Barbi jelenti

Egyre többször tünedezem el, tudom, de mivel már többen reklamáltak, itt vagyok és bár ígérni nem szeretnék semmit, de igyekszem rendszeresen jelentkezni.

Az edzés persze továbbra is rendszeres, azt nem hagytam abba, szerintem már nem is tudnám. Egyrészt magamtól is, biztosan tudom, hogy bűntudatom lenne magam miatt, sajnálnám magam, mert már eddig is sokat fejlődtem és feladtam. Ez persze megint evéshez vezetne előbb-utóbb és ott tartanék, ahol elkezdtem, vagy még rosszabb. A másik ok, hogy szerintem már Imi sem hagyná, hogy eltévelyedjek, hívna telefonon, feljárna hozzám, elrángatna edzésre, csak hogy ne adjam fel. De magamtól sem fogom, úgyhogy ilyen meglepi látogatásra nem kell számítanom azt hiszem :).

Szóval…imádom magam :). Mármint ahhoz képest, hogy milyen rosszba voltam magammal a kezdeteknél, ahhoz képest már kezdünk egész jó barátnők lenni :). Már nagyon benne vagyunk a csapattal a duplázással, már ami a súlyokat érinti. Elkezdtem dupla 12 kg-ozni, ami elég kemény, néha még visszanyúlok a 8-asokhoz, de azért igyekszem fejlődni.

Próbálom átlépni a holtpontokat, ami már egyre jobban megy. Valahogy az agyam egyszer csak fogja magát és kikapcsol. Csak számolom, hogy miből még mennyi van, lelkesítem magam, de tényleg nem gondolok ezen kívül semmire. A baj már csak az, hogy nem tudatosan tudom csinálni, hanem magától jön. Az elején még az égvilágon mindenen szoktam gondolkozni, hogy mindent megcsináltam-e, amit kellett, kivettem-e a mosott ruhákat a mosógépből, mi legyen az ebéd holnap, hova tart az életem, satöbbi. Aztán mintha rájönne az agyam,  hogy ez csak a testemet fárasztja le, megoldást most úgysem fogok találni, úgyhogy mi lenne, ha csak a gyakorlatra koncentrálnánk?

Ilyenkor viszont olyan erő szokott felszabadulni, ami talán csak Luke Skywalkernek van. Mintha a maratont is le tudnám futni, vagy még egy ilyen sorozatot megcsinálni nagyobb súllyal. Persze aztán hazamegyek és eldőlök mint egy zsák, de azért jó érzés, ha hirtelen szabadul fel annyi energia, ami aztán annyi boldogsághormont termel, hogy a keblemre ölelnék mindenkit. Vagy az SMR hengert :).

Továbbra is nagyon szeretem a kettlebellt, imádom, hogy mindig fejlődök és hajtom magam, a minap már 16 kg-val csináltam a TGU-t, igaz csak egyet és Imi végig ott volt, hogy nehogy magamra ejtsem, de akkor is megcsináltam :).

Egy darabig biztos nem fogom megszakítani a kapcsolatot ezzel a csodával, remélem ő is annyira szeret engem, mint én Őt :).

Fotó:
Imi