Menü

Motivációs jutalmazó rendszer a gyakorlatban

Augusztusban írtam arról, hogy barátnőm ötlete alapján a gyerekeket smiley-kkal, azaz mosolygós, vagy szomorú fejjel jutalmazzuk, vagy fejezzük ki nemtetszésünket. Ha nem ismered a rendszert, mindenképp olvasd el az első cikket ITT.

Sokáig fejtörést okozott a számunkra, hogy mivel motiváljuk a gyerekeket. Korábban zsebpénzt kaptak a nagyobb feladatokért, vagy a jó jegyekért, de bennem ez nem keltett jó érzéseket. A gyerekeken sem láttam a különösebb lelkesedést: hamar elköltötték édességre, összegyűjteni ritkán sikerült, hiába is bíztattuk őket a spórolásra, hosszú távú gondolkodásra. Nem tetszett, hogy egyenesen fizetünk a gyerekeknek, és csupán pénzzel fejezzük ki az örömünket, köszönetünket (noha ez persze szóban is megtörtént).

Ezért lelkesedtünk fel, amikor barátnőm bemutatta az ő smiley rendszerüket, amit mi is átvettünk kisebb átalakításokkal. Az előző cikkben beszámoltam az első tapasztalatokról, most pedig a hosszú távú hatást szeretném bemutatni.

Ha tömören szeretném megfogalmazni, akkor azt tudom mondani: „Gyerekek, ez nagyon bejött! Mindenkinek jó szívvel ajánlom!” Mostanra eszükbe sem jut, hogy valamiért pénzbeli fizetséget kérjenek. De a legfőbb jó az egészben, hogy tudják és megtanulták, hogy ha szeretnének valamit, azért tenniük kell, és hogy a kisebb dolgokért kevesebbet, a nagyobbakért pedig többet.

Gyakorlatilag saját gazdaságot alakítottak ki a smileykkal. Ha este filmet akarnak nézni, akkor többet segítenek a házimunkában, ha pedig pizzát akarnak rendelni a barátnőjüknek, amikor meglátogatja őket, akkor egész hétvégén igyekeznek. Mégpedig örömmel! Sokkal szívesebben segítenek így, hogy tudják, meglesz érte a jutalmuk.

Elég gyakori, hogy én is szeretnék gyermek lenni ebben a rendszerben, ahol valaki megjutalmaz azért, mert házimunkázom, vagy ügyesen leteszek egy vizsgát :) Helyette csak azt látom, hogy a porcicák újratermelődnek a sarokban. És újra, és újra, minden takarítás után.

No de legalább a gyerekek örülnek. Ha szeretnének valamit, például körömlakkot, csecsebecsét, akkor tudják, hogy smiley-val is kiválthatják. Ha pedig valami rettenetesen drága dolgot akarnak (múltkor például a kicsi egy százezres rollert), akkor nem kell nemet mondanunk, csupán annyit: „Rendben drágám, száz smiley”. Tudom, ha nagyon fontos az adott dolog, akkor úgyis összegyűjtenék, de ha csak múló lelkesedés, akkor inkább „elfilmezik”. Nekem ez mégis pozitívabb üzenetet hordoz a gyereknevelésre nézve: megtanulják, hogy szinte semmi sem lehetetlen, csak meg kell érte dolgozni, és joguk, lehetőségük van eldönteni, hogy meghozzák-e a kellő áldozatot, vagy sem.

Ha valamit mégis megkapnak smiley nélkül (természetesen ilyen is előfordul, nem „vesszük le őket” mindenért, még mielőtt gyermekmunkával vádolnak :) ), akkor különösen örülnek a nagylelkűségünknek, és sokkal jobban értékelik az adott dolgot, mintha mindig mindent természetesen megkapnának. Jó látni az örömüket, főleg azért, mert azt sem bánják, ha smiley-t kell beváltani valamiért. (Az elején még spóroltak vele, amíg rá nem éreztek az ízére.)

Amit mindenképpen javaslok már a rendszer bevezetésének legelején tisztázni és kifüggeszteni a gyerekeknek, hogy miért hány smiley-t kaphatnak. Ha csak annyi tízforintosom lenne, ahányszor ezeket a kérdéseket hallottam: „Jár érte smiley? Hány smiley-t kapok érte?”, akkor már bőven telne arra a drága rollerre… Persze mi is tisztáztuk, hogy miért mennyi smiley jár, de valahogy mégis szeretik megkérdezni. Szerintem plusz kellemes érzést biztosít a számukra.

