Menü

Nélkülözhetetlen saláták

  • Dátum: 2013.07.11., 16:20

A saláták élettani jelentősége ma már tudományosan is bizonyított, hiszen kémiai összetételüknél fogva az emberi szervezet számára nélkülözhetetlen anyagokat tartalmaznak.

A salátákban megtalálható vitaminok, ásványi sók különösen fontosak az emberi szervezet számára. Mivel a saláták nagy részét nyersen fogyasztjuk, ezért a hő hatására érzékeny, vízben oldódó vitaminok nem mennek tönkre és a lehető legnagyobb százalékban ki tudják fejteni jótékony hatásukat a szervezetben. Rostanyaguk elősegíti a gyomor- és bélműködést, illetve a megfelelő az emésztést.

A salátafélék ráadásul lúgosító hatásúak, így a szervezet sav-bázis egyensúlyának fenntartásában is jelentőséggel bírnak.
A salátafogyasztási szokásaink meglehetősen sajátosak. A legtöbb magyar ember számára a saláta még mindig egyet jelent a savanyúsággal. Sőt sokan a salátát el sem tudják képzelni az ecetből, vízből, cukorból álló lé nélkül. Pedig számtalan dresszing (öntet) létezik már, amely kiemelheti, fokozhatja, élvezetesebbé teheti a különböző zöldségek, gyümölcsök ízét, esetleg összhatását.

A magyar konyha főzési technológiájából adódón a nehéz, zsíros, fűszeres ételek megkívánják a savanyúságok étrendbe állítását, javítva a húsételek emészthetőségét, kiegészítve ízhatásukat. A saláták felhasználhatósága azonban ennél sokkal szélesebb körű. Egyrészt pótolhatják a savanyúságokat, fogyaszthatjuk köretként különböző húsok mellé, előételként, vagy egyszerűen önállóan, főfogásként. A húsételekkel együtt fogyasztva kellemes ízharmóniát biztosítanak, ráadásul táplálkozás-élettani szempontból is kiegészítik azokat. Hűtve mintegy kontrasztot biztosítanak a forró ételek mellett, fokozva azok élvezeti értékét.

A különféle saláta alapanyagok változatosan ízesíthetők a saláta öntetekkel. A fűszerek, ízesítőanyagok megválasztásánál, az arányok kialakításánál nyilvánvalóan nagyban érvényesül az egyéni ízlés, azonban igyekezzünk minden esetben megtartani a mértékletesség elvét.

Forrás:
Tusor András: Salátástál

Fotó:
sxc.hu

A hal szerepe a diétában – egészséges, laktató és sokoldalú választás

A hal kiváló választás lehet azok számára, akik szeretnének egészségesebben táplálkozni, fogyni, vagy egyszerűen változatosabbá tenni az étrendjüket. Magas fehérjetartalma, értékes zsírsavai, vitaminjai és ásványi anyagai miatt sokféle diétába jól beilleszthető. Fontos azonban, hogy ne csak azt nézzük, milyen halfajtát fogyasztunk, hanem azt is, hogyan készítjük el, milyen körettel tálaljuk, és mekkora adag kerül a tányérra.

Whole Diet, a fenntartható és kiegyensúlyozott táplálkozás alapjai

A whole diet, vagyis „teljes étrendi megközelítés” lényege, hogy nem egyetlen tápanyagra, tiltott ételre vagy gyors fogyókúrás szabályra koncentrál, hanem arra, hogyan épül fel összességében a mindennapi táplálkozás. Ez a szemlélet egyre népszerűbb, mert sokan szeretnének fenntarthatóbb és kiegyensúlyozottabb módon étkezni, szélsőséges megszorítások nélkül.


5 gyümölcs, amit jobb héjastól megenni – abban van a legtöbb vitamin

Sok gyümölcsöt automatikusan meghámozunk, pedig nem biztos, hogy ezzel jót teszünk magunknak. A gyümölcsök héjában ugyanis számos értékes növényi vegyület, rost, vitamin és ásványi anyag található. Természetesen nem minden gyümölcs héja ehető, és az sem mindegy, hogyan fogyasztjuk őket.

Cink, ami elengedhetetlen az egészségükhöz

A cinkről leggyakrabban akkor hallunk, amikor beköszönt az őszi-téli időszak, és szóba kerül az immunrendszer támogatása.

A gyors elhízás lehetséges okai

A testsúly változása természetes része az életnek, azonban amikor valaki rövid idő alatt jelentős súlygyarapodást tapasztal, annak hátterében többféle ok is állhat. A gyors elhízást gyakran egyszerűen a túlzott étkezéssel azonosítjuk, pedig a valóság ennél jóval összetettebb. Az életmód, a hormonális változások, a lelki tényezők, egyes betegségek és bizonyos gyógyszerek egyaránt befolyásolhatják a testsúlyt.