Egy operába zárt élet, avagy Maria Callas, az örök díva
- Dátum: 2025.01.05., 11:05
- Vass Attila
- díva, dráma, életút, operénekes, Párizs, psziché
Megjött a honi mozikban az idei díjesők egyik legnagyobb várományosa, a részben hazánkban forgatott, flashbackekkel és visszaemlékezésekkel tarkított Maria Callas életmű feldolgozása, a Maria, Angelina Jolie-val (Mr. és Mrs. Smith, Észvesztő) a megtört, halála küszöbén lévő díva szerepében. Fantasztikus operabetétek, magával ragadó díszletek, emberi dráma a köbön, de vajon Pablo Larraín női trilógiájának (Jackie, Spencer) nem hivatalos záró darabja eléri-e a kívánt nézői katarzist? Nálam mindenképp. Habár az in medias res kezdést követő első pár perc tömény múltidézésekor nagyon megijedtem. Részben azért, mert nem ismerem az operát, de nagyon tisztelem a műfajt, ahogy oly sokan.
Hála isten a készítők ezután gyorsan észbe kapnak és egy egyéni dramaturgiai koncepcióval lepnek meg minket. A halála előtti napjainak saját rendezője lesz a megtört, lesoványodott, hangját vesztett, beteg Callas, akit megrendítően mutat be Jolie, szívét-lelkét beleadja az átlényegülésbe, és egyértelműen bejelentkezik az idei Oscarért. Az őrült csaj alakításaihoz képest, ezzel a szereppel az egykori szexszimbólum színésznő díjaktól függetlenül is pályája csúcsára ért.
A Máriában a gyógyszerek hatása alatt hallucinációk és visszaemlékezések formájában megelevenedik a díva egész élete, a tabukat (gyerekkori prostitúció gyanúja?) és kevésbé ismert részleteket (terhessége) sem kíméli. Az Amerikában született, görög származású énekes életútja egyértelműen egy operába zárt élet, amely szenvedéseken, gyötrődéseken és megannyi szorongáson keresztül vezetett az örökkévalóságig.
A film remekül elkapja az arányokat, fantasztikus színekkel, kameramunkával, meg persze hangvágással elénk tár egy igazi hús-vér élettörténetet, ami garantáltan elgondolkodtat. Az operára fogékonyaknak igazi csemege lesz. Aki viszont ezt nem kedveli, annak is van miért beülni erre a helyenként meglepően rendhagyó fonalvezetésű művészfilmre. Megható és érzékeny darab, ami remélem mind a nagyvásznon, mind a tévében megtalálja majd a közönségét.
Haverok,buli,like! De hogyan tovább?
Amikor híre ment, hogy a Vígszínházban Ifj.Vidnyánszky Attila rendez saját és Németh Nikolett szövegkönyvével, részben társulati improvizációkkal felturbózott átiratot Büchner Leonce és Léna című műve nyomán, a mai érettségi előtti túlpörgött generáció helykereséséről, sokan felhördültek. A címe stílszerűen @LL3t4rgIA, azaz Letargia lett. Annak jártam utána pár napja, hogy a szeptember vége óta teltházakkal futó darab, valóban annyira polgárpukkasztó, mint a cikkek róla és nyíltan provokál, vagy csak groteszkül vicces?
Amikor a nézői elvárások felfalják a történetet
A Stranger Things az év kezdetével véget ért. Hangosan és túlbiztosítva zárult le a sorozat, egy grandiózus, illetve komplex utolsó epizóddal. Pár hét eltelte után kijelenthető, hogy a finálé megosztotta a nézőket, annak ellenére, hogy szinte minden szereplő pozitív kimenetelű és következetes lezárást kapott.
A gonosz bennünk él?
A Budapesten forgatott új Russell Crowe film a nürnbergi perről sok premiercsúszás után végre beért a honi mozikba is. A színészek elitek: Michael Shannon (A víz érintése) a főügyész, Rami Malek (Bohém rapszódia) a pszichológus, aki a jócskán meghízott kedvelt új-zélandi -ausztrál fenegyerekünk által alakított Göringet, illetve sorstársait analizálja a híres per alatt. Erős és roppant érzékeny témát érint, amely reméltük, hogy oktatófilmnek csakúgy, mint történelmi filmnek is megállja majd a helyét. Lássuk összejön-e a várva várt Oscar-eső.
Pandora még mindig egyedi, a tartalom viszont ismerős
James Cameron három évvel A víz útja után újra bizonyítani akarja, hogy az Avatar-széria még mindig képes megrengetni a mozitermeket. A Tűz és hamu minden eddiginél nagyobb, zajosabb és sötétebb fejezetként vonul be a filmtörténelembe. A kérdés inkább az, hogy az epikus megvalósítás mögött maradt-e még valódi újdonság.
Az antihősök új dimenziója a Marvel-univerzumban
Az idén videón is már megjelent Mennydörgők* egy olyan társaság története, amelyet nem külső kényszer, hanem a saját változni akarásuk húz egy irányba. Mindannyian cipelik a maguk hibáit, traumáit, de mégis egymás mellett találják meg azt a ritmust, ami a sztori végére valódi csapattá formálja őket. A hangulat és a dinamika könnyen felidézheti A galaxis őrzőit, de a fókusz itt jóval személyesebb, valamint sokkal inkább szól a szereplők közötti dinamikáról.