Kicsi, de erős
- Dátum: 2013.04.01., 08:36
Ki gondolná, hogy a világ egyik legismertebb, leghétköznapibb és legelterjedtebb fűszere egykor annyit ért, mint az arany? A fekete borsot fizetőeszközként is használták, és a kereskedelem fontos eleme volt, de ez a növény más titkokat is rejt.
A borstól - főként a túlzott használatától - rendszerint eltiltják például a gyerekeket, az állapotos nőket és a diétázókat, arról azonban kevés szó esik, hogy e fűszernek számos jótékony élettani hatása is van.

Az Indiából származó fekete bors csonthéjas termését még éretlenül szüretelik, majd kiszárítják, ekkor kapja jellegzetes színét. Szinte felesleges is megemlíteni, hogy már az ókorban ismert és kedvelt fűszer volt, az viszont érdekesség, hogy mindössze az utóbbi körülbelül kétszáz évben terjedt el széles körben. Ennek legfőbb oka az, hogy a borsot a történelem során többször is aranyárban mérték, egyrészt azért, mert kereskedelme költséges volt, másfelől a nagy kereslet miatt. A növényt ugyanis nemcsak a klasszikus ízesítésre használták, hanem a szárítással és sózással tartósított élelmiszerek rossz ízének elfedésére.
Az ára miatt még a középkor végén is igazi egzotikus luxuscikknek számított, ma viszont már minden háztartásban jelen van. A klasszikus konyha elképzelhetetlen nélküle, túlzott használata nem jó az emésztőrendszernek, azonban ez csak az egyik oldal. A bors számos jótékony hatással is büszkélkedhet, például fokozza az izmok vérellátást, jó ízületi gyulladásokra, izomgörcsökre. Étvágygerjesztő, be lehet vetni hányinger, émelygés, szédülés ellen. Fertőtlenítő hatása miatt lehet vele náthát kezelni, torokfájáskor pedig mézzel keverve adhat enyhülést. Olaja fájdalomcsillapító hatású, így külsőleg használható reumára, izomfáradtságra és különböző sportsérülésekre.
Fotó: sxc.hu
A hal szerepe a diétában – egészséges, laktató és sokoldalú választás
A hal kiváló választás lehet azok számára, akik szeretnének egészségesebben táplálkozni, fogyni, vagy egyszerűen változatosabbá tenni az étrendjüket. Magas fehérjetartalma, értékes zsírsavai, vitaminjai és ásványi anyagai miatt sokféle diétába jól beilleszthető. Fontos azonban, hogy ne csak azt nézzük, milyen halfajtát fogyasztunk, hanem azt is, hogyan készítjük el, milyen körettel tálaljuk, és mekkora adag kerül a tányérra.
Whole Diet, a fenntartható és kiegyensúlyozott táplálkozás alapjai
A whole diet, vagyis „teljes étrendi megközelítés” lényege, hogy nem egyetlen tápanyagra, tiltott ételre vagy gyors fogyókúrás szabályra koncentrál, hanem arra, hogyan épül fel összességében a mindennapi táplálkozás. Ez a szemlélet egyre népszerűbb, mert sokan szeretnének fenntarthatóbb és kiegyensúlyozottabb módon étkezni, szélsőséges megszorítások nélkül.
5 gyümölcs, amit jobb héjastól megenni – abban van a legtöbb vitamin
Sok gyümölcsöt automatikusan meghámozunk, pedig nem biztos, hogy ezzel jót teszünk magunknak. A gyümölcsök héjában ugyanis számos értékes növényi vegyület, rost, vitamin és ásványi anyag található. Természetesen nem minden gyümölcs héja ehető, és az sem mindegy, hogyan fogyasztjuk őket.
Cink, ami elengedhetetlen az egészségükhöz
A cinkről leggyakrabban akkor hallunk, amikor beköszönt az őszi-téli időszak, és szóba kerül az immunrendszer támogatása.
A gyors elhízás lehetséges okai
A testsúly változása természetes része az életnek, azonban amikor valaki rövid idő alatt jelentős súlygyarapodást tapasztal, annak hátterében többféle ok is állhat. A gyors elhízást gyakran egyszerűen a túlzott étkezéssel azonosítjuk, pedig a valóság ennél jóval összetettebb. Az életmód, a hormonális változások, a lelki tényezők, egyes betegségek és bizonyos gyógyszerek egyaránt befolyásolhatják a testsúlyt.