Menü

Alvással az egészségért

Nemcsak megszokás kérdése lehet a délutáni szunyókálás, pihenés. Az ebéd utáni szieszta ugyanis rendkívül kedvező hatással van az emberi szervezetre, de azt ne feledjük, semmiképpen nem helyettesíti az éjszakai, pihentető alvást.

Már számtalan kutatás foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy vajon egészséges-e és ha igen, akkor mennyire a délutáni szieszta. Aki járt már mediterrán országban, az jól tudja, az itt élők a legmelegebb órákban, dél és három óra között, visszahúzódnak és csendes pihenőjüket töltik. Sokan azt hiszik, hogy csupán a nagy meleg miatt van így, arra nem gondolnak, hogy a délutáni sziesztának remek élettani hatásai vannak.

Sajnos hazánkban a helytelen táplálkozási szokások miatt alakult ki sokaknál, hogy ebéd után szunyókálnak egyet. Mi köze a táplálkozásnak ehhez? A hagyományos magyar konyhában ugyanis gyakorta párosítják a krumplit, a rizst a hússal és csak savanyúként szolgálnak fel salátát. Pedig, ha a köreten változtatnának, akkor máris frissebbnek, fittebbnek érezhetnék magukat, nem húzná őket az ágy, pontosabban a gyomruk ebéd után. A szénhidrát és a fehérje helytelen párosítása miatt alakulhat ki sok embernél az ebéd utáni „kómás” állapot, amikor a gyomor teltségérzete miatt vágyódnak egy kiadós alvásra. Nos, ez a fajta délutáni szieszta nem igazán szolgálja az egészségünket, sőt kifejezetten megterheli a szívet. Viszont, ha egészséges étkeket fogyasztunk, csak a legritkább esetben érezzük majd magunkat fáradtnak, nyúzottnak ilyenkor.

A délutáni pihenés rendkívül nyugtatóan hat a szervezetre, oldja a stresszt, a feszültséget. A legjobb, ha ilyenkor nem alszunk hosszabban és mélyen, mert a szervezet így is képes a pihenésre, a regenerálódásra.

Az alvásszakértők szerint a pihentető alvás öt ciklusra bontható, s ezek a periódusok két óránként ismétlődnek. Ha legalább másfél-két órát alszunk, akkor végigpihenünk egy ilyen ciklust, s az nagyon jó, de ha csak 20-40 percig tudunk relaxálni, azt se bánjuk. Ez alatt az idő alatt is képes a testünk újratöltődni, s sokkal fittebbnek, tettre készebbnek érezzük majd magunkat, s a hangulatunk is javul.

A kutatók bizonyítva látják már azt is, hogy azok, akik rendszeres alszanak délután, azok sokkal jobb fizikai és szellemi teljesítményre képesek, higgadtabban reagálnak a stresszes helyzetekben, ráadásul kisebb az esélyük a különböző szív- és érrendszeri betegségek, a stroke, a cukorbetegség kialakulására is. 

Fotó:
pixabay.com

Mi történik velünk, ha abbahagyjuk a sportolást?

A rendszeres mozgás könnyen háttérbe szorulhat, ha sűrűbbé válnak a mindennapjaink vagy egyszerűen elveszítjük a motivációnkat. Néhány kihagyott edzés még nem feltétlenül jár látványos változással, a hosszabb szünet azonban a testünkön és a közérzetünkön is nyomot hagy.

4 légzőgyakorlat, ami segíthet csökkenteni a szorongást és megnyugtatni az idegrendszert

Amikor feszültek vagyunk, aggódunk vagy egyszerűen csak túl sok minden történik körülöttünk, azt nemcsak a gondolataink, hanem a testünk is jelzi. Gyorsulhat a szívverésünk, megfeszülhetnek az izmaink, kapkodóbbá válhat a légzésünk. Ilyenkor sokszor nehéz egyszerűen azt mondani magunknak: „Nyugodj meg!” Van azonban egy eszközünk, amely mindig kéznél van: a légzésünk.

A gyors elhízás lehetséges okai

A testsúly változása természetes része az életnek, azonban amikor valaki rövid idő alatt jelentős súlygyarapodást tapasztal, annak hátterében többféle ok is állhat. A gyors elhízást gyakran egyszerűen a túlzott étkezéssel azonosítjuk, pedig a valóság ennél jóval összetettebb. Az életmód, a hormonális változások, a lelki tényezők, egyes betegségek és bizonyos gyógyszerek egyaránt befolyásolhatják a testsúlyt.

A nehézlégzés lehetséges lelki okai

A nehézlégzés vagy légszomj sok ember számára kifejezetten ijesztő élmény. Ilyenkor az ember úgy érezheti, hogy nem jut elegendő levegőhöz, nem tud igazán mélyet lélegezni, szorít a mellkasa, vagy állandóan nagy levegőt kell vennie. Bár a nehézlégzésnek számos testi oka lehet, bizonyos esetekben lelki tényezők, például szorongás, stressz, pánik vagy tartós érzelmi megterhelés is szerepet játszhatnak a kialakulásában.

Miért tesz jót a délutáni pihenés?

A délutáni alvás javíthatja a közérzetünket, a figyelmünket és a teljesítményünket, miközben a nap hátralévő részére is új lendületet adhat. Egy jól időzített szieszta különösen akkor hasznos, ha az éjszaka rövidebbre sikerült a kelleténél.