A féltékenység normális
- Dátum: 2013.11.24., 21:07
- ha gyermekünk féltékeny, mit tegyünk, testvér érkezik, testvérféltékenység, újszülött érkezése testvérként
Mi tennénk, ha évekig csak körülöttünk forogna a világ, szüleink, nagyszüleink minket kényeztetnének nap mint nap, aztán új jövevény érkezne a családunkba és úgy éreznénk, mi már nem is vagyunk olyan fontosak. Feltehetően féltékenyen figyelnénk testvérünk minden rezdülését és próbálnánk felhívni magunkra a figyelmet.

A testvérféltékenység teljesen normális dolog. Sokszor azonban a szülők nehezítik meg leginkább az idősebb gyermek helyzetét _ mert bár sokan nem tudják, de ha mi, szülők szorongunk, aggódunk a helyzet miatt, akkor ezt a gyerkőc is érzi. Miután számára mi, felnőttek jelentjük a mintát, ezért a csemete is feszültté válik a szituációtól. Próbáljuk helyén kezelni a dolgokat és igyekezzük a féltékenységet elfogadni, ugyanakkor sok-sok szeretettel, törődéssel pozitívan befolyásolhatjuk ezt a jelenséget.
Fontos, hogy amint biztossá válik a testvér érkezése, avassuk be első szülöttünket. Ne hagyjuk, hogy akkor szembesüljön a helyzettel, amikor már anya pocakja megnőtt. Ebben az időszakban érdemes sokat beszélgetni vele arról, milyen volt, amikor őt vártuk. Mit érzett anya és apa, amikor megtudták, hogy gyermekük fog születni. Meséljük el neki, hogyan beszélgettünk vele anya hasában, hogyan becéztük, milyen volt, amikor megmozdult. Amikor a pocaklakó már érezhetően rugdos, tegyük a tesó kezét anya pocakjára, hadd érezze ő is az új jövevényt.
Vonjuk be a várakozásba. Engedjük meg neki, hogy segítsen berendezni a kicsi szobáját. Rajzolhat is a testvér, amit tegyünk ki a pelenkázó, vagy a kiságy fölé. Kérjük meg, válasszon a kistestvérnek egy alvókát, olyan pihe-puha plüssjátékot, aminek ő maga is örülne.
Amikor az édesanya már a kórházban van, mindig vigye magával az apuka látogatóba. Sokan ilyenkor kisebb ajándékokkal kedveskednek a nagyobb gyerkőcnek, de amikor hazaér anya és a baba, érdemes valamivel meglepni a nagytestvért, mondván, ezt hozta magával a kicsi, ezzel szeretne kedveskedni neki.
Magyarázzuk el a nagyobbnak, miért kell óvatosan, finoman bánni a csecsemővel. Próbáljuk rávenni, hogy segítsen a kicsi körül pelenkázáskor, fürdetéskor.
Tartsuk szem előtt, hogy a nagyobb testvért érzékenyen érintheti, amikor anya szopiztatja az új babát. Ilyenkor soha ne zavarjuk ki a szobából, ültessük magunk mellé, meséljünk neki arról, milyen volt, amikor őt szoptattuk. Ha szeretné, akkor engedjük meg neki, hogy egy pohárból megkóstolja az anyatejet.
Nagyon fontos, hogy a nagyobb gyermekre is szánjunk külön időt, amikor anya, vagy apa, esetleg mindkettő, csak vele törődik. Nyilván eleinte ezt nagyon nehéz kivitelezni, ám a testvér önértékelése így fejlődik a legjobban és a féltékenység is ilyen pici trükkökkel enyhül, vagy szűnik meg.
Ne feledjük őt is babusgatni, kényeztetni, s ha kell, akár mindennap mondjuk el, mennyire szeretjük őt is.
Abban az esetben, ha netán a nagyobb bántaná a kisebbet, soha ne dühből cselekedjünk. Gondoljuk végig a nagy tesó helyzetét és próbáljuk meg türelemmel, megértéssel kezelni az érzelmeit, a helyzetét. Inkább magyarázzuk el neki sokszor, hogy miért is jó, hogy testvére született és azt is, hogy számunkra a legfontosabbak a gyermekeink.
Fotó:
pixabay.com
Nyári veszélyek a legkisebbekre – Amire minden szülőnek figyelnie kell
A nyár a szabadság, a családi kirándulások, a strandolás és a felhőtlen játék időszaka. A napsütéses hónapok azonban olyan veszélyeket is rejtenek, amelyek különösen a kisgyermekeket érinthetik. A szülők és nagyszülők fokozott odafigyelésével a legtöbb baleset megelőzhető, ezért érdemes tudatosan felkészülni a nyári időszak kihívásaira.
Többet kaptam tőlük, mint tanácsokat – Egy háromgyermekes édesanya gondolatai a védőnőkről
Három gyermek édesanyjaként sokszor eszembe jut, hogy mennyi mindenre nem lehet igazán felkészülni. Hiába olvasunk könyveket, böngészünk az interneten vagy hallgatjuk meg mások tapasztalatait, amikor először tartunk a karunkban egy újszülöttet, hirtelen rengeteg kérdés és bizonytalanság jelenik meg bennünk. Azt hiszem, minden édesanya ismeri ezt az érzést. A Magyar Védőnők Napját 2007 óta június 13-án tartják.
Tudatos gyermektelenség – Amikor egy pár nem vágyik gyermekre
A családalapítás és a gyermekvállalás sokak számára az élet természetes és kívánatos része. A társadalmi elvárások gyakran azt sugallják, hogy a párkapcsolat „következő lépcsőfoka” a gyermek érkezése. Egyre többen vannak azonban olyan párok, akik tudatos döntés alapján nem szeretnének gyermeket vállalni. Ezt a jelenséget nevezzük tudatos gyermektelenségnek.
Gombelem a gyermek kezében: néhány perc alatt életveszélyessé válhat
A kisgyermekes családok mindennapjaiban számtalan veszélyforrás rejtőzik, amelyek közül sok első pillantásra ártalmatlannak tűnik. Ilyen a gombelem is, amely számos háztartási eszközben megtalálható: távirányítókban, mérlegekben, játékokban, hallókészülékekben, órákban vagy éppen elektronikus kulcsokban. Mérete miatt könnyen felkelti a kisgyermekek érdeklődését, lenyelése azonban súlyos, akár életveszélyes következményekkel járhat.
Repülés terhesen: kockázatok, tippek és tanácsok kismamáknak a biztonságos utazáshoz
A terhesség alatti utazás sok kismama számára felmerülő kérdés, különösen akkor, ha repülővel történő közlekedésről van szó. Bár a modern légiközlekedés alapvetően biztonságos, a várandósság speciális élettani állapota miatt fontos a körültekintés, az orvosi ajánlások figyelembevétele és a megfelelő felkészülés.