Menü

Önátadást igényel a szülői szerep

Mi a nehézség a szülővé válásban, és a szülői feladatok kezelésében? Nem csak az, hogy kevesebb idő jut az alvásra, és több kell a házimunka ellátásához. Szülőnek lenni azt jelenti, hogy a gyermekünkkel töltött idő alatt átadjuk magunkat neki, ez szükséges ugyanis az elfogadó és személyiségépítő hatású neveléshez. Lehet kezelni ezt a helyzetet?

Főleg kisgyerekes szülők érzékelik, hogy alkalmazkodniuk kell gyermekük igényeihez, életkorához, életritmusához. Öt perc az út a boltig, de egy pici csemetével valószínűbb, hogy huszonöt: megnézünk minden fát, bokrot és bogarat, megcsodálják a kicsit az öreg nénik, akik szeretik a gyerekeket, és megpróbálnak szóba elegyedni velünk, majd a „cél” elérése előtt gyermekünk esetleg kitalálja: nincs is kedve boltba jönni - menjünk inkább játszótérre. Naná. És az otthon töltött idő: ha csak magunk vagyunk, beoszthatjuk a napunkat, és leginkább rajtunk múlik, hogy az miként zajlik. Kisgyerekkel viszont nem tudhatjuk, hogy hány órát alszik majd, mennyire lesz nyűgös délután, és nagy rá az esély, hogy esetleg a tervezett feladatoknak csak a felét sikerül kipipálni. Az időnket, az életritmusunkat tehát átadjuk a gyermekünknek. A fejünkben cikázó gondolatoknak kevesebb tér jut, mert percenként válaszolunk a miért-jeikre.

Nem egyszerű feladat. Teljesen más életritmust és szemléletet igényel. Kicsit fel kell adnunk valamit abból, ami saját, és elfogadni azt, ami valami más.

Ha szembemegyünk ezzel az önátadó szemlélettel, akkor feszültség keletkezik szülő és gyermek között. Az anyuka, apuka ordít: „Gyere már, igyekezz egy kicsit jobban! Miért kell neked állandóan könyörögni? Negyvenszer mondtam el, hogy…” Szinte minden feszültség abból fakad a szülő-gyermek kapcsolatban, hogy a gyerek nem szülei elvárása szerint viselkedik, vagy gondolkodik. Csakhogy néha olyat várunk el a gyerektől, ami hozzánk lehet, hogy közel áll, de tőle nagyon távol, életkorából, gondolkodásából, vagy hangulatából adódóan. A túl sok elvárás egyértelműen összenyomja a gyerek személyiségét, csökkenti a kreativitását, az önbizalmát, elveszi az inspirációját.

Ahhoz azonban, hogy képesek legyünk elvárásainkat kordában tartani, szükséges az önátadás.

Hogyan lehet ezt a helyzetet kezelni? Leginkább úgy, hogy mögé nézünk, megpróbáljuk megérteni, ráhangolódni, valamint tudatosan tervezünk olyan időt az életünkbe, ami csak a miénk.

Hogy mit kell ezen megérteni, és miért lehet jó nekünk az önátadás, azaz a (főként kisgyerekes) szülői időszak? Vizsgáljuk meg, hogy mi az, amit tanulhatunk a gyermekeinktől, és ezektől az élethelyzetektől! Ez kinek-kinek más lehet, de bizonyosan érdekes tapasztalás. Például ez az életszituáció lelassít minket, és képesek leszünk odafigyelni olyan részletekre, ami korábban biztosan elkerülte a figyelmünket. Vagy a gyermekünk révén megtanulunk egyszerre sokkal több dologra odafigyelni. Vagy éppenséggel felpörgeti az életünket a kicsi rengeteg energiája. De az bizonyos, hogy minden szülőnek megvan a saját tapasztalása, amelyet a gyermeke tanít meg a számára. Ha ezért tiszteljük a gyermekünket, nem pedig haragszunk rá tudat alatt, amiért sok önfeláldozással jár a nevelése, máris sokat tettünk kettőnk kapcsolatán, és a személyiségének kiteljesedéséért.

Ha rájövünk, hogy nemcsak mi neveljük a gyermekeinket, hanem ők is minket, akkor kiderül számunkra, hogy nem csupán nekünk kell átadnunk magunkat a gyermekünknek, hanem neki is át kell adnia magát nekünk. Ez tehát egy kölcsönös szerep, még akkor is, ha a hétköznapokban csak alá-fölérendeltségi viszonynak tűnik.

