Szemtől szembe: egy megunhatatlan klasszikus újra a vásznon
- Dátum: 2025.03.09., 09:08
- Vass Attila
- akció, akciójelentek, gengszer, klasszikus, kritika, zsánergilm, zsaru
A kilencvenes évektől a szórványosan megjelenő gengszterfilmek és a bűnügyi filmek eszköztára teljesen összemosódott, mintha a vásznon a szervezett bűnözés az amerikai társadalom teljesen betokosodott zárványa lenne. A misztifikálódott légkörben gyakran a börtön és a pokol közé egyenlőségjel került. A két világ határán tévelygő, önsorsrontó és bűntudattól gyötört hősök, mint a korrupt zsaruk (Martin Scorsese: Tégla) vagy épp az alvilágból kimenekülésre vágyó ex gengszter (Brian De Palma: Carlito útja) került a középpontba.
Ezek a hősök a korábban már megismert képlet alapján természetesen elbuknak, mert nem bírják legyőzni bűnös személyiségüket. Interiorizált farkastörvény - etikájuk miatt képtelenek a megbocsátásra, így a tökéletes logikájuk ellenére sem érhetnek célt. Épp az a szabályrendszerük, az utca törvénye, ami eddig megóvta őket, lesz a végzetük. A gengszter self-made man (értsd. öntörvényű, csináld magad) alakjának elkerülhetetlen sorsa az örökös bukás az amerikai, kapitalista valóság mindennapjainak megalkuvásával szemben.
Ennek, és a zsaru - gengszter egymást kiegészítő kettősségnek a csúcspontja a nálunk csak 1996-ban bemutatott 3 órás akcióeposz, a Michael Mann által levezényelt Szemtől szembe (az eredeti, Heat cím helyett kreatívkodtak a promóterek). Itt a főhősök, akiket a zsáner két élő legnagyobbja, Al Pacino és Robert De Niro alakítanak, ugyanazon érme ellentétes, mégis egymással baráti, rokonlelkű oldalát jelképezik. Szenvedélyes emberek, akik csak azt teszik, amihez a legjobbak értenek. Mindkettőjük igazi ellensége ugyanaz a féktelen, semmilyen szabályt be nem tartó Antikrisztus - szerű őrült, akitől A gengszter megtisztíthatja a várost.
A nagyiparilag űzött bűnüldözés tárgyiasul a vásznon, így lesznek Mann alakjai totális prototípusok, akik csak a munkájukért élnek. A mellékszereplők, mint a pályáját megkoronázandó Val Kilmer, vagy (a drogba itt még nem belecsúszó) Tom Sizemore remekül asszisztálnak a díszelőadáshoz. Az akciójelenetek tanítani valóak, a párbeszédek remekül megírtak, tankönyvi remekművel van dolgunk.
A főszereplők erkölcse csupán a hatékonyság mutációja, a professzionalizmus alteregója. A rendőr rémálma, hogy öl, míg a gengszternél ugyanez az elkerülhetetlen lebukás, aminél még a halál is jobb. Ez a sorsuk. A műben örökösen utal a rendező a jó és rossz, keresztény fény-sötétség szembeállítására. A rosszfiú halálával csak a világban egyértelműen fennálló örökös rend demonstrálódik.
A filmet, az amerikai premierje szerinti 30. évfordulója alkalmából, a jövő héten újra műsorra tűzik digitálisan felújított (4K) változatban két budapesti moziban. Aki nem jut be, erősen ajánlom a művet bármilyen formátumban. Az egyik legjobb gengszter-, bűnügyi film, ami valaha készült.
Három generáció, egy közös újrakezdés
Három nő, egy család, három teljesen különböző világ. Mégis ugyanazzal a dilemmával néznek szembe: hogyan lehet tiszta lapot nyitni ott, ahol már minden fejezet lezártnak tűnik? A Szenvedélyes nők a közönség igényeire épít, miközben ügyesen érzékeli, hogy milyen konfliktusok és érzelmi helyzetek érdeklik a nézőket.
A Hét Királyság lovagja
Van az a pillanat, amikor egy filmes univerzum rájön, hogy nem kell mindig világégés ahhoz, hogy érdekes legyen. A Hét Királyság lovagja pontosan ezt csinálja – visszavesz a sárkányokból, a grandiózus hadjáratokból és inkább két vándor alakjára fókuszál. Kisebb lépték, alacsonyabb tét, de ettől még ugyanúgy Westeros.
A New York-i utca királya is képes felnőni!
Adott volt Martin Reisman, a New York-i utcák egykori feltörekvő, de fogadható utcasportjának, a pingpongnak koronázatlan királya, akinek 50-60-as évekbeli mozgalmas élete, és persze annak emlékirata ordított a megfilmesítésért. Ennek részben fikciós feldolgozása lett a Marty Supreme, ami berobbant a köztudatba. Remek kameramozgás, hihetetlenül hiteles díszletek, dübörgő 80-as évekbeli zene, a vásznon tomboló Timothée Chalamet (Dűne filmek, Wonka) jellemzi. Remek fekete komédia, vagy csak egy fanyar humorú, naturalista tesztoszteronbomba? Purgatóriumtörténet vagy az amerikai kapitalista álom asztalitenisz sportfilm fátyolban való metaforikus felnövés meséje? A trailer mindent is ígért.
Haverok,buli,like! De hogyan tovább?
Amikor híre ment, hogy a Vígszínházban Ifj.Vidnyánszky Attila rendez saját és Németh Nikolett szövegkönyvével, részben társulati improvizációkkal felturbózott átiratot Büchner Leonce és Léna című műve nyomán, a mai érettségi előtti túlpörgött generáció helykereséséről, sokan felhördültek. A címe stílszerűen @LL3t4rgIA, azaz Letargia lett. Annak jártam utána pár napja, hogy a szeptember vége óta teltházakkal futó darab, valóban annyira polgárpukkasztó, mint a cikkek róla és nyíltan provokál, vagy csak groteszkül vicces?
Amikor a nézői elvárások felfalják a történetet
A Stranger Things az év kezdetével véget ért. Hangosan és túlbiztosítva zárult le a sorozat, egy grandiózus, illetve komplex utolsó epizóddal. Pár hét eltelte után kijelenthető, hogy a finálé megosztotta a nézőket, annak ellenére, hogy szinte minden szereplő pozitív kimenetelű és következetes lezárást kapott.