Végre érik a cseresznye!
- Dátum: 2013.06.02., 20:16
Az egyik legjobb szomjoltó gyümölcs, amelynek ezernél is több fajtája létezik. Itthon még pálinkát is főznek belőle, de befőttnek, teának, lekvárnak, levesnek is kiváló. Mind közül azonban nyersen a legízletesebb a cseresznye.
Egyelőre még csak korai cseresznye kapható a piacon, a boltokban, azonban néhány nap múlva beérik a nagyobb, édesebb fajtájú is, sőt egy-két hét múlva már a nagy szemű, ropogós is piroslik a fákon. A cseresznye hazánkban az egyik legközkedveltebb gyümölcs, ami érthető is. Az a fajta gyümölcs, amit ha elkezdünk enni, egyszerűen képtelenség abbahagyni. A cseresznye nemcsak finom, de természetesen egészséges is. Rengeteg C, A és B vitamint tartalmaz, jelentős a foszfor, a kalcium, a nátrium, a folsav, valamint a vas tartalma is.

A cseresznye gyümölcsének mintegy 79-80 százaléka víz, így nemcsak kitűnő szomjoltó, hanem remek méregtelenítő is. A tisztító kúrák elengedhetetlen része, felpezsdíti a vérkeringést, tisztítja a húgy- és ivarszerveket, illetve az emésztőrendszert is.
A szakemberek arra is rájöttek, hogy a szénanátha leküzdésében is segít, de a cukorbetegeknek sem kell megvonni maguktól, sőt a vérszegényeknek is kifejezetten javasolt a fogyasztása. Enyhe fájdalomcsillapító és gyulladásgátló hatású, így náthás, megfázásos betegség esetén borban feloldva kortyolgatták őseink.
A cseresznye olyannyira laktató, hogy akár egy-egy főétkezést is kiválthatunk vele. Azt azonban ne feledjük el, hogy vizet soha ne igyunk utána, mert a héján megtelepedő élesztőgombákat csakis a tömény gyomorsav képes elpusztítani. Ellenkező esetben könnyen gyomorfájást, puffadást, szélgörcsöket tapasztalhatunk.
Ezt az ízletes gyümölcsöt az ókorban az istenek eledelének tartották. A teája is rendkívül ízletes és illatos. Érdekességként még megemlíthetjük, hogy elsőként hazánkban főztek belőle pálinkát, de a cseresznyebor, főleg a déli államokban, már régóta ismert folyékony finomság.
Fotó:
sxc.hu
A hal szerepe a diétában – egészséges, laktató és sokoldalú választás
A hal kiváló választás lehet azok számára, akik szeretnének egészségesebben táplálkozni, fogyni, vagy egyszerűen változatosabbá tenni az étrendjüket. Magas fehérjetartalma, értékes zsírsavai, vitaminjai és ásványi anyagai miatt sokféle diétába jól beilleszthető. Fontos azonban, hogy ne csak azt nézzük, milyen halfajtát fogyasztunk, hanem azt is, hogyan készítjük el, milyen körettel tálaljuk, és mekkora adag kerül a tányérra.
Whole Diet, a fenntartható és kiegyensúlyozott táplálkozás alapjai
A whole diet, vagyis „teljes étrendi megközelítés” lényege, hogy nem egyetlen tápanyagra, tiltott ételre vagy gyors fogyókúrás szabályra koncentrál, hanem arra, hogyan épül fel összességében a mindennapi táplálkozás. Ez a szemlélet egyre népszerűbb, mert sokan szeretnének fenntarthatóbb és kiegyensúlyozottabb módon étkezni, szélsőséges megszorítások nélkül.
5 gyümölcs, amit jobb héjastól megenni – abban van a legtöbb vitamin
Sok gyümölcsöt automatikusan meghámozunk, pedig nem biztos, hogy ezzel jót teszünk magunknak. A gyümölcsök héjában ugyanis számos értékes növényi vegyület, rost, vitamin és ásványi anyag található. Természetesen nem minden gyümölcs héja ehető, és az sem mindegy, hogyan fogyasztjuk őket.
Cink, ami elengedhetetlen az egészségükhöz
A cinkről leggyakrabban akkor hallunk, amikor beköszönt az őszi-téli időszak, és szóba kerül az immunrendszer támogatása.
A gyors elhízás lehetséges okai
A testsúly változása természetes része az életnek, azonban amikor valaki rövid idő alatt jelentős súlygyarapodást tapasztal, annak hátterében többféle ok is állhat. A gyors elhízást gyakran egyszerűen a túlzott étkezéssel azonosítjuk, pedig a valóság ennél jóval összetettebb. Az életmód, a hormonális változások, a lelki tényezők, egyes betegségek és bizonyos gyógyszerek egyaránt befolyásolhatják a testsúlyt.