Menü

Ez itt a Teltház helye!

Aki virtuóz komédiára vágyik, annak egy jó esély lehet a kikapcsolódásra a Játékszín Teltház című darabja, amely egy one-man show. Egy színész, Nagy Sándor alakítja Manhattan legfelkapottabb éttermének telefonos ügyfélszolgálatát, az asztalfoglalások főzsonglőrét. Emellett mivel ez egyszemélyes darab, így minden, közel negyven karaktert is ő elevenít meg. Az eredeti mű, stílszerűen a Nagy Almában debütált, a múlt század végén. Habár elmondta mindenhol a Becky Mode és Mark Setlock szerzőpáros, hogy a betelefonáló figurák ábrázolása, a történet főszálával együtt teljesen kitalált.

A sok humoros beszólás azonban így is garantált, de vajon összeállt-e amit látunk egy önmagában is működő egységgé vagy szétfolyik a vicces karakterek bemutatása közepette? Ennek jártam utána. A felütés igen erősnek kezdődik. Horgas Ádám rendező remekül felépítette a komédiát. A főszereplő (Sam Peliczowski) a helyét kereső, munkanélküli színész pedig in medias res felütéssel, már veszi is fel rendületlenül a telefonokat az átmeneti munkahelyén. Záporoznak a poénok és jót mosolygunk a vendégkör csendes őrültjeinek abszurd báján. Természetesen a színdarab a főhős, Sam egy műszakját mutatja be a maga tragikomikus mivoltában, némi személyes, családi drámával nyakonöntve. A hangulat- és sztorifoszlányok szépen összeérnek a bő másfél órás darab végére.

A főnök karakter, a chef erősen vulgáris hangnemét leszámítva, egyáltalán nem trágár a darab. Nagyon fontos, hogy Nagy Sándor végig totális kontroll alatt tartja a látottakat, nem játssza túl és nem görcsöl rá, szemlátomást élvezi a rivaldafényt. A közönség vette a lapot, sokat nevettünk. Ami kiemelendő, hogy az apró díszletelemeket remekül használják ki és a minimális hangbetétek is előre mozdítják a történetet. Könnyed darab, amely remek szórakozás, ugyanakkor szétszórtságában is határozottan tudja mit szeretne a nézőkben elérni. Már csak ezért is külön dícsérhető. Kivánok még - nomen est omen - sok teltházat neki!

A világ nyolcadjára is, ezúttal végleg megmenekül!

A 80-as évek egyik klasszikus tévésorozatából, igazi, profi kémfilm franchise épült ki szűk harminc év alatt. A Mission Impossible elvitt minket a világ összes tájára, lélegzetállító akció mutatványokkal tarkítva élhettük át a kémvilág minden rezdülését. Most eljött a búcsú ideje, Tom Cruise elköszön ikonikus szerepétől. A mostani mozi, A végső leszámolás, a záró része a két epizódra vágott történetnek. Kérdés, hogy a megalomán, több százmilliós költségvetés meg a megszokott stáb klasszikust alkotott-e, vagy csak egy korrekt hattyúdalát a brandnek?

Katyvaszos montázs ikonikus elemekből

Játékbeli elemmel indítva az írást, a hétköznapi viccelődés az a bohóckodás, de amit az Egy Minecraft film csinál, viszont gyémánt. Leginkább egy abszurdista alkotásnak lehet tekinteni a művet, amit komolyan egyáltalán nem lehet venni. Viszont a játék kedvelőinek szórakoztató lehet, hiszen szinte egy montázst állít össze annak elemeiből.

Nehéz, de feloldozó élmény a Kékkört egyben teljesíteni

Érezted már azt, hogy belefáradtál az élet monotonitásába és heteken át mást se csinálnál, csak túráznál? Mándi Ferenc és Till Anilla dokumentumfilmje meg fog erősíteni az elhatározásodban, ugyanis a 2550 megnyerő közvetlenséggel és egyszerű érzésekkel mesél az Országos Kékkör teljesítéséről.

The Last of Us 2. évad nyitája

Két év telt el az első évad megjelenése óta. A The Last of Us idei indulásakor egyértelmű: a világ ugyan megmaradt romjain, de Joel és Ellie kapcsolata már aligha. A folytatás nemcsak érzelmi mélységeket tár fel a két főhős között, hanem egy kegyetlenül motivált szereplővel is sokkolja a nézőt – a bosszúvágytól fűtött Abbyvel. Az alkotás továbbra is kompromisszummentesen, nagy vizuális erővel és morális kérdésekkel teli történetvezetéssel halad, miközben már most érezhető, hogy mi lesz a végkifejlet.

Mi zajlik egy gyilkos tinédzser fiú lelkében?

A Kamaszok (Adolescence) egy drámába bújtatott pszichológiai horror. Mi lenne ha kiderülne, hogy egy rendes, magának való tizenéves fiút brutális gyilkossággal vádolnak meg? Mi van akkor, ha az emberölés indítéka a manoszféra és az Andrew Tate-féle toxikus gondolkodás? Avagy tényleg ennyire nem értjük és látjuk át a tinik világát.