabb színésznő jóval hitelesebb lett volna, hiszen így lényegében véve egyfajta anya szerepet játszik el a sztoriban, ez persze nem rossz döntés, és hitelesen alakít, viszont a játékban az ő karaktere teljesen más szerepet játszik. Ariana Greenblatt játéka kimért, és Tina karaktere is megváltozik a videójátékhoz képest. Egyszerűen nem azt a figurát látjuk, akit a játékban megismertünk. Ő a franchise egyik legjobb, legkomplexebb alakja, túlzó, morbid humora, és stílusa mögött mély dráma bújik meg, melyből a film csak a humort viszi tovább.

Az impozáns akciók megmentik a sztorit, a tűzpárbajok látványosak, záporoznak a golyók, milliónyi fegyvert sorakoztatnak fel, és nem tudom, hogy mennyi statisztát bérelhettek fel a csatajelenetekre, de biztos, hogy kellettek pár ezren, a látványvilághoz pedig illik is a CGI-stílus.

Szórakoztató agymenés

A Borderlands szerintem nem feltétlenül csalódás, önálló filmként egy szórakoztató agymenés, extravagáns, őrült karakterekkel, videójáték-adaptációként pedig az akció részét jól átveszi a szériának. A tétnélküliség, a klisés forgatókönyv, ami néha úgy tűnik, mintha pályakezdő gyakornokok írták volna elveszik az emlékezetes pillanatokat, helyette vannak szórakoztató kikacsintások, rengeteg lövöldözés, és rengeteg marhaság – tényleg nem lehet rá jobb szót használni –. Más szempontból is meg lehet közelíteni az univerzumot, de ez sem feltétlenül volt rossz, csak nem az amire nézőként számítunk, igazi szórakoztató popcorn mozi, ahol a látványvilág, és a színészek végig lekötik a nézőt.

Mi zajlik egy gyilkos tinédzser fiú lelkében?

A Kamaszok (Adolescence) egy drámába bújtatott pszichológiai horror. Mi lenne ha kiderülne, hogy egy rendes, magának való tizenéves fiút brutális gyilkossággal vádolnak meg? Mi van akkor, ha az emberölés indítéka a manoszféra és az Andrew Tate-féle toxikus gondolkodás? Avagy tényleg ennyire nem értjük és látjuk át a tinik világát.

A fanatizmus sohasem csökken, csak átalakul

A Netflixen 2023-ban bemutatott négyrészes Beckham című dokumentum sorozat fordulatos és lebilincselő karrier összegzés a labdarúgó David Beckham életéről. Önértelmezésként is tekinthetünk az alkotásra mert részben a focista saját filmes gyártócége, a sport tematikájú műsorokkal és dokumentum filmekkel foglalkozó Studio 99 készítette.

Bob Dylan rajongósimogató amerikai folklórzene-fetisisztáknak

James Mangold az egyik legfelkapottabb amerikai rendező (Észvesztő, Logan, Az aszfalt királyai), aki ezúttal Bob Dylan pár, korai zenei évét álmodta vászonra, ahogy egy, a semmiből jött elveszett fiúból kezdetben folklórzenei sztár lesz majd később örök lázadóként kulturális jelenséggé, legendává válik. Az egyértelműen rajongóknak készült Sehol se otthon című mozi hihetetlen részletgazdagsága és jó zenéi ellenére is a legtöbb gálán csak jelölésekig vitte, nem véletlenül. Lássuk a részleteket.

Szemtől szembe: egy megunhatatlan klasszikus újra a vásznon

A zsaru-gengszter egymást kiegészítő kettősségének csúcspontja, a nálunk csak 1996-ban bemutatott 3 órás akcióeposz klasszikus, a Michael Mann által levezényelt Szemtől szembe. Itt a főhősök, akiket a zsáner két élő legnagyobbja, Al Pacino és Robert De Niro alakítanak, ugyanazon érme ellentétes, mégis egymással baráti, rokonlelkű oldalát jelképezik. A filmet most, az amerikai premierje szerinti 30. évfordulója alkalmából, rövid ideig újra műsorra tűzi digitálisan felújított (4K) változatban két budapesti mozi. Az egyik legjobb gengszter-, bűnügyi film, ami valaha készült.

Grecsó Krisztián élete stand-upban

Az Egy életem színházi előadássorozatban híres művészek mesélnek az életükről, a számukra meghatározó pillanatokról és történetekről. Ennek keretében Grecsó Krisztián, méltán felkapott kortárs író életrajzi stand-upjára voltam hivatalos pár napja az Átriumba, Budapesten. Beavatást nyertem a költő munkásságába, kalandos útjába a fővárosig és persze a szegvári gyerekkorának hol abszurd, hol kínos, de mindenképpen megmosolyogtató részleteibe. A remek hangulatú sírós, nevetős estről jöjjön egy élménybeszámoló.