Mindemellett éppen azért fontos a szülők számára az „én-idő”, mert fel kell töltődniük, és meg kell őrizniük saját személyiségüket és életenergiájukat. Ezek erőt adnak ahhoz, hogy több türelemmel viseltessünk utána a gyermekeink felé, és újra képesek legyünk erre az önátadásra – hiszen csak az tud átadni, akinek van miből.

Ezzel elkerülhetjük a szülői időszakra (és jobban a nőkre jellemző) önbizalomvesztést, amivel ez az időszak jár. Az önbizalom csökkenésének ugyanis nem csak az az oka, hogy ilyenkor az otthon lévő édesanya (vagy édesapa!) kissé kikerül a „külső” élet körforgásából, hanem az is, hogy személyiségét nagyban átformálja gyermeke, és még nem találta meg az új önmagát. Jobb esetben megtanuljuk a leckét, amit a gyermek nevelése üzen a számunkra, nehezebb esetben viszont teljesen belecsúszunk a szolgálói szerepbe, és az önátadással nem csak átadjuk, hanem leadjuk, levetkőzzük személyiségünk valamely fontos részét.

Nem könnyű azonban váltani a két élethelyzet között: önátadással teli időtöltés a gyermekünkkel, és teljesen magunkra fordítható idő… Más energiaszintű a két szituáció, és ha nagyon éles a váltás a kettő között, akkor az is fárasztó lehet. Ez még főként azokra jellemző, akik kevesebb időt töltöttek a gyermekük nélkül. Számukra ezért szükséges lehet az átvezetés, például a gyerekre vigyázó személy töltsön úgy időt a gyermekkel, hogy az édesanya/édesapa is otthon van, vagy legyen olyan pluszóra hazaérvén, amikor már készülünk arra, hogy hazajön a gyerek pl. a nagymamától, de még tudunk kicsit pakolni, elmosogatni, tehát készülni a fogadására.

Mindenesetre, tisztelet minden szülőnek azért, hogy képes átadni önmagát, és önmagából. Bár ez az élet természetes része, amióta világ a világ, azért ezt nem azt jelenti, hogy könnyű lenne, főleg a mai emberek számára, akik egyre tudatosabban gondolkodnak önmagukról – így egyre tisztábban látják, hogy mi az, amit átadnak magukból. A következő lépcsőfok az, hogy rájöjjünk szülőként: mi az, amit a gyermekünktől kapunk cserébe. Nem csak kedves mosolyok, finom puszik, és gyerekkacaj... Ha ezt felismerjük, talán más fényben fog feltűnni a szülői szerep. 

Fotó:
pixabay.com

Hogyan fejlesszük a gyermekünk finommotorikai képességét?

Kicsit aggodalomra ad okot, ha azt halljuk a szakembertől, hogy „fejleszteni kell a gyermekünk finommotorikai képességét”, hiszen első hallásra valami bonyolult tevékenységnek tűnhet. Pedig nem az!

Mennyit hízhatok terhesség alatt?

Dunát lehetne rekeszteni a témával, hiszen bármennyi írás és tanács született a terhességi hízásról, sok várandós nő állandó gondolata, hogy vajon mennyi az annyi. Természetesen nincs rá szabály, mert nem egyforma súllyal kezdjük a babavárást, azonban van némi támpont, hogy tudjunk kalkulálni.

A magzati diagnosztika fejlődése – a katonai eszközöktől egy egyszerű vérvételig

A magzati diagnosztika az utóbbi néhány évtizedben hihetetlen fejlődésen ment keresztül. Míg hatvan évvel ezelőtt az is nagy eredménynek számított, hogy meg tudták állapítani a magzat anyaméhen belüli elhelyezkedését és kiszűrték az esetleges súlyos rendellenességeket, ma már az anyai vérből genetikai vizsgálatot végeznek, és akár az első trimeszter közepén megtudhatjuk, hogy a baba kisfiú vagy kislány.

Igen, a harmadik is fiú…

Azt hiszem a terhesség várandósság (írjuk ezt a szebb szót) mindenképpen egy csodálatos másállapot, s ha szerény számításaim szerint kifelejtem a vele járó néhány kellemetlenséget, tényleg egy áldott időszak. Mert igen, az! A kellemetlenségek alatt pedig nemcsak hormonális, testi és hangulati változásokat értek, hanem néhány embert is.

Koleszterin gyermekkorban

Magyarországon köztudottan szinte minden második felnőttnek magas a koleszterinszintje, ami szív-és érrendszeri problémákhoz vezethet, azonban az megdöbbentő adat, hogy már az 1-3 éves magyar gyermekek fele is több koleszterint fogyaszt az ajánlottnál.