Sílécre fel! Tippek síelés előtt állóknak 1. rész: az öltözet
- Dátum: 2013.01.28., 09:46
A tél és a rengeteg hó, egy-egy romantikus alpesi lejtőre hívogató színes prospektus ajánlata, vagy éppen a baráti társaság lelkes beszámolói adhatnak lendületet a régóta dédelgetett elképzelésnek; meg akarok tanulni síelni!
Gyakran azonban nem lustaságból, hanem félelemből nem mernek belevágni. Tény, hogy ez nem az a sport, ahol öt perc után már magabiztosan száguldozni lehet, és nem is az egyik legveszélytelenebb sportág. Ám ha az alapokat és a mozgás technikáját jól elsajátítjuk, nem lehet baj. (Csak rajtunk kívül álló okokból, például ha fentről elütnek, vagy lavina sodor el…)
De viccet félre téve, az első lépés: a megfelelő ruházat, a felszerelés
Sokan úgy gondolják, csak a méregdrága, több százezer forintért megvásárolt ruházat a megfelelő. Tény, hogy a hideg és az esetleges sérülések ellen a jó minőségű ruházat jobban védhet, és magasabb komfortfokozatot nyújt. Van olyan, aki szerint elsőre, vagy arra az évi egy-két alkalomra nem kell feltétlenül rögtön a márkaboltokba rohanni, és leapasztani a bankkártyánkat, mondván az ráér akkor is, ha már profi vagy. Mások szerint egyszer kell a minőségi felszerelést megvenni, ami aztán évekig is kitart.
A döntés a pénztárcánktól is függ, de elsőre akár egy jó meleg télikabát is megteszi, illetve egy vízállóbb, bélelt nadrág, pulóver. Utóbbi esetében viszont inkább a polárpulóvereket részesítsük előnyben.
Vízállóság és lélegző képesség
Hosszú távon azonban - beleszámítva az esetleges eséseket, zordabb időjárást is – érdemes tényleg erre a célra megfelelő síkabátot beszerezni. Ezek legfőbb tulajdonságai ugyanis a vízállóság és a lélegző képesség. Előbbi a kintről érkező nedvesség ellen nyújt védelmet, utóbbi a mozgás során kialakuló izzadtság és pára ellen. Röviden, hogy kívül-belül szárazon megússzuk a dolgot.
Aláöltözet: pamutot kevésbé, inkább megfelelő sportruházatot
A síruha/kabát alá – pontosabban legalulra - nem célszerű pamut ruházatot venni, mert nagyon jó a nedvszívó képessége, ezért az izzadás, kimelegedés után könnyű megfázni, pláne a felvonón ülve. Helyette inkább a technikai aláöltözeteket, sportruházatot válasszuk, mert ezek - a pamuttal ellentétben - olyan anyagból készülnek, melyeknek jobb a „nedvességkezelő” és a légáteresztő képességük, így kényelmesebb a viseletük. Ilyen aláöltözetek lehetnek például a futófelsők is, de a kerékpáros pólók is megfelelőek.
A sínadrágra hasonló elvek érvényesek, mint a síkabátokra. Férfi ismerősök körében gyűjtött válaszok, vélemények alapján azonban kiderült, a sínadrág alá azért jól jöhet egy jó meleg jégeralsó is.
A kiegészítők
A sapka, főként a gyorsan száguldóknak szinte elengedhetetlen, kiválasztásuknál gyakran a szubjektív szempontok döntenek. Nem árt azonban itt is olyat választani, ami kimondottan síeléshez, boardozáshoz készült.
Kesztyű esetén akadnak olyan vélemények, amelyek szerint nem előnyös a kézre teljesen passzolót venni, mert abban jobban fáznak az ujjak.
A zokni minősége sem mellékes a síelésnél, vagy boardozásnál. Érdemes legalább térdig érőt venni, mert így megvédheti a lábat, különösen a sípcsonti részt a síbakancs okozta kidörzsöléstől. Akinek izzadékony a lába, annak ajánlatos szétnéznie, már több izzadásgátló, vagy legalább azt csökkentő típust lehet vásárolni.
Fotó:sxc.hu
Hogyan legyen sikeres egy januári diéta?

Ha valaha tettél már újévi fogadalmat, akkor egész biztosan felkerült a listádra az életmódváltás. Többségünk jellemző módon diétázni, fogyni szeretne, de az ünnep utáni időszak a lehető legrosszabb az új étrend bevezetésére. Az alábbi cikkből azt tudhatjuk meg, hogy hogyan lehet mégis sikeres egy év eleji fogyókúra.
Milyen vitaminokat szedjünk télen?

Télen különösen fontos odafigyelni, hogy a szervezetünk elegendő vitaminhoz jusson. Azonban melyiket és mikor vegyük be? Lehet reggeli előtt vagy szigorúan csak étkezés után? És mi a helyzet akkor, ha más gyógyszereket is szedünk?
Hogyan csökkentsük az élelmiszer-pazarlást otthonunkban?

Mindenkivel megtörtént már, hogy elfelejtett felhasználni egy gyors lejáratú alapanyagot, vagy akár egy kis maradék ebéd vasárnapról ott maradt a hűtő sarkában, és kidobásra lett ítélve. Az élelmiszer – pazarlás egy globális probléma, ami ellen akár mi magunk is tehetünk, ha odafigyelünk néhány dologra a háztartásunkban.
A visszahízás okai

A fogyókúrázók klasszikus, 22-es csapdája előbb-utóbb minden fogyni vágyót utolér. A jelenség maga arra utal, hogy a diétázók eleinte gyors fogyásnak indulnak, majd - a fogyókúra abbahagyását követően - visszatérnek eredeti súlyukhoz. (Vagy rosszabb esetben akár plusz kilókkal is gyarapodhatnak.)
Jelek, hogy nem mozogsz eleget

Mozogsz eleget a hétköznapokban? Mikor néztél rá utoljára a telefon lépésszámlálójára? Meglepetten tapasztalhatod, hogy akár még a néhány ezer lépést sem éri el a napi teljesítményed, nemhogy a szakemberek által javasolt minimum 10 ezer lépést. Mi a helyzet a testmozgással? Van olyan edzésforma, amit szívesen végzel?