Nehéz átállni egyik napról a másikra
- Dátum: 2013.05.27., 13:04
Sokszor hallottuk azt már, hogy naponta minimum 1,5-2 liter vizet meg kell innunk, hogy egészséges legyen az anyagcserénk és ne legyen dehidratált szerveztünk. De egyik napról a másikra nehéz magunkba diktálni ekkora mennyiséget.
Nem rég szoktattam magam én is rá, hogy kötelezően megigyak legalább másfél liter folyadékot egy nap. Persze ásványvíz a legjobb, lehetőleg szénsavmentes. Sosem szerettem a szénsavmentes vizet, mert üdítőként árulják, még sincs semmi íze.

Először nagyon nehéz volt, hogy legyűrjem azt, a nekem soknak látszó, folyadékot, hiszen eddig alig ha 2-3 pohár szódát megittam egy nap, persze volt is belőle felfúvódás, cserepes ajkak, száraz bőr. Elhatároztam, hogy ezentúl jobban odafigyelek, és ha kell, egész nap fogom az üveget, de megiszom, ami benne van.
Hatásosnak bizonyult a módszer. Mindig van velem egy másfél literes üveg, amibe általában csapvizet teszek, de lehet limonádét is (diétásoknak édesítővel), vagy belefacsarunk egy fél citromot, lime-ot, de akár még mentaleveleket is szórhatunk bele, nagyon finom lesz tőle. Mindig előttem van az üveg, sokat szemezek vele, és ha éppen gondolkozok, szünetet tartok, várom az ihletet, vagy megszomjazom, már nyúlok is érte, és általában sikerül úgy hazamennem munkából, hogy nincs, vagy alig van valami az alján.
Persze vannak, akiknek így sem megy, nekik láttam egy jó módszert. Beskálázzuk a másfél literes üveget egy filccel, hogy mondjuk óránként úgy 1,5-2 dl liter vizet megigyunk. Minden órához húzunk egy kis vonalat, hogy addig a szintig kell leinnunk az üveget. Így nem arra gondolunk, hogy még mennyit kell meginnunk a nap hátralevő részében az üveg egészét nézve, hanem hogy egy óránk van meginni azt a kis mennyiségű vizet. Sokkal könnyebben legyűrjük így, ha nem vagyunk hozzászokva a minimum folyadékmennyiség beviteléhez.
Fotó:
sxc.hu
A hal szerepe a diétában – egészséges, laktató és sokoldalú választás
A hal kiváló választás lehet azok számára, akik szeretnének egészségesebben táplálkozni, fogyni, vagy egyszerűen változatosabbá tenni az étrendjüket. Magas fehérjetartalma, értékes zsírsavai, vitaminjai és ásványi anyagai miatt sokféle diétába jól beilleszthető. Fontos azonban, hogy ne csak azt nézzük, milyen halfajtát fogyasztunk, hanem azt is, hogyan készítjük el, milyen körettel tálaljuk, és mekkora adag kerül a tányérra.
Whole Diet, a fenntartható és kiegyensúlyozott táplálkozás alapjai
A whole diet, vagyis „teljes étrendi megközelítés” lényege, hogy nem egyetlen tápanyagra, tiltott ételre vagy gyors fogyókúrás szabályra koncentrál, hanem arra, hogyan épül fel összességében a mindennapi táplálkozás. Ez a szemlélet egyre népszerűbb, mert sokan szeretnének fenntarthatóbb és kiegyensúlyozottabb módon étkezni, szélsőséges megszorítások nélkül.
5 gyümölcs, amit jobb héjastól megenni – abban van a legtöbb vitamin
Sok gyümölcsöt automatikusan meghámozunk, pedig nem biztos, hogy ezzel jót teszünk magunknak. A gyümölcsök héjában ugyanis számos értékes növényi vegyület, rost, vitamin és ásványi anyag található. Természetesen nem minden gyümölcs héja ehető, és az sem mindegy, hogyan fogyasztjuk őket.
Cink, ami elengedhetetlen az egészségükhöz
A cinkről leggyakrabban akkor hallunk, amikor beköszönt az őszi-téli időszak, és szóba kerül az immunrendszer támogatása.
A gyors elhízás lehetséges okai
A testsúly változása természetes része az életnek, azonban amikor valaki rövid idő alatt jelentős súlygyarapodást tapasztal, annak hátterében többféle ok is állhat. A gyors elhízást gyakran egyszerűen a túlzott étkezéssel azonosítjuk, pedig a valóság ennél jóval összetettebb. Az életmód, a hormonális változások, a lelki tényezők, egyes betegségek és bizonyos gyógyszerek egyaránt befolyásolhatják a testsúlyt.