Menü

„Jó újra látni egymást”

2012-ben megváltozott a retinabetegek terápiájának finanszírozása, melynek köszönhetően mintegy két és félszer annyi időskori látófolt-, vagyis makula-degenerációban szenvedő beteg jut korszerű kezeléshez, mint egy évvel korábban - jelentette be Szócska Miklós egészségügyi államtitkár október 11-én, csütörtökön, a budapesti Semmelweis Egyetem szemészeti klinikáján tartott sajtótájékoztatón.

Az egészségügyi államtitkárság a látás világnapja alkalmából a tavalyi "Lássunk tisztán" című kampánya után, illetve annak folytatásaként idén "Jó újra látni egymást" címmel újabb figyelemfelhívási akciót indít a látásromlással kapcsolatos betegségek és az időskori vakság megelőzése érdekében.

Világszerte 39 millió vak ember él és további 245 millióan gyengén látók, jogi értelemben ők is vakok. Magyarországon évente több mint 6 ezerrel nő a vak emberek száma, miközben szűréssel 70-80 százalékuknak meg lehetne menteni látását - szögezte le az államtitkár.

Az egészségügyi államtitkárság a szabályozás mellett figyelemfelhívással igyekszik javítani a lakosság életmódján - mondta Szócska Miklós, kiemelve, hogy odafigyeléssel és szűréssel számos betegség, köztük a vakság is megelőzhető. A mostani népegészségügyi kampányuk szám szerint a tizenegyedik, s a tervek szerint még az idén, következő akciójukban a transzzsírok veszélyeire hívják majd fel a figyelmet - ismertette az államtitkár.

Szél Ágoston, a Semmelweis Egyetem rektora a sajtótájékoztatón szólt arról, hogy intézményükben 2012-t a prevenció évének nyilvánították. Ennek jegyében bevezették például, hogy minden végzős hallgatónak részt kelljen vennie egy féléves prevenciós gyakorlaton, melynek az is része, hogy tíz embert vegyenek rá különféle szűrővizsgálatokra. Bár a látószerv betegségei, működésének kiesése "drámai helyzetet" jelent, az emberek mégsem törődnek eleget szemük egészségével, a megelőzéssel - emelte ki a rektor, megjegyezve, hogy a Semmelweis Egyetem szeretne "élharcosa lenni" a látást érintő betegségek megelőzésének.

Pusztai Zsófia, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) magyarországi irodájának vezetője elmondta: Magyarországon idén már tizenegyedik alkalommal tartják meg a látás világnapját. Magyarország "zászlóvivője" annak a globális kezdeményezésnek, hogy a megelőzhető vakságot felszámolják. Ennek érdekében fel kell hívni a közvélemény figyelmét arra, hogy ha valaki a látásromlás bármi jelét tapasztalja, forduljon orvoshoz, hogy megelőzhető legyen a nagyobb baj.

Németh János, a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinika igazgatója, a Magyar Szemésztársaság elnöke elmondta: a cukorbetegség szemészeti, szemfenéki szövődményei, a zöldhályog és a rövidlátóság a megelőzhető vakság leggyakoribb okai. Ezért a látás-rehabilitáció fejlesztése mellett fontos a különböző szűrőprogramok indítása és a figyelemfelhívás - fejtette ki Németh János, hozzátéve: a szemészeti szakma ezért azt is javasolja, a magyarországi cigarettásdobozokra kerüljön rá, hogy a dohányzás vakságot okoz.

Fotó: Botár Gergely
(MTI)

Filléres őszi dekorációk: ezekből az egyszerű dolgokból varázsolhatsz hangulatos díszeket

Amikor megérkezik az ősz, valahogy az otthonunkat is szeretnénk kicsit melegebbé, kuckósabbá és hangulatosabbá tenni. Nem feltétlenül kell azonban drága üzletekben keresgélnünk, ha szeretnénk néhány új dekorációval feldobni a lakást.

Mit árul el a vizelet színe?

A vizelet színét általában nem figyeljük különösebben, pedig sokat elárulhat arról, mi történik a szervezetünkben. A halványsárga, szalmasárga vizelet többnyire a megfelelő folyadékbevitel jele, míg a sötétebb árnyalat gyakran arra utal, hogy keveset ittunk. De mi a helyzet akkor, ha a vizelet narancssárgás színűvé válik?

Eper vagy szamóca?

Kevés olyan gyümölcs van, amely annyira népszerű lenne, mint az eper. Tavasszal és nyár elején szinte mindenhol találkozhatunk vele: piacokon, boltokban, süteményekben, lekvárokban és fagylaltokban. A legtöbb ember egyszerűen epernek nevezi, azonban botanikai szempontból a pontosabb elnevezése valójában szamóca. Ez az aprónak tűnő különbség érdekes példája annak, hogyan térhet el a hétköznapi nyelv a tudományos szóhasználattól.

Őszi teendők otthon, így készítsük fel a lakást a télre

Az ősz nemcsak a lehulló levelekről és a fűtési szezon kezdetéről szól, sok olyan házimunka és karbantartási feladat akad, amit érdemes még a nagy hideg előtt elvégezni.

Fehér fagyöngy , különleges gyógynövény a fák koronájában

A fehér fagyöngy, Európa egyik legkülönlegesebb gyógynövénye. Már messziről felismerhető a fák lombkoronájában megjelenő, gömb alakú, örökzöld bokrairól és jellegzetes fehér bogyóiról. A növény nemcsak a népi gyógyászatban kapott fontos szerepet, hanem számos kultúrában különleges, szimbolikus jelentőséggel is bírt. Ugyanakkor használata körültekintést igényel, mert bizonyos részei mérgezőek lehetnek.