Csak óvatosan az édesítőkkel!
- Dátum: 2015.03.06., 11:44
A cukor pótlása, helyettesítése követendő példa, ám egyáltalán nem mindegy, hogy mivel tesszük. Mert könnyen elképzelhető, hogy többet ártunk, mint használunk.
A cukrot, mint az elhízásban és több betegségben egyaránt ludas dolgot, ma már sokan próbálják csökkenteni, visszafogni táplálkozási szokásaikban. Nyugodtan kijelenthetjük, van miből leadni, hiszen az emberek jelentős része a nyugati világban az ajánlott mennyiség többszörösét fogyasztja el nap, mint nap. Erről persze nem csak mi tehetünk, az átlagélelmiszerek tele vannak cukorral, sokszor azok is, amelyekről ezt nem gondolnánk egyáltalán.
A pótlás már abból a szempontból is kérdéses hatékonyságú dolog, hogy a bevitt cukor csak viszonylag kis részét tudjuk vele befolyásolni. És akkor még itt van az a nem elhanyagolható kérdéskör, hogy pontosan mivel is tesszük ezt. Persze több jó alternatíva is létezik, de az elmúlt időszakban sok cukorpótlóról derült ki, hogy különösebben nem ér semmit, s van olyan is, amely kifejezetten káros lehet.

A divatos barnacukor (legalábbis az átlagos, üzletben kapható fajta) és a szintén népszerű nádcukor igazából nem tud többet, mint a hagyományos cukor. A hozzáadott gyümölcscukor szintén nem váltja ki a cukor negatív éllattani hatásait (a hizlalást, a vér inzulinszintjének emelését, a vese karosítását).
A mesterséges édesítőket általában dicsérik, bár az ízük és apró, ám kellemetlen mellékhatásaik (például a puffadás) sokakat tartanak távol tőlük. Ezeket a termékeket rákkeltő vádak is érték az utóbbi időben, bár ezt tudományosan még senki sem bizonyította.
Fotó:
pixabay.com
A hal szerepe a diétában – egészséges, laktató és sokoldalú választás
A hal kiváló választás lehet azok számára, akik szeretnének egészségesebben táplálkozni, fogyni, vagy egyszerűen változatosabbá tenni az étrendjüket. Magas fehérjetartalma, értékes zsírsavai, vitaminjai és ásványi anyagai miatt sokféle diétába jól beilleszthető. Fontos azonban, hogy ne csak azt nézzük, milyen halfajtát fogyasztunk, hanem azt is, hogyan készítjük el, milyen körettel tálaljuk, és mekkora adag kerül a tányérra.
Whole Diet, a fenntartható és kiegyensúlyozott táplálkozás alapjai
A whole diet, vagyis „teljes étrendi megközelítés” lényege, hogy nem egyetlen tápanyagra, tiltott ételre vagy gyors fogyókúrás szabályra koncentrál, hanem arra, hogyan épül fel összességében a mindennapi táplálkozás. Ez a szemlélet egyre népszerűbb, mert sokan szeretnének fenntarthatóbb és kiegyensúlyozottabb módon étkezni, szélsőséges megszorítások nélkül.
5 gyümölcs, amit jobb héjastól megenni – abban van a legtöbb vitamin
Sok gyümölcsöt automatikusan meghámozunk, pedig nem biztos, hogy ezzel jót teszünk magunknak. A gyümölcsök héjában ugyanis számos értékes növényi vegyület, rost, vitamin és ásványi anyag található. Természetesen nem minden gyümölcs héja ehető, és az sem mindegy, hogyan fogyasztjuk őket.
Cink, ami elengedhetetlen az egészségükhöz
A cinkről leggyakrabban akkor hallunk, amikor beköszönt az őszi-téli időszak, és szóba kerül az immunrendszer támogatása.
A gyors elhízás lehetséges okai
A testsúly változása természetes része az életnek, azonban amikor valaki rövid idő alatt jelentős súlygyarapodást tapasztal, annak hátterében többféle ok is állhat. A gyors elhízást gyakran egyszerűen a túlzott étkezéssel azonosítjuk, pedig a valóság ennél jóval összetettebb. Az életmód, a hormonális változások, a lelki tényezők, egyes betegségek és bizonyos gyógyszerek egyaránt befolyásolhatják a testsúlyt.