Szemtől szembe: egy megunhatatlan klasszikus újra a vásznon

A kilencvenes évektől a szórványosan megjelenő gengszterfilmek és a bűnügyi filmek eszköztára teljesen összemosódott, mintha a vásznon a szervezett bűnözés az amerikai társadalom teljesen betokosodott zárványa lenne. A misztifikálódott légkörben gyakran a börtön és a pokol közé egyenlőségjel került. A két világ határán tévelygő, önsorsrontó és bűntudattól gyötört hősök, mint a korrupt zsaruk (Martin Scorsese: Tégla) vagy épp az alvilágból kimenekülésre vágyó ex gengszter (Brian De Palma: Carlito útja) került a középpontba.

Ezek a hősök a korábban már megismert képlet alapján természetesen elbuknak, mert nem bírják legyőzni bűnös személyiségüket. Interiorizált farkastörvény - etikájuk miatt képtelenek a megbocsátásra, így a tökéletes logikájuk ellenére sem érhetnek célt. Épp az a szabályrendszerük, az utca törvénye, ami eddig megóvta őket, lesz a végzetük. A gengszter self-made man (értsd. öntörvényű, csináld magad) alakjának elkerülhetetlen sorsa az örökös bukás az amerikai, kapitalista valóság mindennapjainak megalkuvásával szemben.

Ennek, és a zsaru - gengszter egymást kiegészítő kettősségnek a csúcspontja a nálunk csak 1996-ban bemutatott 3 órás akcióeposz, a Michael Mann által levezényelt Szemtől szembe (az eredeti, Heat cím helyett kreatívkodtak a promóterek). Itt a főhősök, akiket a zsáner két élő legnagyobbja, Al Pacino és Robert De Niro alakítanak, ugyanazon érme ellentétes, mégis egymással baráti, rokonlelkű oldalát jelképezik. Szenvedélyes emberek, akik csak azt teszik, amihez a legjobbak értenek. Mindkettőjük igazi ellensége ugyanaz a féktelen, semmilyen szabályt be nem tartó Antikrisztus - szerű őrült, akitől A gengszter megtisztíthatja a várost.

A nagyiparilag űzött bűnüldözés tárgyiasul a vásznon, így lesznek Mann alakjai totális prototípusok, akik csak a munkájukért élnek. A mellékszereplők, mint a pályáját megkoronázandó Val Kilmer, vagy (a drogba itt még nem belecsúszó) Tom Sizemore remekül asszisztálnak a díszelőadáshoz. Az akciójelenetek tanítani valóak, a párbeszédek remekül megírtak, tankönyvi remekművel van dolgunk.

A főszereplők erkölcse csupán a hatékonyság mutációja, a professzionalizmus alteregója. A rendőr rémálma, hogy öl, míg a gengszternél ugyanez az elkerülhetetlen lebukás, aminél még a halál is jobb. Ez a sorsuk. A műben örökösen utal a rendező a jó és rossz, keresztény fény-sötétség szembeállítására. A rosszfiú halálával csak a világban egyértelműen fennálló örökös rend demonstrálódik.

A filmet, az amerikai premierje szerinti 30. évfordulója alkalmából, a jövő héten újra műsorra tűzik digitálisan felújított (4K) változatban két budapesti moziban. Aki nem jut be, erősen ajánlom a művet bármilyen formátumban. Az egyik legjobb gengszter-, bűnügyi film, ami valaha készült.