Menü

Futballultrák a lelátón – nemcsak a csapatok, a szurkolók is riválisok

Sokféle futballszurkoló létezik. Van, aki csak kinyitja reggel az újságot, s megnézi, hogy kedvencei mit játszottak a hétvégi fordulóban, az is szurkoló. Van, aki ha teheti, kijár a csapat hazai mérkőzéseire, s van, aki mindenhová elkíséri a kedvenceket, a mérkőzések napjai szinte ünnepnapot jelentenek, s képes nem kevés áldozatot hozni ezért, ő az ultra.

Máshogy öltözködnek, mint az átlagos drukker, de felismerhető akkor is, ha nem viseli csapata emblémáit. Az ultra a híresztelésekkel ellentétben nem huligán és nem tör –zúz, ám ha megtámadják, nem szalad el. A tapasztaltabbak szurkolásban példát mutatnak a fiataloknak, akik tisztelik az idősebbeket, s büszkék, hogy velük együtt buzdíthatják kedvenceiket. Az effajta szurkolás, elsősorban a dél-európai országok, Olaszország, Spanyolország, valamint a délszláv államok hagyományait testesíti meg. Nem véletlenül preferálták annyira annakidején Jugoszláviában a csapatsportágakat, az ilyen eseményeken való szurkolás a nemzeti összetartozást erősítette.

Az ultrák sok mindenben különböznek, némelyek csoportosan utaznak a mérkőzésekre és vannak, akik egyedül. De egy dologban nem különböznek, a csapatuk iránt érzett szeretet, a kitartás bármi áron esőben és sárban, ez az, ami összeköti őket. Összetartoznak a teljes hangerővel szurkolás élményétől, s vagy amikor utaznak haza idegenből egy vonaton, megosztoznak az utolsó morzsákon több óra nélkülözés után is, de hasonlítanak életformájukban is. Az ultrának ez az életforma sokat jelent, olyan érzést testesít meg, amely szenvedélyt nem is értik meg azok, akik nem élték át az együtt elkövetett fanatikus szurkolás élményét, legyen az egy bajnoki mérkőzés, vagy bármilyen sportág (pl. jégkorong, kézilabda) válogatott szintű találkozója az ellenféllel.

Nincs is bizsergetőbb érzés annál, mint mikor egy ilyen mérkőzésre utazva az ember, alig várja, hogy leküzdje a lelátóra vezető lépcsőfokokat, s belépjen a fényárban úszó stadionba vagy sportcsarnokba, ahol a rá váró hangulattól borsódzik a háta.

Ezek a fanatikusok az elmúlt hétvégén a Ferencváros – Újpest összecsapásra is készültek, külön koreográfiákat mutattak be az első és második félidőben is. Természetesen egy ilyen – majd egész stadionnyi - élőkép elkészítése nem kevés erőfeszítésbe, szervezőmunkába és anyagi ráfordításba kerül. Úgy hírlik a hétvégi meccsre 500ezer forintot sikerült összekalapozniuk ebből a célból, melyhez néhány ferencvárosi labdarúgó is hozzájárult. Mindenesetre a televízió képernyőin is fantasztikus látványt nyújtott a szurkolók teljesítménye, dicséret illeti mindkét tábort, hisz kitettek magukért. Ez a hangulat pozitív hatással volt pályán küzdőkre is, hisz ilyen hangulatban egyszerűen nem lehetett rosszul játszani. Így a mérkőzés is egészen jó iramú játékot hozott, melyen újpesti vezetés után a zöld – fehérek fordítani tudtak, és 3-1-re nyertek.

Egyébként is a magyarok híresen jó szurkolók hírében állnak, elég, ha csak a londoni olimpiára, a kézilabda BL veszprémi és szegedi mérkőzéseire, vagy a kicsit régebben zajlott svájci A – csoportos jégkorong VB-re gondolunk, a román – magyar mérkőzésre kiutazott 3500 fanatikusról nem is beszélve. Mindegyiken csak az elismerés hangján szóltak a külföldi médiumok a magyar szurkolók teljesítményéről.

Remélhetőleg most már egyre több csapatsportág zárkózik fel lehetőségeiben és infrastruktúrájában a nemzetközi mezőnyhöz. S az eddigieknél több család és fiatal választja majd szórakozásul egy – egy sportesemény látogatását, s így tömegeket keríthet hatalmába a közös szurkolás érzése!

Fotó:
wikimédia

Atlétikai világbajnokság Budapesten!

Mint sokan tudjuk, a 2023-as atlétikai világbajnokság rendezési jogát Budapest kapta meg a Nemzetközi Atlétikai Szövetség 2018 decemberében tartott ülésén. Ez a 19. szabadtéri atlétikai világbajnokság, melyre 195 országból 2000 atléta érkezett.

Az eper szervezetre gyakorolt hatása

A nyár igazi jele a piacokon megjelenő friss eper, ami nem csak finom, de rendkívül egészséges is, mondhatni bűntelen élvezet.

Miért szednek sótablettát a futók?

Sokan esküsznek rá, mások pedig egyáltalán nem használják. De most akkor kell vagy sem? Mire jó a sótabletta?

Segíti-e az olimpia egy ország sportjának felemelkedését?

Előző cikkünkben arról elmélkedtünk, hogy vajon egy átlag hazai világverseny generál-e az utánpótlásnak több versenyzőt. Egyértelmű válasz nem adható, annyi bizonyos, hogy a kettő között nincs összefüggés. Az már egy másik kérdés, hogy néhány kiugró eredmény viszont érdeklődő fiatalokat hoz az adott sportágba. Ám azt már viszonylag objektíven meg tudjuk vizsgálni, hogy okozott-e sportági fejlődést egy olimpia az adott országnak. Maradjunk csak a XXI. századi olimpiáknál.

Az egészséges edző-gyermek-szülő háromszög a sport területén.

Amikor gyermekünket klubkeretek között sportolni adjuk, nagyon fontos, hogy megmaradjon a gyermek-szülő-edző háromszög stabilitása. Ennek fenntartásáért különösen a két felnőttnek kell sokat tenni, mert ha megbillen, vagy bármilyen törés következik be, annak a gyermek látja a kárát. Néhány sportág erre már konkrét leírásokat dolgozott ki.