Ezt próbáld ki - vízilabda
A vízilabdát Magyarországon nem kell bemutatni senkinek, ugyanakkor részleteiben csak kevesen ismerik a sportágat, amely úgy tűnik, komoly változások előtt áll. A cél a megmentése.

Vízilabdában mi vagyunk a császárok! – hangzott el a néhány évvel ezelőtti, népszerű sörreklámban, és a sorrendben begyűjtött három olimpiai cím bizonyította is az állítás igazát. Azóta nemcsak a generációváltáson átesett magyar vízilabda van átalakulóban, hanem a sportág egésze.
A vízilabda viszonylag kevés országban népszerű és elterjedt sportág, ami nagyrészt annak köszönhető, hogy a mérkőzések nem túlságosan televízió-közvetítés kompatibilisek, azaz – mivel sok minden víz alatt zajlik - nem elég látványosak a kameráknak. A másik negatív dolog a bíráskodással és a szabályokkal függ össze, előbbit potenciálisan túlságosan szubjektívnak tartják, utóbbiak pedig ezzel összefüggésben megérettek a változtatásra. Változás lesz is, a megoldáson évek óta dolgoznak a szakemberek.
Mivel a játékosok, csapatok egyre inkább felkészültebbek fizikailag, a védekezés hatékonysága megnőtt, ami a látvány rovására ment. A cél az, hogy segítsenek ismét látványos támadójátékot kibontakozni. Erre többféle mód, ötlet is van, az egyik szerint a kisebb szabálytalanságokért is járjon kiállítás, amely megnöveli a gólok számát. Ez egyébként a durvaságot is megelőzhetné. Az újítások bevezetése lassú folyamat, hiszen először alaposan ki kell dolgozni őket, majd élesben kipróbálni egy-egy barátságos tornán, aztán hivatalos versenyen is.
Egyébként idén már néhány dologban változtak a játékszabályok, ami azt mutatja, hogy a nemzetközi szövetség kész tenni a vízilabda megreformálásáért, ami egyben a megmentését is jelentheti. A hosszú távú népszerűség-csökkenés ugyanis azt eredményezheti, hogy egyszer majd megkérdőjelezik jogosultságát az olimpián, ami tragédia lenne.
Mi nagyon drukkolunk, hiszen ez egy remek sport, és jól tudjuk, hogy egy jó vízilabdameccs nagyon izgalmas tud lenni, nem mellesleg, nem lenne jó elveszíteni a magyar sport egyik legeredményesebb terepét. A sportág nemcsak kiváló fizikumot és állóképességet követel, illetve épít, űzéséhez remek taktikai érzék szükséges. A vizet, az úszást kedvelő fiataloknak kifejezetten ajánlott a kipróbálása, de hobbiszinten később sem túl késő elkezdeni.
Fotó:
sxc.hu
Egész nap dolgozunk, mégsem haladunk – miért nem látjuk az eredményt?
Reggel úgy indulunk neki a napnak, hogy ezúttal sikerül minden fontos feladatot elvégezni. A munkaidő végére azonban azzal szembesülünk, hogy hiába voltunk végig elfoglaltak, alig jutottunk előrébb. Ennek hátterében több olyan, szinte észrevétlen szokás is állhat, amely visszafogja a hatékonyságunkat.
Hagyományos kínai orvoslás alapjai – mit tanít az ősi gyógyító szemlélet?
A hagyományos kínai orvoslás (HKO) több ezeréves múltra tekint vissza, és a világ egyik legismertebb természetes gyógyászati rendszere. Bár gyökerei Kínába nyúlnak vissza, ma már világszerte alkalmazzák kiegészítő terápiaként különféle panaszok enyhítésére és az egészség megőrzésének támogatására.
Fenntartható vízgazdálkodás a kertben
A klímaváltozás hatásai Magyarországon is egyre inkább érezhetők: hosszabb aszályos időszakok, hirtelen lezúduló csapadék és egyre forróbb nyarak nehezítik a kertészkedést. A víz értékes erőforrás, ezért ma már nemcsak a pénztárcánk, hanem a környezet védelme érdekében is fontos, hogy tudatosan gazdálkodjunk vele.
Mi az a Niann-terápia?
A bőrünk feszessége korunk előrehaladtával egyre romlik, ennek is lehet a következménye a narancsbőr. A Niann-terápia egy remek megoldás lehet erre.
Nyáron sem elég a napsütés – a D-vitamin és a napkárosodott bőr regenerálásának titkai
Sokan úgy gondolják, hogy a nyári hónapokban felesleges foglalkozni a D-vitamin-pótlással, hiszen ilyenkor bőségesen süt a nap. A valóság azonban ennél jóval árnyaltabb. Bár a napsugárzás valóban segíti a szervezet D-vitamin-termelését, életmódunk, a fényvédők használata és a bőr egészségének megőrzése miatt nyáron sem biztos, hogy elegendő mennyiséghez jutunk.