A másik óriási előny, hogy azt tapasztaltuk, becsületességre neveli őket ez a rendszer. Szólnak mindig, hogy írjuk be a smiley-kat, nehogy elfelejtsük, de érdekes módon nem csak akkor figyelmeztetnek, ha mosolygós fejet kapnak, hanem akkor is, ha levonás jár valamilyen rossz jegy miatt. Ezért külön meg szoktam dicsérni őket, hiszen ez a magatartás segít a konfliktuskerülő attitűd csökkentésében.

További pozitív hozadék, hogy a kis rendszerünk segített korlátozni a képernyőzést, valamint olyan dolgok iránt is kifejezhetjük a határozott tetszésünket, amit korábban mindössze dicsérni tudtunk. Például a gyerek pillanatok alatt elkészül reggel, nem kell várni rá és nem kell rászólni, mint az összes többi napon? Hopp egy smiley. Magától eszébe jutott megcsinálni valamilyen házimunkát? Egyel több smiley. És még sorolhatnám. Eddig is kifejeztük nekik a tetszésünket, és kerestük az alkalmakat a dicséretre, de úgy érzem, a jelenlegi módszerrel sokkal jobban értik és értékelik.

Valahogy egy biztonságos közeget teremt a számukra, amiben könnyedén megtalálják és érzékelik a jót és a rosszat. Tudom, hogy az élet nem lesz mindig ilyen egyszerű és fekete-fehér, de szerintem az életkorukhoz most illik ez a módszer, és sokat segít mindannyiunknak a hétköznapokban. Arra pedig a férjem vezetett rá (nekem is tanulság volt), hogy legyek nagyvonalú, akkor sokkal jobban fog működni a rendszer. Igaza lett.

Három vészhelyzet, amire fel kell készíteni a 6–10 éves gyerekeket

A világ nem mindig kiszámítható, és bár minden szülő igyekszik megóvni gyermekét a veszélyektől, vannak helyzetek, amikor a gyereknek önállóan kell helytállnia. Nem az a cél, hogy félelmet keltsünk bennük, hanem hogy megtanítsuk: van, amit megtehetnek, ha bajba kerülnek. Három alapvető helyzetre érdemes minden 6–10 éves gyereket felkészíteni – szakértők segítségével.

Szókincsfejlesztés vidáman és természetesen

Amikor a kisgyerek beszélni tanul, minden egyes új szó egy kis csoda. Anyaként pedig mi sem szebb annál, mint hallani, ahogy napról napra ügyesebben fejezi ki magát. A szókincsfejlesztés nemcsak az iskolai sikerhez fontos, hanem az önbizalomhoz, a társas kapcsolatokhoz és a gondolkodás fejlődéséhez is. És ami a legjobb: mindezt játékkal, nevetéssel, közös élményekkel is el lehet érni.

A gyermekkori játék nyomai felnőttkorban

Sokszor azt hisszük, hogy a játék – általánosságban értve – csak a fiatalok számára szórakoztató. Holott a valóság éppen az ellenkezője, ugyanis a sport az egyik legfontosabb alap, amire a test és a lélek épül. Nem csupán szabadidős tevékenység, hanem a fejlődés motorja, ami már korán megtanít arra, hogyan bánjunk önmagunkkal, a szervezetünkkel és a másik emberrel.

Kell-e ma bölcsőde a gyerekeknek?

A kérdés, hogy meddig érdemes egy babát a saját környezetében nevelni, ma már nem csak a családok pénztárcáján múlik. Társadalmi, munkahelyi, sőt, identitásbeli kérdés is jellemzi ezt a témakört. Egyre több fiatal szülőnek kell eldöntenie, meddig maradjon otthon a kicsivel. Sokan már kétéves kor körül beíratják a bölcsődébe, hogy közösségben fejlődhessen, miközben ők visszatérnek dolgozni.

A tanmesék varázsa – mit tanul, amikor mesét hallgat a gyerek?

Sok szülő kérdezi ma: „Melyik mese való a gyerekemnek? Nem túl régimódi ez?” Én pedig azt mondom: épp ellenkezőleg. A tanmesék sosem mennek ki a divatból, mert az emberi lélek alapigazságait hordozzák. Lehetnek modern köntösbe bújtatva, színes képekkel vagy animációval, de a lényegük ugyanaz marad: segítenek embernek maradni egy gyorsan változó világban.